Kultúra ismeretlen budapest

Lakótornyok és sportcsarnok nőhet ki a földből a kőbányai kínai negyedben

A környék képét egy tizennyolc emeletes diákszálló uralhatja majd.

Az elmúlt három évtizedben a magyarországi kínai közösségnek egyre érdekesebb arca került előtérbe: ennek részeként született meg a Kőbánya városközpontjától néhány lépésnyire álló Monori Center, illetve a Chinatown Budapest, aminek parkolója jó időben hosszú évek óta ad már otthont a tucatnyi éttermet és büfét felvonultató Chinatown Night Marketnek.

A főleg kis- és nagykereskedéseket, a város több kitűnő ázsiai éttermét, sőt, egy félbemaradt építkezés miatt kialakult tavat is magában foglaló terület fejlesztése hosszú ideje várat magára, most azonban úgy tűnik, hogy a Kőbányai út, illetve a Mázsa, Bihari, Jegenye és Monori utca által határolt területen valóban elindulhat egy nagyberuházás, aminek részeként

a jövőben nem csak egy 30 üzletet és 10 éttermet magában foglaló kereskedelmi központot, hanem 101 lakást, 182, egy – és kétágyas szobát magában foglaló diákszállót, sőt, egy sportcsarnokot is találunk majd itt

– tudta meg az Építészfórum.

A DVM Group által leadott, március 20-ra építési engedélyig jutott tervdokumentáció szerint az 53 ezer négyzetméternyi szintterületen megvalósuló projekthez

egy 529 férőhelyes mélygarázs, 195 felszíni parkolóhely, illetve 225 kerékpártároló is társul majd.

Google Earth

Az Építészfórum a projekt vezető tervezőjét, Csécsei Ákost is megszólaltatta, aki arról beszélt, hogy a terület legmagasabb tagjának a diákszállót szánják, ami

59,87 méter magas, tizennyolc emeletes toronyként születik meg,

földszintjén galériás kávézóval, második emeletén közösségi terekkel, felső két szintjén pedig tetőteraszhoz és zöldtetőhöz kapcsolódó wellness-részleget alakítanak ki.

ÉTDR

A tervező

A DVM Group korábban az államnak köszönhetően jutott üzleti lehetőségekhez, de kormányközeli megbízásokat is elnyertek.

A nem csak tervezési, de kivitelezési feladatokat is ellátó cégcsoport korábban az elkészülte után szinte azonnal a Magyar Nemzeti Bank kezébe került, majd néhány évvel később továbbértékesített Eiffel Palace épületén dolgozott, kivitelezték az Andy Vajna és Vajna Tímea által felfuttatott, 2019-ben bedőlt Dorottya utcai gyémántboltot, a Caprice Diamond Palace-t, de a Szervita téren épült Szervita Square Buildingért, luxusmárkák hazai boltjaiért, illetve különböző vállalatok irodáiért is feleltek. Most a Balettintézetként ismert Andrássy úti Drechsler-palota kivitelezését végzik.

A lakásokat magukban foglaló, zöldtetővel megfejelt épületek ennél valamivel alacsonyabbak lesznek: a hatósági építési rendszer szerint

egyikük legmagasabb pontja 53,87, másikuké pedig 38,87 méterrel emelkedik majd a járdaszint fölé – ez 16, illetve 11 emeletet jelent majd.

A beruházás területén ma álló épületek egy része – így a Night Market (a lenti térképen hármas számmal jelölve) eltűnik, a műemléki védettséget élvező, ma egy étteremnek otthont adó malomépület (F) azonban természetesen megmarad majd, míg a tó helyét mélygarázsok veszik át.

Építészfórum / DVM Group

A jelenleg elérhető, a terület jövőjét minden lehetséges irányból mutató látványterveket egy galériába gyűjtöttük össze:

Galéria
ÉTDR

Ajánlott videó

Olvasói sztorik