Kultúra

Paolo Sorrentino szakít a streaminggel, visszatér a nagyvászonhoz

LOIC VENANCE / AFP
LOIC VENANCE / AFP

Paolo Sorrentino szakít a streamingszolgáltatókkal, nem készít több sorozatot, visszatér inkább a hagyományos filmhez. Az Oscar-díjas olasz filmrendező erről a cannes-i filmfesztiválon beszélt.

Talán azért, mert kezdek megöregedni, de a legjobb dolog számomra, ha megpróbálok a nagyvászonra dolgozni

– idézi az mti a filmest, aki a mozi jövőjéről rendezett, többek között Guillermo del Toro és Costa Gavras részvételével szervezett beszélgetésen osztotta meg döntését a közönséggel.

A nagy szépség című filmjéért 2014-ben Oscar-díjjal elismert Sorrentino hangsúlyozta, hogy a „kép ereje” csak a filmvásznon tud kiteljesedni. Mondta ezt annak ellenére, hogy ő is, akárcsak más elismert filmrendezők, köztük Martin Scorsese és Jane Campion, az elmúlt években a Netflix és más streaming-szolgáltatók számára készítettek produkciókat.  Sorrentino Az ifjú pápa című sorozata a Sky, az HBO és a Canal televíziók közös produkciójában készült és az HBO platformjain futott, az Isten keze című önéletrajzi filmje pedig a Netflixnél született. Mint mondta: a streamingnek forgatott munkái jót tettek a szolgáltatónak, de többé nem akarja ezt az utat járni. Hozzátette, hogy szerinte a könnyű pénz beáramlása valójában problémát okozott.

Sok filmkészítő számára ez a lehetőségek – filmek, sorozatok – túladagolása lett. Elkezdtünk nagyon kapkodni. Egy jó filmhez idő kell. Ez egy tévút volt. Fontos, hogy visszatérjünk a múlthoz. Egyszer csak eljön az idő, amikor az emberek belefáradnak majd az otthoni filmnézésbe

– fogalmazott Sorrentino, aki szerint ahhoz képest, hogy mennyi pénzük van, a streaming-szolgáltatók nem fektetnek be eleget az új hangok, a fiatal filmesek felkarolásába. Nyilatkozata aligha esett jól a Netflixnek, amely egy évtized óta először veszített előfizetőket, melynek kapcsán alkalmazottainak létszámát is csökkentenie kellett, de áremelésről és reklámok beengedéséről is szó van a szolgáltatónál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik