Kultúra ismeretlen budapest

Ma is évtizedes oklevelek néznek vissza az erzsébetvárosi udvarok faláról

Olvasónk, Ágnes
Olvasónk, Ágnes
A házak lakóközösségei sokszor még ma is őrzik a társadalmi munkáért kapott, bekeretezett papírlapokat.

Néhány nappal ezelőtt egy olvasónk jelzése nyomán mutattuk be egy, a belső-erzsébetvárosi Király utcában álló ház rejtett papírfecnijét, ami ma, 2022 júniusában is arról tájékoztatja az olvasóját, hogy 1985 márciusában újabb háziorvost kapott a körzet.

A szakadozott, foltos, megbarnult lapot ma is mindössze négy szög tartja a helyén, alatta két, később megjelent villanykapcsolóval, így a megmaradását nyugodtan nevezhetjük csodával határosnak.

Kapcsolódó
Megállt az idő a pesti belváros egyik lépcsőházának falán
Harminchét éves hirdetmény emlékeztet az új háziorvos érkezésére.

Távolról sem ez azonban a legidősebb papírlap, ami a kerület házaiban függ: olvasónk, Ágnes a cikk megjelenése után néhány órával egy Marek József utcai ház földszintjéről küldött képet, amin egy 1983-ban kifüggesztett oklevél látszik, a Kádár-kori magyar címer, illetve az oklevél felirat között a következő, kézzel írt szöveggel:

Az 1983. évben végzett társadalmi munkájukért dicséretben részesitjük e ház lakóit.

Olvasónk, Ágnes

A környéken valószínűleg több hasonló is rejtőzik – ezek egyike a Peterdy utca 3. első emeleti függőfolyosóján lóg:

Vincze Miklós / 24.hu

A jóval díszesebb kézírással született, 1965. november 12-én kiállított emléklap apropója

a ház tatarozásán végzett önzetlen és eredményes társadalmi munka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik