Június 29-én meghalt Böszörményi Gyula József Attila-díjas író – tudatta a gyászoló család a Facebookra kitett közleményében. Az izomsorvadásos betegségben szenvedő, gyerekkora óta mozgássérült író 2002-ben lett országosan ismert Gergő és az álomfogók című meseregényével. Ezt aztán több folytatás követte, ezen kívül pedig olyan sikeres regénysorozatok fűződnek mint a nevéhez, mint az Ambrózy báró esetei.
Úgy vagyok összerakva, hogy folyton új utakat keresek. Az intézetben először verset írtam, aztán a kémiába ástam bele magam, utóbb eszperantóul tanultam, majd jött a csillagászat, szereztem távcsövet, fölszereltem a tolószékemre, lefotóztak, bekerültem vele az Ég és Föld magazinba. Végül visszakanyarodtam az íráshoz. Öninterjút készítettem magammal a mozgássérültségről és a magányról, és bár a debreceni házirend tiltotta az ellenőrizetlen levelezést a külvilággal, meggyőztem a gondozómat, Margit nénit, hogy postázza a szöveget a Magyar Ifjúság című hetilapnak. Csodák csodájára lehozták, és küldtek kétszáz forint honoráriumot, ami akkor komoly pénznek számított. Az intézetvezetés őrjöngött, Margit nénit kirúgták, én két hét tévébüntetést kaptam, vagyis lényegében elzártak a külvilágtól, de nem bántam, az dübörgött bennem, hogy »megcsináltam, megcsináltam, végre rátaláltam az utamra«.
– mondta vele készült 2019-es interjúnkban az író, akinek első regénye az önéletrajzi ihletettségű Kucó volt.
Magam elé vettem egy spirálfüzetet, és úgy ömlöttek a mondatok, alig győztem lejegyezni őket. Két hét alatt meglett a Kucó, egy szellemi fogyatékos fiú története, valójában a saját sztorim. Szépen letisztáztam, begépeltem, indigóval, három példányban. Eszembe nem jutott elküldeni senkinek, különösen nem egy kiadónak. Épp elég volt, hogy kidolgoztam a lelkemből a traumát. Ott állt hát a mű az asztalomon, várta, hogy történjen vele valami.
A Kucó végül 1991-ben jelent meg, amelyet aztán további írások követtek.
Böszörményi Gyula a halálhoz és a túlvilághoz való viszonyáról is beszélt a három évvel ezelőtti interjúban:
Némi reményt a túlvilághoz egy régi álmom ad. Sötét teremben ülök, tolószékben, köröttem fehérruhás emberek. Megjelenik Jézus, ráteszi kezét a lábamra, érzem, ahogy felforrósodik a tenyere, meg-megremeg, folyik róla a verejték, úgy koncentrál, aztán elered a könnye, leveszi a kezét, rám néz, és ekképpen szól hozzám: »Ez nekem sem megy.« Amikor elmeséltem ezt egy pap barátomnak, megrendült és azt mondta, irigyel, hogy találkoztam Jézussal.
