Vannak szerepek, amik alapjaiban forgatják fel egy színész életét és karrierjét, de ezt a legritkább esetben lehet előre látni. Amikor 2009-ben Bob Odenkirköt megkeresték az ajánlattal, hogy egy simlis zugügyvédet játszhatna a Breaking Bad második évadában, nemhogy egy percet nem látott az AMC sorozatából, de még csak nem is hallott róla. Ezzel persze nem volt egyedül, hiszen akkoriban a Breaking Bad egy kritikusok által dicsért, de visszafogott nézettségű bűnügyi sorozat volt, amely csak évekkel később robbant be a köztudatba, miután az első három évada egyben felkerült a Netflixre, és tömegek kezdtek el rajongani érte.
Odenkirk elsőre vissza is akarta utasítani a szerepet, mert a Saul Goodman nevet hallva, azt hitte, zsidó karakterről van szó. Közölte az alkotókkal, hogy Hollywood tele van kiváló zsidó színészekkel, ő viszont történetesen nem az, így inkább valaki mást kellene választaniuk helyette. Ám Vince Gilligan – a Breaking Bad és a későbbi Better Call Saul atyja – megnyugtatta, hogy a Saul Goodman ügyvédi álnév, ami pusztán a kuncsaftok csalogatására szolgál, így Odenkirk származása nem vet fel hitelességi problémákat. Ezt követően Odenkirknek nem volt több kifogása. Nem is nagyon lehetett, tekintve, hogy az évtized második felére az anyagi csőd szélére került az ismétlődő filmes kudarcok miatt, így nem nagyon állt módjában visszadobni a szembejövő ajánlatokat.
A Breaking Bad nyitóepizódjába már a repülőn, a sorozat helyszínét adó Albuquerque felé tartva nézett bele, és örömmel látta, hogy nem valami silány dologba ugrott bele. Arra persze legmerészebb álmaiban sem számított, hogy az aprócska mellékszerep hozza majd el neki a világhírt, és még 2022-ben is Saul Goodmant fogja alakítani a karakter eredetsorozatának fináléjában.
Pedig voltak erre utaló előjelek. Miután például Odenkirk első jelenetét leforgatták a Breaking Badben, az egyik stábtag lelkesen felkiáltott, hogy majd szeretne munkát kapni a sorozat Saulról szóló folytatásában is. Ezen akkor mindenki jót nevetett, hiszen az eredeti tervek szerint a Walter White és Jesse Pinkman útjait keresztező nagydumás ügyvéd mindössze pár epizódra tűnt volna föl a képernyőn, hogy kicsit színesítse az elég sötét tónusú sztorit. Aztán annyira megkedvelték a nézők és az alkotók is a figurát, hogy kibekkelte a hátralévő négy évadot, és végül tényleg ő lett az egyetlen, aki saját spinoffot kapott. A lelkes stábtag első napi poénja tehát látnoki jóslatnak bizonyult, Odenkirk viszont nem volt ilyen optimista.
A figura ráadásul nem egyszerűen kinőtte a Breaking Badet, hogy önálló életre keljen, de Hollywood kapuit is szélesre tárta az évtizedekig a háttérben vagy a szórakoztatóipar perifériáján mozgó komikus előtt. Odenkirk az utóbbi években rendre neves rendezők – mint Steven Spielberg (A Pentagon titkai), Greta Gerwig (Kisasszonyok) – filmjeiben tűnt fel drámai szerepekben, vagy fontos karakter hangját adta a Hihetetlen család 2-ben, tavaly pedig egy még valószínűtlenebb bravúrt is végrehajtott: a hatvan felé közeledve vált akciósztárrá a járványidőszak egyik meglepetéssikerében, a John Wick alkotói által készített Senkiben. Ezzel gyakorlatilag csatlakozott Liam Neeson egyszemélyes klubjához, aki szintén a nyugdíjkorhatár felé tartva lett ügyeletes igazságosztó, és a mai napig nonstop csontokat tör a vásznon.
A befutásig azonban korántsem egyenes, kikövezett diadalút vezetett, sokkal inkább zsákutcák és buktatók sora. Ezt ő maga sem titkolja, egyszerre frusztráló és termékeny kudarcait az angolul idén megjelent Comedy, Comedy, Comedy, Drama című memoárjában és interjúiban is előszeretettel taglalja. Odenkirk már egész kiskorától humoristának készült, amihez hétgyermekes család tagjaként kéznél is volt számára a tesztközönség: a vacsoraasztaltól fölkelve rendszeresen kis műsorokat adott elő egyik öccsével, Bill-lel, aki később – bátyját követve – maga is komédiaíró lett, és olyan sorozatokon dolgozott, mint A Simpson család, a Tenacious D vagy a Futurama. A fiatal Bob számára hatalmas inspiráció volt, amikor a tévében találkozott a Monty Python abszurd szkeccseivel, a mai napig ezeket tartja egyik fő inspirációs forrásának.
Volt bennük valami karcosság, amihez kapcsolódni tudtam. Teljesen hülyék voltak, de a hülyeségnek ez a foka már önmagában egy jókora »baszódj meg«-nek tűnt a berögzült gondolkodás és viselkedés irányába
– nyilatkozta Odenkirk, aki nemcsak az abszurd humort szívta magába a Monty Pythonból, de az autoritásellenes szellemiséget is. Pályája során legtöbbször olyan karaktereket írt vagy alakított, akik esélytelen underdogként törnek borsot az erősebbek orra alá. Ilyen a Senki bosszúálló családapája, A Pentagon titkai oknyomozó újságírója és persze nagyon is ilyen Saul Goodman – eredeti nevén Jimmy McGuill – is, aki hol a nagymenő ügyvédeket és a hatalmaskodó befektetőket leckézteti, hol a kartell embereivel húz ujjat. Ebben az attitűdben benne lehetett a családot elhagyó, érzelmileg labilis, alkoholista apjával való elhidegült kapcsolata is. A memoár alapján kettejük eltávolodása olyan szintre jutott, hogy apja halálhírét Odenkirk egy vállrándítással nyugtázta.
Közben már tinédzserként megszállottan írta a saját szkeccseit, ami idővel az egyetemi tanulmányaitól is eltérítette őt, így először Chicagóban, majd Los Angelesben próbált szerencsét komikusként. Az elszántságának és tehetségének köszönhetően össze is jött neki egy igazi álommeló: huszonévesen tagja lett a nagy múltú tévés komédiaműsor, a Saturday Night Live írócsapatának, ahol Adam Sandlertől Ben Stillerig sokakkal dolgozott együtt (Stillerrel később csinált egy közös, ám nagyon rövid életű sorozatot is). A Saturday Night Live jónéhány kollégája számára szolgált ugródeszkaként a hollywoodi filmek és a világhír felé, de Odenkirk nem tartozott közéjük. Igaz, fő célja nem is a befutás, hanem sajátos hangjának megtalálása és valami egyedi létrehozása volt. Bár ő írta meg a műsor történetének egyik legemlékezetesebb karakterét és jelenetét – Matt Foley-t, a gyanútlan családot letámadó, öngyűlölő motivációs trénert –, Odenkirk valójában nem érezte jól magát ezekben az években, mert úgy érezte, hogy hiába vannak jó ötleteik, az évtizedek óta dübörgő szórakoztatóipari mamutot képtelenség a saját képükre formálni.
Három év után ott is hagyta a biztos állást, hogy obskúrusabb és kockázatosabb dolgokkal próbálkozzon. Több, gyorsan elkaszált projekt után 1995-ben indították el David Cross-szal a Mr. Show with Bob and David című sorozatukat, amelyben maximálisan kiélhették az abszurd, önreflektív humor iránti vonzalmukat. A Mr. Show négy évadot élt meg az HBO-n, szerény, de annál lelkesebb nézőtábora volt. Szakmai berkekben kultikus státusznak örvendett, és ez egy bő évtizeddel később meghálálta magát a karrierépítésben is. A rajongók közé tartoztak ugyanis a Breaking Bad producerei, Vince Gilligan és Peter Gould is, akiknek így egyből eszébe jutott Odenkirk, amikor Saul Goodman szerepére kerestek színészt.
Amúgy a Mr. Show és a Breaking Bad között eltelt évtizedben folyamatosan dolgozott – írt, rendezett és szerepelt – Odenkirk, de alig van ezek között igazán említésre méltó munka. Apró szerepeket kapott kultikus tévésorozatokban, például kiöregedett pornósztárt alakíthatott Larry David Félig üres című HBO-szitkomjában. A legközelebb talán akkor került a nagy dobáshoz, amikor 2005-ben majdnem ő lett Michael Scott, az Office amerikai verziójának főszereplője. Ám az elviselhetetlen irodavezető szerepét végül Steve Carrell kapta, akinek a komikusi ázsióját az egekbe is röpítette a sorozat, a saját rendezéseivel bukdácsoló Odenkirk pedig csak tovább csúszott a csőd felé.
Mikor ennyi kudarc ér – és nekem sok-sok projektem fulladt kudarcba –, egy idő után elkezdesz azon gondolkodni, hogy rejlik-e még benned bármi, ami értéket hordoz
– mondta erről az időszakról Odenkirk, aki nagyon hálás a Breaking Bad és Better Call Saul hozta szakmai sikerekért, de egy kicsit meg is ijedt a rá irányuló reflektorfénytől. Kísérletező alkatként a mai napig úgy érzi, hogy neki a peremvidékek jelentik a természetes élővilágát, nem pedig a figyelem középpontja. Elsőre nem is vállalta a Better Call Sault, egyrészt tartott a sokéves ingázástól Új-Mexikóba – többet akart a gyerekeivel lenni, mint a saját apja volt velük gyerekkorukban –, másrészt attól is félt, hogy bármilyen szórakoztató is Saul Goodman, nem feltétlenül lehet a figurájára egy teljes sorozatot építeni. A gyerekei aztán rábeszélték, hogy mégis vállalja el a szerepet, az írók pedig a hat évadban bravúrosan megoldották, hogyan tegyék szerethetővé a főhőst.
A jó szándékú, de állandóan kudarcot valló Jimmy lassú átalakulása Saullá hasonlóan lenyűgöző metamorfózis, mint ahogy Walter White-ból, a kispolgári kémiatanárból Heisenberg, a rettegett drogfőnök lett. A megfeszített munkának azonban megfizette az árát. Már a memoárjában is úgy fogalmazott, hogy a sorozat „agyonvert és otthagyott lélegzetért kapkodva az út szélén, de mindent beleadtam.” A könyvet viszont már befejezte, amikor tavaly júliusban szívrohamot kapott a Better Call Saul utolsó évadának forgatásán, ahol újra kellett éleszteni, és egy időre leállították a munkálatokat.
Azt azért nem mondhatnánk, hogy nagyon lassított volna, az egészségügyi pihenő után befejezett Better Call Saul hétről hétre közeledik a nagy finálé felé, ám ő közben már új projektekbe vetette bele magát, mint például a régi alkotótársával, David Cross-szal közös írt és játszott Guru Nation című áldokumentarista vígjátéksorozatuk, vagy a Senki második része, ahol ismét kézbe veszi majd a gépfegyvert, hogy rendet tegyen az alvilágban (és az interneten azt rebesgetik, hogy bepöccent bérgyilkos figuráját még akár John Wick-kel is összesodorhatja majd a sors, pontosabban a forgatókönyvírók). De a szívroham és több pályatársa korai halála azért őt is elgondolkodtatta az életről:
Művészileg – már ha művésznek akarsz nevezni, és rohadj meg, ha művésznek akarsz nevezni – nagyon sokat kaptam, nem is kérhetnék többet. Így talán arra kéne koncentrálnom, hogy jobb ember tudjak lenni mások számára.
