Kultúra

Babicsek Bernát emléke miatt is folytatja vele készült előadását Pokorny Lia

Nyikos Péter / MTI
Nyikos Péter / MTI

Pokorny Lia úgy döntött, hamarosan folytatja LIAison című zenés színpadi estjét, melyet Babicsek Bernáttal közösen hoztak létre, ezzel is ápolva a tragikus körülmények között meghalt zenész emlékét. Pokorny az RTL Reggeli című műsorában elmondta: áprilisban tér vissza a színpadra az előadás, melyben a Blikk tudomása szerint egy másik zenész kíséri majd harmonikán.

Egy rendkívüli tiszta és szép dolog született meg kettőnk között a színpadon, amelynek az erejét és az emlékét tovább szeretném vinni. Teszem ezt azért is, mert számomra a színészet szolgálat. Kaptam egy képességet, amellyel valamilyen módon tudok kommunikálni olyan élethelyzetekről, érzésekről, amelyek sokunkat érintenek és foglalkoztatnak.

– mondta el. Babicseket meg is idézik majd a színpadon, éspedig egy dallal, amit kimondottan ehhez az előadáshoz írt, most pedig született hozzá egy szöveg is.

Nagyon megnyugtató számomra, hogy a szerettei, közeli barátai is megerősítettek abban, hogy mindenképpen tovább kell vinni a LIAisont

– mondta terveiről. Babicsek Bernát családi házukban, a tavaly december 31-én történt tűzesetben vesztette életét. A zenész a Paddy and the Rats zenekarban is játszott, amely most emlékkoncertet szervez a tiszteletére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik