Kultúra ismeretlen budapest

Megállt az idő a pesti belváros egyik lépcsőházának falán

Olvasónk, Péter
Olvasónk, Péter
Harminchét éves hirdetmény emlékeztet az új háziorvos érkezésére.

„Kedves Lakótárs! Értesítjük, hogy az eddigi orvosuk nyugállományba vonulása miatt a ház körzeti orvosa” – így kezdődik a főváros korábbi főutcája, a Király utca egyik lépcsőfordulójában kiszögelt papírlapon álló szöveg.

Ez akár egy egyszerű, aktuális közlemény is lehetne, a nem csak beszakadt és elszíneződött, de több helyen hiányos lap azonban nem a közelmúltban, hanem

harminchét évvel ezelőtt, 1985 márciusában jelent meg a falon, így nem csak a szövegben említett telefonszámokat hívnánk feleslegesen, de a VII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága sem létezik,

sőt, 2000 tavaszán a kórház a közleményt szignózó főigazgatója, dr. Bojszkó Imre is elhunyt.

Olvasónk, Péter

A nemsokára megújuló Péterfy Sándor utcai kórházban gépelt lelet nem az utóbbi évtizedek egyetlen, budapesti lakóházak falán rejtőző plakátja: a szintén erzsébetvárosi Bethlen Gábor utcában Demszky Gábor 1990-es választási plakátjának maradványaival találkozhatunk, néhány éve pedig a József körút 63. kapuja mellett bújt elő a hatvanas évek egy, a főváros hólerakóhelyeit listázó falragasz, ami a napvilágra kerülése után szinte azonnal gyors pusztulásnak indult.

Kapcsolódó
Fél évszázad után is dacol az elemekkel a főváros legidősebb utcai plakátja
Úgy tűnik, hogy a hatvanas évek Magyarországán véletlenül feltalálták a világ legerősebb plakátragasztóját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik