Kultúra

Szakcsi Lakatos Béla: Szerintem az, hogy én azt mondom, hogy Fidesz-párti vagyok, az egy normális dolog

Balogh Zoltán/MTI
Balogh Zoltán/MTI

Interjút adott Szakcsi Lakatos Béla a Nullahategynek, melyben kérdezték többek között arról is, egyetért-e azzal, hogy politikai állásfoglalásnak tartják, hogy fellépett a Magyar Zene Háza megnyitóján, ahol a műsora végén belekezdett a Piros volt a paradicsom… kezdetű dalba is, mely központi helyet kap a Fidesz idei kampányában.

Kapcsolódó
Szakcsi Lakatos Béla: Nem azért játszottam, mert kampányszlogen, hanem csak úgy, vicc volt
Megmagyarázta a művész, hogy mit miért csinált a Magyar Zene Házában.

Ez egy vicc volt, egy poén. Az persze fel sem tűnt nekik, amit előtte játszottam. Egy nagy parafrázist csináltam abból, hogy Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Na, ezért érdekes módon nem támadtak. Különben is, a Piros volt a paradicsom egy cigánynóta. Ez a dal független mindenkitől, senkinek nincs a birtokában. De ha már itt járunk, az ellenzék is írt rá egy szöveget…akkor lehet, hogy az ellenzéknek játszottam? Nem volt ebben semmi…

– mondta erről Szakcsi Lakatos Béla, aki azt is elmondta, nem politizál, de közelebb áll hozzá „a keresztény konzervatív értékrend”, viszont azt kifogásolja, hogy megosztják a művészeket:

Rengeteg kollégám van, híres művészek, akikről tudom, hogy a baloldalon vannak, ők pedig tudják, hogy az értékrendem szerint én a Fidesszel szimpatizálok. A különbség közöttünk az, hogy ők nyilvánosan is vállalják a véleményüket, és beszélnek a Fidesz ellen. Én ezt nem teszem. Egyébként Tony Lakatossal és Snétberger Ferenccel sem vagyunk azonos véleményen, mégis fellépünk együtt. Szerintem az, hogy én azt mondom, hogy Fidesz-párti vagyok, az egy normális dolog. Az a jelenség viszont nem normális, hogy megosztják a művésztársadalmat csak azért, mert valaki nem ismer el ideológiákat.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész arról is beszélt, hogy azért nem fogadta el a díszpolgári címet a 8. kerületi polgármestertől, Pikó Andrástól, mert ez azzal járt volna, hogy egy stáb is kijön a lakására forgatni, és készülne vele egy tévéfelvétel is:

Akkor esett le a tantusz, hogy itt valami másról is szó lehet. Ha kamerákkal jöttek volna ki, azt a riportot fel tudták volna használni politikai célra, ezért inkább visszautasítottam. Ebből persze botrány kerekedett, pedig azt is mondtam, hogy ha a választás után ajánlják fel a díszpolgárságot, akkor elfogadom.

Szakcsi Lakatos Béla annak apropóján adott interjút a Nullahategynek, hogy szombaton a Zeneakadémián lép fel Tony Lakatossal és Snétberger Ferenccel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik