Kultúra

Kémregénybe illő módon szökött meg Oroszországból a Pussy Riot tagja

Valeriy Melnikov / Sputnik / AFP
Valeriy Melnikov / Sputnik / AFP

Marija Aljohina, a Pussy Riot énekesnője elmenekült Oroszországból, Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborúja és a másként gondolkodók elleni szigorúbb fellépés következtében. Az elmúlt évben Aljohinát többször is bebörtönözték rövid időre, de áprilisban, amikor a hatóságok bejelentették, hogy a házi őrizetből 21 napos elzárás lesz, úgy döntött, hogy elhagyja az országot. A New York Times írta meg most a punk aktivista történetét, aki kalandos körülmények között hagyta el Oroszországot.

Aljohina azt mondta, egy barátja lakásában szállt meg, melyet a moszkvai rendőrség megfigyelt. Elmondása szerint élelmiszerfutárnak álcázta magát, és a telefonját hátrahagyva szökött el, hogy ne tudják lenyomozni. Mivel az orosz kormány elkobozta az útlevelét, Aljohinát a belarusz határőrök két alkalommal is visszautasították, és felkerült Oroszország „körözési” listájára is. Ekkor sietett a segítségére egy barátja, Ragnar Kjartansson, az izlandi performanszművész, aki meggyőzött egy európai országot, hogy állítson ki Aljohinának egy úti okmányt, amely lényegében uniós állampolgársági státuszt kínált neki. Ezzel a dokumentummal, amely a biztonságos átutazást garantálta, már beléphetett Belaruszba, ahonnan aztán a litvániai Vilniusba utazott.

„Még mindig nem értem teljesen, mit is csináltam” – mondta Aljohina a Timesnak. Hozzátette:

Sok varázslatos dolog történt a múlt héten. Úgy hangzik, mint egy kémregény.

Aljohina több mint egy évtizede hangosan szembeszáll Vlagyimir Putyinnal, leginkább a 2012-es Punk ima című előadásával egy moszkvai katedrálisban. Két év börtönbüntetésre ítélték, bűnösnek találták vallási gyűlölettel motivált huliganizmusban. Két hónap után kétéves büntetését egy szibériai női börtöntáborban töltötte le. Aljohina 2013 decemberében egy amnesztiatörvény alapján szabadult, mindössze két hónappal a büntetése tervezett lejárta előtt. Azóta utazgat és nemzetközi fellépéseket tart. Részt vett a MediaZona független lap megalapításában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik