Kultúra

Ferenc pápa a Vatikánban fogadta Bruck Edith írónőt

Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP
Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP

A múlt emlékének őrzését hangsúlyozta Ferenc pápa a magyar származású írónő, Bruck Edith holokauszt-túlélővel tartott találkozóján a Vatikánban – közölte a Szentszék csütörtökön. A katolikus egyházfő a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta Bruck Edithet.

A mintegy egyórás találkozón a felek „felbecsülhetetlen értéknek nevezték a múlt emléke átadását a fiataloknak, legfájdalmasabb részleteiben is, annak elkerülésére, hogy ugyanazok a tragédiák megismétlődjenek” – olvasható a Szentszék közleményében.  A találkozón részt vett Andrea Monda a szentszéki napilap, a  L’Osservatore Romano főszerkesztője, aki a Vatikán News hírportál oldalain számolt be a találkozó részleteiről. Elmondása szerint Ferenc pápa és Edith Bruck életük számos történetét felidézte.

Ferenc pápa tavaly februárban felkereste Bruck Edithet. Az írónő a L’Osservatore Romanóban közölt cikket, ezt követően Ferenc pápa a római lakásán látogatta meg őt, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért.

A kilencven éve Tiszakarádon született Bruck Edith egész családját a második világháború alatt deportálták, több koncentrációs tábort is megjárt, többek között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Édesanyja Auschwitzban, édesapja és bátyja Dachauban lelte halálát.

Az 1955 óta Olaszországban élő költő, író, rendező tavaly bekerült a tekintélyes olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt döntős írója közé is az Elveszett kenyér című művével, amely hamarosan magyarul is megjelenik az Európa Kiadónál. Júliusban az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének nevezték ki. Augusztusban a Viareggio-Repaci irodalmi díj egyik győztese lett.

Ferenc pápa szeptemberi budapesti és szlovákiai látogatása végén, a Vatikánba visszatartó repülőúton felolvasták Bruck Edith nyílt levelét, melyben köszönetét fejezte ki az egyházfőnek az európai antiszemitizmussal szemben mondott szavaiért.

Az írónő novemberben elutasította, hogy holokauszt-túlélőként békedíjat vegyen át az olaszországi Anzióban, mivel a város soha nem vonta vissza Benito Mussolini díszpolgári címét.

(MTI)

Kapcsolódó
Irodalmi díjat kapott a magyar írónő, akitől Ferenc pápa személyesen kért bocsánatot
Az Olaszországban élő Bruck Edithnek nem ez az első rangos elismerése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik