A fekete biciklis fiúnak is ott lenne a helye a hídon túl, de nem, neki itt kell felbukkannia, a mi játszóterünkön, a mi telepünkön. Épp a rakétás mászóka alatt próbálunk igazságot tenni Ferkó és a Kismészáros elkeseredett vitájában, ami a matchboxok körül forog, a Kismészárosnak Ferkó piros Ferrarijára fáj a foga, régi ügy ez, a Ferrari, az olyan, hogy abból mindenki akar egyet, már akit ez az egész autósdi érdekel, mert engem egy cseppet se, de a fiúk többségét nagyon, Ferkónak is, Kismészárosnak is autószerelő az apja. Ferkó Nyugatról kapta ezt a kis Ferrarit, vagyis Ferkó szerint az apjáék csempészték haza Jugóból, amikor egy IBUSZ-útról jöttek haza, ez még izgalmasabbá teszi a matchboxot, nem csoda, hogy annyira fáj rá a Kismészáros foga.
De hogy egy kék Lamborghini elég cserealap-e, ezen megy a vita, Ferkó többet is akarna érte, száz forintot mond, elhűlten hallgatom, a száz forintból kis szerencsével négy gombfocicsapat is kijön, az már egy hatfordulós minitorna, engem ugyanis a gombfoci érdekel, de ezzel egyedül vagyok a téren, igaz, ritkán is járok ki, gombfocizni egyébként is a lakásban lehet, például egy jól lakkozott szekrényajtón, nem a rozsdásodó hinták és mászókák között, még a repedezett beton pingpongasztalon se. Szóval száz forintot ér a piros Ferrari, kérdezi Kismészáros, százat és a kék Lamborghinit, feleli Ferkó, most már tényleg nem tudok mit mondani, a Lamborghini önmagában is komoly értéknek tűnik, ha nem is Jugóból csempészett, de Kismészáros szerint a szülei a kastély melletti dollárboltban vették, szóval szintén nyugati. És akkor elvárni, hogy még ennyi pénzt is adjanak mellé egy másik kisautóért, egy minitornányi gombfocicsapatnyit, az egyenesen felfoghatatlan. A feszültség viszont nem, azt nagyon is érzem, a padon letéve a két autó, a két fiú izzad, farkasszemet néznek egymással, azután, hogy százat és a kék Lamborghinit, senki nem szólal, senki nem moccan, még mi, a szemtanúk sem, érezni, hogy ez már nem is csak a két kisautóról szól.
Ezt a csendet töri meg egy nyikorgó, csikorgó, csörgő hang. Felnézünk, a fekete biciklis fiú az. Nagydarab srác, hirtelenszőke, szeplős, vágott szeme van, olyan hidegen ég a szeme kékje, hogy az embernek nagyot kell nyelnie ijedtében, legalábbis ha az az ember én vagyok. Nagydarab srác, csak egy tornatrikó van rajta, széles a válla, izmosak a karjai, és magas is, persze lehet, hogy csak a bicikli miatt tűnik annak. Meredten bámulok rá, Kismészáros és Ferkó is meredten bámul, vagyunk még páran a rakétás mászóka körül, de senki nem moccan.
„Szép macsbokszok”, mondja a fekete biciklis fiú, így, a-val, csak nyelünk egyet, senki nem meri kijavítani. „Szép macsbokszok”, ismétli meg, a matchboxok felé bök a fejével, aztán a Kismészárosra néz, „a tieid, he?”, a Kismészáros csak nyel egyet, nem tud se igent, se nemet mondani, „na mi van, megpistultál, a tieid”, ismétli meg a kérdést, és fejével megint a matchboxok felé int. „Az övé is, meg az enyém is”, szólal meg végül Ferkó, a fekete biciklis fiú meglepve fordul felé, „téged meg ki kérdett”, mordul rá. „Az úgy van, hogy épp üzleti tárgyalásban vagyunk, hogy ez a Ferrari”, kezdi Ferkó, „az a piros, ami az övé”, szólal meg végre Kismészáros halkan és vékonyan, alig hallani, remeg is, eddig azt hittem, ő a legvagányabb köztünk, de úgy tűnik, a bátorságát főleg a Nagymészáros közelsége táplálja, és a Nagymészáros most nagyon nincs közel, a Nagymészáros épp a szobafogságát tölti egy doboz lopott cigi miatt. „Szép macsbokszok, öcsi, az a piros, hát az főleg nagyon bejön nekem”, mondja a fekete biciklis fiú, a szája széles mosolyra húzódik, a zsebemben ökölbe szorul a kezem, láttam már ilyen széles mosolyra nyílt szájakat, Gyuri bá szája ilyen, amikor odalép hozzád, hogy kokszit adjon, lehetőleg azzal a kezével, amin a pecsétgyűrű van, vagy megrángassa a hajadat, ott a fültőnél, ahol a leginkább fáj, meg a szomszéd postás Pista mosolya ilyen, amikor lánccal veri a kutyát, ha zavarja az ugatása. Ökölbe szorul a kezem a zsebemben, leszáll a bicikliről a fekete biciklis fiú, a bicajt csak úgy elengedi, az eldől oldalra, bele a magas fűbe, ki tudja, mióta nem kaszálták már, a hátsó kereke szabadon forog, közben csörög és csikorog, közelebb lép a fekete biciklis fiú, akiről így már látszik, hogy nem is olyan magas, széles a válla, az igaz, meg izmos, már nem magasodik fölénk, mégis úgy tűnik, mintha fölöttünk állna, közelebb lép, a matchboxok fölött megáll, kinyújtja a kezét, a tenyere nyitva, Ferkóra néz.
Ferkóra nézek, Ferkó remeg, a halántékán verejtékezni kezd. A fekete biciklis a fejével a matchboxokra pillant, aztán Ferkóra, a fejével int egyet a kisautókra, aztán a tenyerére, a hülye is megértené, talán még Madzag, a telep bolondja is. Ferkó a Kismészárosra pillant, én is ránézek, annak szintén vörös az arca, a szeme sarkában mintha könnycsepp jelenne meg, „az a kék, az igazából nem is az enyém, a bátyámé, nem adhatom oda, nem veheted el, ha elveszed, lejön és megöl, ő már nyolcadikos, érted, mi az, ugye”, hadarja egy szuszra, a végén már remeg, az orrából takony buggyan ki.
A fekete biciklis fiú arcán még szélesebb, még kegyetlenebb lesz a vigyor, most már a kezével integet, nyitott tenyerének ujjait behajlítva-kiegyenesítve, hogy adják már neki oda a kisautókat, kicsit bosszúsnak tűnik, hogy minek ennyi macera, ami kell neki, az az övé lesz, és kész. Közben másik kezével váratlanul pofon vágja Ferkót, könnyedén, minden erőlködés nélkül, nagyot csattan Ferkó arca, vörös marad a tenyér nyomán, miért kell ezt látnom, miért kell ezt hallanom, érzem, hogy könny gyűlik a szemembe, mintha az én arcomon csattant volna a pofon, ahogy könny gyűlt a szemembe, amikor Gyuri bá kokszija nyomán felrepedt Ferkó fejbőre, könny gyűlik a szemembe, nem akarom ezt látni, Jancsika szerel, indít, Szokolai beadja, Nyilasiról bepattan, legyőztük az ETO-t, helyreáll a világ rendje, ezt akarom látni, én kőkemény se vagyok, Jancsika se, pedig van, hogy így szólítanak, de most ökölbe szorítva tartom a kezemben a Fradi bajnokcsapatát, és az az ökölbe tartott kéz előrendül, nem az én kezem az, hanem az igazság ökle, oldalról találom el a fekete biciklis fiú arcát, nem számított az ütésre, innen pláne nem, nem számított az ellenállásra, elcsavarodik a feje, már dől el, amikor újra megütöm, lezuhan a bicikli mellé, bele a magas fűbe, szinte eltűnik benne.
Haász János: Apám óriás lesz
21. Század Kiadó, 2022
