Kultúra

A fellebbviteli bíróság is elutasította a Luc Bessont nemi erőszakkal vádoló keresetet

Stefanie LOOS / AFP
Stefanie LOOS / AFP

A párizsi fellebbviteli bíróság elutasította a Luc Besson francia filmrendező ellen felhozott nemi erőszak vádjait. A Nagy kékség, Az ötödik elem és a Nikita rendezőjét Sand Van Roy holland-belga színésznő 2018-ban azzal vádolta meg, hogy két éven keresztül többször megerőszakolta őt. Az ügyészség 2019 elején bizonyítékok hiányára hivatkozva ejtette az ügyet, de még abban az évben újraindították a vizsgálatokat, amikor Van Roy újra megvádolta a rendezőt.

Besson ügyvédje szerint a bíróság megerősítette védence ártatlanságát. „Madame Van Roy körülbelül tíz eljárást kezdeményezett, és mind ugyanúgy végződött. Luc Besson sajnálja ezt a négy elveszett évet” – tette hozzá Thierry Marembert. Van Roy ügyvédje, Antoine Gitton szerint az ügy „bulvármocsokká” vált, és bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen.

Az ügy a #MeToo-korszak egyik legnagyobb visszhangot kiváltó vitája volt Franciaországban – jegyzi meg az AFP hírügynökség. Van Roy azzal vádolta Bessont, hogy megerőszakolta őt néhány órával azután, hogy 2018 májusában egy párizsi szállodában találkoztak.

Az eredeti nyomozás azonban véget ért, amikor a francia ügyészek szerint nem volt elég bizonyíték az ügy folytatásához. Decemberben egy vizsgálóbíró az ügy elutasítását rendelte el, arra hivatkozva, hogy „nincs semmilyen lényeges elem, amely alátámasztaná Van Roy állításait”, és az ügyészek a múlt hónapban kérték az ügy ejtését. A bíróságon meghallgatott vallomások során legalább három másik nő vádolta szexuális visszaéléssel a 63 éves férfit.

Besson következetesen tagadta ezeket a vádakat. 2019-ben az ellene folyó eljárást „A-tól Z-ig tartó hazugságnak” nevezte. A rendező korábban fantasztának nevezte Van Royt, aki szerepelt a Taxi 5 és a Valerian és az ezer bolygó városa című filmjeiben, bár elismerte, hogy szexuális kapcsolata volt vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik