Senki ne gondolja, hogy a filmünkben Petőfi egyszer csak diszkréten előhúz majd egy narancsot a zsebéből és mondjuk „véletlenül” Békemenetnek nevezi a helytartótanácshoz hömpölygő tömeget
– hangsúlyozta Rákay Philip kreatív producer a nemrég bejelentett, négy és fél milliárd forintos állami támogatásból készülő Petőfi-filmje, és annak támogatásai nyomán kialakult botrány kapcsán. Rákay erről az Indexnek adott nagyinterjújában beszélt, melyben a kérdéses filmmel kapcsolatos tervek mellett számos erős mondat elhangzott.
A filmről például megtudhattuk, hogy az arra megítélt összeg reálértéken messze nem számít a legnagyobbnak a hazai filmgyártásban, a 2016-os Kincsem hárommilliárdja ugyanis akkoriban még sokkal többet ért, mára viszont a külföldi produkciók felhajtották itthon a filmszakmai gázsikat, valamint drágább a díszletekhez szükséges faanyag is, így „amennyiért hat éve még le lehetett forgatni egy filmet, annyiért ma már nem lehet.” Elmondta azt is, hogy nem akarják deheroizálni a szereplőket, és bár történelmi hűségre törekszenek majd, dramaturgiai célból pedig bekerült a történetbe egy fiktív szál is, melynek főszereplője egy titkosrendőr, az osztrák főparancsnok Léderer Ignác beépített embere, aki a márciusi ifjak ellenlábasaként szerepel majd.
Rákay elmondta azt is, hogy már a Vajna-korszakban is pályáztak már történelmi filmtervekkel állami támogatásra, de Vajna döntőbizottsága akkor úgy dobta ki, „mint azt a bizonyos macskát”. Ezt meg is indokolta: szerinte a Vajna mellett dolgozó döntőbizottság szándékosan kaszálta el a történelmi filmeket, ugyanis, mint Rákay fogalmaz,
pontosan tudták, miért nem szabad támogatni, hogy film készüljön a magyar múlt nagyszerűségéről, nehogy véletlenül erőre kapjon a nemzeti identitás.
Ezzel szemben szerinte
a Káel Csaba-vezette NFI új rendszere nagyon profin működik, tiszta, korrekt, világos feltételekkel,
a szervezetet támadó hazai filmesek pedig politikai okokból és önérdekből cselekszenek.
A magyar filmszakma egy nagyon zárt világ, s hosszú évtizedekig arról szólt, hogyan fonjanak állami pénzen szociális hálót a „nagy öregek” saját maguk és tanítványaik köré. Egy roppant belterjes kör döntött arról, ki lehet a klub tagja és ki nem. Az NFI-t ma leghangosabban gyalázó „klubtagok” pedig szép csendben falaztak egymásnak, amikor súlyos tízmilliárdokat szórtak el néhány száz, legfeljebb néhány ezer nézőt érdeklő lila, nézhetetlen műveikre
– mondta erről, hozzátéve, hogy az ő filmjük el is lép a hazai filmkultúra rendezőközpontúságától. Rákay szerint a
A cinizmus csimborasszója, hogy éppen azok kiáltanak most skandalumot, s beszélnek rólam a rendszer kiváltságosaként, akik évtizedeken keresztül a kommunista időszak bűnös, kontraszelektált világának jogfolytonosságából merítették a filmes kapcsolatrendszerüket. (…) A mai tiltakozók egykori tanárai, mentorai még a Rákosi-, majd a Kádár-korszak kinevezettjei voltak, s csak a magukhoz hasonló gondolkodásúakat engedték be ebbe a körbe.
Rákay Philip emellett párhuzamot vont a kulturális szcéna és az április választások között, majd elmondta, hogy az ő személyét ért támadások is egy országgyűlési választással, illetve annak kampányával függ össze: szerinte nem azzal követte el az ősbűnt, mert a Facebookon gyakran fogalmaz meg sarkos véleményeket,
hanem azzal, hogy 2002-ben kiálltam a patrióta, konzervatív értékrend mellett a Kossuth téri nagygyűlésen. Addig a napig az akkor szinte száz százalékig balliberális médiavilág a tenyerén hordozott, kis túlzással minden évben, minden médiadíjat megnyertem. De miután megjelentem a Kossuth tér színpadán – és jelezném, hogy nem a Ku-Klux-Klán, hanem az éppen regnáló miniszterelnök, Orbán Viktor nagygyűlésén –, másnap kvázi mindenhonnan kirúgtak, és tehetségtelen senkiházi lettem a szemükben. Ezen a szemüvegen keresztül ítélnek meg azóta is. Húsz éve egyfolytában a személyem diszkreditálása zajlik, hazug percepciók erősítésével, felnagyításával, és a szakmaiságom teljes megkérdőjelezésével, vagy épp elhallgatásával. Szánalmas, de itt az Indexen is még mindig a zenetévét emlegetik velem kapcsolatban, amit idestova negyedszázada alapítottunk. Az persze soha senkit nem érdekel, hány tévécsatornát és saját céget vezettem, alapítottam
– sorolta. Beszélt arról is, hogy a kormányoldali közösségimédia-hirdetéseket menedzselő Megafont ő maga is adományokkal támogatja, és megindokolta aktív Facebook-jelenlétét is: mint mondta, azért tért vissza
öt év közéleti hallgatás után, mert az igazságérzetem nem hagyott nyugodni.
