A nemesi Hofer család egyik tagjának képmása hosszú ideje foglalkoztatja már a művészettörténészeket: az ismeretlen művész által ötszázötven évvel ezelőtt készített képen számos részlet – így a kézben tartott szibolikus nebáncsvirág – mellett a nő fejfedőjén egy légy is látszik.
A képet a londoni National Gallery munkatársa, Francescsa Whitlum-Cooper egy, a múzeum hivatalos Youtube-csatornájára feltöltött több mint tízperces videóban mutatja be, rávilágítva néhány részletre, amik megkönnyítik a megértését.
Az úgynevezett trompe l’oeil – a szemet félrevezetni akaró ábrázolásforma – gyönyörű példájaként jelen lévő légy a szakértő szerint talán csak egy vicc – gondolja Whitlum-Cooper, hiszen a néző azt gondolhatja, hogy a légy azért, szállt a fejkendőre, mert valódinak hitte, majd ráébred, hogy azt valójában a művész ecsete helyezte a vászonra.
A szakértő véleményét azzal támasztja alá, hogy a nő szája sarkában mintha egy mosoly játszana, így a festő cinkosává válik, hiszen elégedetten képzeli épp el a művet a jövőben néző emberek arcát.
Nem ez persze az 1470 körül, egyelőre ismeretlen mester által készített kép egyetlen értelmezési módja: a kézben tartott nebácsvirág ugyanis a korban erős jelképnek számított, egyszerre utalva a szerelemre és a gyászra, a légy feltűnése pedig egyértelműen az utóbbi felé fordítja a mérleg nyelvét.
Nem kizárt tehát, hogy a kép modellje – a bal felső sarokban lévő felirat szerint a Hofer család egy tagja –
A kép, illetve Albrecht Dürer művészete közt is vonható párhuzam: hasonlít ugyanis a német reneszánsz zsenijének édesanyjáról, Barbara Holperről 1490 körül készített portréjára: