Kultúra

Zalai hegyen áll a legendás Moncsicsi-Jézus magyar párja

A zalai Csatár felett magasodó útszéli kereszt néhány éve új arcot kapott.

A spanyolországi Borja egy templomának 1930 körül született Jézus-freskója tíz évvel ezelőtt ijesztő arcú alakká változott: az egyházközség egy akkor nyolcvanegy éves nőtagja, Cecilia Gimenez munkája pillanatok alatt világhírűvé vált, bőkezűen adakozó turisták tömegét csábítva a városba.

2018-ban újra csak Spanyolországban történt hasonló eset: az estellai Szent Miklós-templom XVI. századi Szent Mihály-szobrából lett jelmezbálba tartó, sima arcú tinédzser, köszönhetően a felkért szakértőknek. A munkát végül közel tízmillió forintért állították helyre:

Persze nem a mediterrán ország az egyetlen, ahol két, egymástól távoli évszázad találkozásából hasonló csodák születnek – kitűnő példa erre a Zalaegerszegtől alig öt kilométerre fekvő Csatár, aminek határában néhány évvel ezelőtt egy útszéli kereszt kapott komoly ráncfelvarrást.

A XVIII. században gyakorivá vált, főként a hívek által állíttatott keresztek oltalmazója minden esetben az Úti Boldogasszony, célja pedig a kézzelfogható, illetve a föld és ég közti határok megmutatása – itt is éppen ez történik, Mária kőbe vésett arca az elmúlt évtizedekben azonban eltűnt, így egy aranykezű környékbeli évekkel ezelőtt egy majolika Szűz Mária-arccal helyettesítette:

Fekete Anita / Facebook

A fehér tondó, azaz kör formájú dombormű legalább kilenc éve díszíti már az eső, hó és szél által egyaránt koptatott keresztet, egy 2013 májusában készült fotón ugyanis már jól látszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik