A Rákay Philip, Szente Vajk és Kis-Szabó Márk forgatókönyve alapján, Lóth Balázs (Drága örökösök, Pesti balhé, A mi kis falunk) rendezésében készülő Petőfi-filmet a Nemzeti Filmintézet négy és fél milliárd forinttal támogatja – derült ki szerdán.
Az elképesztő méretű összeg közel fele, kétmilliárd egy egyedi kormányhatározat alapján, a 2023-as Petőfi-emlékévhez kapcsolódó támogatásként kerül a készítőkhöz, ez azonban nem változtat a lényegen, miszerint
még akkor is, ha a tervekben szereplő, a forgatás után az NFI tulajdonává váló díszletek – a ’48-as Pest-Buda számos utcája, a Pilvax, a Landerer és Heckenast-féle nyomda, illetve a Nemzeti Múzeum – is mind megszületnek.
A Most vagy soha! című film több ezer statisztával, illetve kétszáz megszólaló szereplővel való forgatása áprilisban kezdődik, a mozivásznon pedig 2023-ban láthatjuk majd a végeredményt.
A projektről Schilling Árpád szerda délutáni Facebook-posztjában fejtette ki a véleményét. A szöveg – aminek már nyitánya is erős, hiszen a szakember így fogalmaz: „A fasiszta pártok legfőbb követelménye a hűség. Ha bármire hajlandó vagy a pártodért, akkor a párt sem felejt el téged.” – végugveszi Rákay Philip eddigi életpályáját, a szekszárdi városi televíziótól a Z+ zenecsatornán át a politikai karrierjéig, majd a most induló filmes karrierjének legfurcsább részére világít rá:
Philip tehát soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben. (Így van se Fábri, se Szabó, se Sára, se Jancsó.) Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el. Tíz magyar rendező, író, operatőr, látványtervező, vágó (alkotói csapat) sokszínű munkája helyett készül el ez az egyetlen gigafilm, amely majd pontosan ott végzi majd, ahol hasonló indíttatású elődei – a Hídember vagy a Sorstalanság – a kultúrtörténet nagy süllyesztőjében.
A neves rendező szerint tíz évet sem érnek meg ezek az általa csak pénznyelő monstrumnak nevezett munkák, amikre az iskolások kötelező programjává tett vetítésekkel össze lehet gyűjteni pár százezer nézőt, de a végeredmény egy pénzügyileg biztosan nem megtérülő, külföldön eladhatatlan film lesz.
Aminek nyoma marad az a hatalmas, szemérmetlenül hatalmas fizetés. […] Rákay Philip és legközelebbi barátai ebből a buliból több száz milliót fognak leakasztani, és mit sem törődnek azzal, hogy maga a film egy-két éven belül egyszerűen eltűnik, senki nem fog rá emlékezni, még azok sem, akik részt vettek a létrehozásában.
– tette hozzá, majd kijelentette: a kétszáz szöveges szerepre senki sem fog nemet mondani, hiszen jól fog fizetni, a résztvevőkben azonban kialakul majd az érzés, hogy
jó volna még ilyet… Még… Még több huszár, még több ágyúcső, még több bájos dekoltázs és modoros főhajtás. Még több semmitmondó pénzszivattyú, fényesre sikált történelmünk mákonyos lenyomatai, ügyetlen kardsuhogások, árokparti szalonnarágcsálás, buja hempergés a szalmabálán, meg a háromcsillagos vidéki panzióban, pipadohány vagy szivar, nemzetiszín kulacsokból kicsorduló drága whisky, ne szólj senkinek komám, állj közénk, sodródj te is az árral, van itt hely bőven, soha rosszabb ne legyen, mindig csak előre, sohase hátra, dalold te is, mert figyelnek!
A poszt teljes hosszában itt olvasható:
