Amikor a tobzoskák sírtak
Szegény tobzoska! Alighanem ő a legpechesebb emlős a világon. Igazán megérdemelné, hogy legyen egy nap, amikor sokan gondolunk rá.
A tobzoska az egyetlen pikkelyes emlős. Magányos rovarevő, akinek megnyúlt ormánya olyan, mintha célzókészülék lenne hosszú, vékony ragadós nyelvéhez, amellyel a hangyákat és a termeszeket gyűjti be. Rajtuk kívül talán épp csak a légynek tud ártani, ha az épp el nem repül előle. Mert hiába rokona a ragadozóknak, a kutya- és macskaalkatúaknak, úszólábúaknak, a családtagok útjai vagy 75 millió éve elváltak egymástól, életmódja miatt a szegény távoli kuzin inkább a kevésbé előkelő vendégízületesekhez, a hangyászokhoz vált hasonlóvá. A tobzoska nappal inkább alszik, alkonyatkor indul élelmet keresni – mindig egymaga. A felnőtt állatok csak a párzás rövidke kalandjára találnak partnert maguknak, aztán megint magányosan indulnak tovább. A nőstény viszont igen gondos anya, jártában hátán hordja kicsinyét. Amikor alszik, köré gömbölyödik, és pikkelyeivel védelmezi a kicsit.
Általában is ez az egyetlen trükkje, ha veszélybe kerül. Szúrós labda lesz belőle, erre utal nemzetközi elnevezése, a pangolin is: peng-goling, malájul „az, ami gurul”. Pikkelyei még a párducoktól és a tigrisektől is megóvják, ha a nagymacskák élelmet sejtve szagolgatnák őket. A legfőbb ellenségtől azonban ez a pánikreakció nem véd, mert az ember fogja magát, úgy, ahogy van, gömböcként zsákba teszi, a szakácsok pedig pontosan tudják, hogy hová, hányszor és mekkorákat kell ütni, hogy szegény állat elaléljon, kinyíljon, és sorsa a fazékban vagy serpenyőben teljesedjen be. A tobzoskának Ázsiában és Afrikában nyolc faja él. A legkisebbnek a testhossza csak harminc centiméter, igaz, legalább ugyanekkora farokkal segíti magát, amikor pihenni a fára mászik. Az óriás változat akár egy méter nyolcvan centire is megnő. Ő viszont nem mászik fel a fára, ha pihenni akar, hanem valami rejtett odúban vagy az erdő sűrűjében vackolja el magát. Viszont egyformán mind kihalás előtt áll, mert épp szegény pangolin az a vadon élő állat, amelyet legnagyobb számban adnak és vesznek a világon.
Mandarin nyelven yeweinek nevezik azt a divathóbortot, hogy horribilis összegeket is kiadnak egy-egy vadállatból, főként tobzoskából készülő fogásért. Húsának gyógyító, fiatalító hatást tulajdonítanak, állítólag afrodiziákumnak is kiváló. David Quammen a The New Yorker hetilapban megírta, amit egy oxfordi pangolinkutató, Daniel Challender mesélt el neki.
Kínában állítólag történelmi hagyomány a tobzoskafogyasztás, amit egyébként szakértők cáfolnak, és arra hivatkoznak, hogy a bölcs alkimista, Sun Simiao már 652-ben, a Tang-dinasztia idején megírta: ezt az állatot nem szabad megenni, mert árt az egészségnek. Majd ezer évvel később Li Si-csen az orvoslásról és a gyógynövényekről szóló összefoglaló nagy munkájában kifejtette, hogy a tobzoska elfogyasztása hasmenést, lázat és görcsöket okoz. Írása máig is a hagyományos kínai orvoslás egyik alapvetése, ami viszont hangyászunknak nem jelent sok jót, mert a pikkelyéből darált port vagy annak hamvait maga a szerző is számos célból ajánlotta. Megírta, hogy az jó rovarcsípés ellen, használható a hisztéria tüneteinek kezelésére, rossz szellemek elűzésére csakúgy, mint maláriára, aranyérre, bélgilisztára, valamint kiválóan alkalmas arra is, hogy a szoptatós anyák tejét megindítsa.
Mielőtt bárki a Kelet iránti előítéleteinek megerősítését látná a rovarevő emlős sorsában, érdemes felidézni, hogy 1975 és 2000 között a világ pangolinbőr-felhozatalának nagy része az Egyesült Államokba került, ahol rombuszrácsos mintázata miatt nagy divat volt tobzoskatáskákat, -öveket, -tárcákat és -cowboycsizmákat vásárolni. Lyndon B. Johnson elnök kedvenc csizmáinak gyártója ebben igazi specialista volt. Ezekben az években a pangolinkereskedelem elborzasztó méreteket öltött. Sarah Heinrich német biológus a veszélyeztetett vadállatok kereskedelmét korlátozó szerződés (CITES) adtabázisa alapján arról ír, hogy 25 év alatt több mint 770 ezer tobzoska lett az akkor még legális nemzetközi kereskedelem áldozata, 630 ezer bőrének útját lehetett követni a nyugati piacokig.
Ebben az időben gyakran megtörtént, hogy Kínában havonta ötvenezer tobzoskát vágtak le. Húsukat az éttermekben mérték ki, pikkelyeiket ledarálva gyógyszerként hozták forgalomba, bőrüket pedig jó pénzért exportálták az Egyesült Államokba. Az ezredfordulón a CITES egyezmény nullás kvótát határozott meg az ázsiai pangolin exportjára, tehát praktikusan megtiltotta. Ez fontos, de valójában már csak szimbolikus lépés volt, mert addigra alig maradt Ázsiában bennszülött tobzoska, így Kínában felszökött az illegálisan behozott afrikai fajok árfolyama.
Igaz, a CITES egyezmény keretén belül 2016-ban globálisan is megtiltották vadon élő pangolin kereskedelmét, de az adásvétel azóta is folytatódik. A kameruni rendőrség egy rajtaütés során kínai kereskedőket tartóztatott le, és öttonnányi tobzoskapikkelyt foglalt le tőlük. Nemzetközi megfigyelők szerint az elmúlt két évtizedben Afrikából 900 ezer tobzoska indult utolsó útjára Ázsia felé. Kisebbségük élve, a többség levágva, pikkelyétől megfosztva, mélyhűtőládákban. Mellettük változatos feliratú dobozokat adnak fel: kesu, kagylóhéj, műanyag hulladék néven a pangolinpikkely kerül a rakományokba, amely a címzettnél már értékes gyógyszeralapanyaggá lényegül. Értékes, hiszen nagyon sok pénzt adnak érte, akkor is, ha a tudomány jelenlegi állása szerint tökéletesen hatástalan.
Szóval, tobzoskának lenni kegyetlen sors, amit manapság tetéz a Covid is. A békés hangyásznak ugyanis van egy olyan genetikai tulajdonsága, amely az emlősök között nagyon ritkán fordul elő: légzőrendszere fogékony a koronavírusokra.
Tizenhat állat napokon belül elpusztult, gyulladt tüdejükben habos folyadékot találtak. Duzzadt volt a májuk és a lépük is. A kantoni járványügyi laboratórium és az állatkert háromtagú kutatócsoportot jelölt ki az állatok szöveteinek és tüdőváladékuknak a virológiai vizsgálatára. Október 24-én közölt jelentésük akkor nem keltett különösebb érdeklődést még a tudományos-szakmai körökben sem. A vizsgálat tizenegy állatról állapította meg, hogy a rágcsálókra különösen veszélyes, de az ember számára ártalmatlan Sendai vírussal voltak fertőzöttek, ám tüdőszövetükben koronavírusok töredékeit találták meg. A jelentés erről szűkszavúan közölte, hogy ezek a vírusok más emlősökre is veszélyt jelentenek, mert képesek átlépni a fajhatárokat.
2020. január 5-én a koronavírus szó szakmai körökben az egész világon új értelmet nyert, miután a sanghaji Csang Jong-csen professzor közlése alapján ausztrál partnere, Edward C. Holmes evolúcióbiológus a Virological elnevezésű honlapon tette közzé a Vuhanban terjedő SARS-CoV-2 vírus genomját. Ekkor már Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is voltak rejtélyes megbetegedések.
Hogy így van-e, máig sem tudjuk biztosan. Kiderült ugyanis, hogy a Xinhua hírügynökség által kiadott hír megtévesztő volt. Nem az egész vírusra vonatkozott, csak annak egyes szekvenciáira. Kutatók nem zárják ki, hogy a beteg állatok szervezetében több kórokozó kombinálódott, esetleg az is, amelyik a betegséget okozta. Máig sem lehet kizárni, hogy a Kantonban vizsgált állatok egy olyan szállítmánnyal érkeztek, amelyekből más tobzoskák elkerülhettek a vuhani nagybani halpiacra, ahol ennivalónak korábban számos vadállatot árultak, cibetmacskát, farkaskölyköt, tarajos sült, kígyókat. Illegálisan talán pangolint is. A piac fagyasztotthús-kínálatában nem találtak SARS-CoV-2 vírust, a lefolyókban, a kilincseken, az asztallapokon és a felmosórongyokban viszont igen.
Edward C. Holmes, a Sydney-i Egyetem professzora a The New Yorker lapnak úgy nyilatkozott: pontosan még mindig nem tudják, hogy ebben az esetben mi volt a zoonózis útja, tehát milyen állaton keresztül érkezett meg az emberhez a denevértől származó vírus mutánsa.
Még sok helyszíni kutatásra van szükség.
2020. február 24-én a Kínai Népköztársaság törvényhozása, az Országos Népi Gyűlés törvénnyel tiltotta meg vadállatok kereskedelmét és fogyasztását. Június 5-én az ország területén élő tobzoskákat a legmagasabb szintű vadvédelmi csoportba helyezték. Az illegális pangolinkereskedelem azonban még nem állt meg. Július 6. a zoonózis világnapja. Szegény tobzoskák igazán megérdemlik, hogy legalább ezen a napon megemlékezzünk róluk, a legtöbbet adott-vett vadállatokról, amelyeket még azzal is hírbe hoztak, hogy ők okozták a Covid-fertőzést, az elmúlt száz év legnagyobb világjárványát.
Július 31-én világszerte 17 064 064 Covid-beteget regisztráltak, a fertőzésben addig 668 073 ember halt meg.
ÁLLATI NAGY FERTŐZÉSVESZÉLY
– Harapta már meg denevér?
– Nem emlékszem ilyen esetre. Két okból. Egyrészt az expedíciókon védőfelszerelés van az emberen, másrészt, mert egy jó virológus mindig visz magával kiváló denevérészeket. Magyarországon több világhírű denevérszakértő tevékenykedik, akikkel jó barátságban is vagyok. Komoly technikája van annak, hogyan lehet megfogni ezeket az állatokat. Miután a denevérek fejlett érzékszervekkel rendelkező jószágok, erre a célra finoman szőtt denevérhálót használunk, és vastag kesztyűt.
– Ezek szerint létezik olyan háló, amit a denevér radarja nem jelez? Tanultuk, hogy ezek az állatok ultrahangokat bocsátanak ki, így sok mindent érzékelnek az őket körülvevő világból.
– Így van, ráadásul a denevéreknek nagyon jó a szemük, általában a látásuk alapján tájékozódnak. Megszokják azt a területet, ahol élnek, éjszakánként emlékezetből tudják, hová kell repülni, ha vadászni akarnak. Ultrahangot csak akkor használnak, ha új, ismeretlen helyen repülnek vagy táplálékot keresnek, elsősorban rovarokat – bár a táplálék is erősen denevérfajfüggő. A különlegesen szőtt hálókkal akkor lehet őket befogni, amikor későn veszik észre, így már nem tudják kikerülni őket.
– A denevérekről manapság szinte mindenkinek a Covid jut eszébe. Illetve az állatokról emberekre terjedő betegségek, szaknyelven szólva a zoonózisok. A vírusvadász nem retteg a betegségtől?
– Eddig ezt szerencsésen megúsztam, vagy nem tudtam róla. A koronavírusoknál rendszeresen előfordul, hogy emberre ugranak, ám az immunrendszerünk rendre semlegesíti őket. Baj akkor van, amikor megjelennek, és elszaporodnak az emberről emberre terjedő variánsok. Terepen mindent elkövetünk, hogy a komolyabb fertőzést megússzuk. Erre szolgál a speciális ruha, kesztyű, légzésvédelmi felszerelés, engem ezek mostanáig megvédtek.
– A zoonózisok egyik legnyilvánvalóbb példája a veszettség, amit gyakran szelídnek látszó állatok harapása okoz. Tudjuk-e, hogy ez a betegség mióta leselkedik az emberekre is? Egyáltalán, létezik-e olyan tudományág, mondjuk, fertőzéstörténet-tan, amelyik megmutatja, mióta létezik egy-egy vírus a Földön?
– Többféle tudományterület foglalkozik ilyesmivel, és ezek már egészen összeforrnak. A vírusok kapcsán mostanában sokszor hallhatjuk, hogy a genetikai lenyomataiból következtetni lehet arra, hány száz, ezer vagy tízezer éve vannak velünk. Mindig is nagy álmom volt, hogy a jelenlegi munkám mellett régi leletek, maradványok kutatásával foglalkozzak, amelyekből megismerhetjük a vírusok történetét. Ez a paleovirológia, magyarul vírusrégészet. A modern technológia már lehetővé teszi, hogy akár néhány ezer éves csontokból is feltérképezzük bizonyos vírusok genetikai állományát. Elképesztő dolgokat lehet már csinálni, és a tudományterületemnek ez a háttere rendkívüli módon fejlődik.
– És akkor mi a helyzet a veszettséggel? Régi betegség?
– A veszettség – akár a koronavírus – valójában hatalmas betegségcsoport, nagyon sokféle változattal. Tudományos nevükön ezek a Lyssavirusok. A lyssa görög eredetű szó, és dühöt vagy dühöngést jelent. Talán nem meglepő, hogy ennek a víruscsoportnak a legtöbb képviselője is a denevérekhez köthető. Az a betegség, ami nálunk rókákban, kutyákban jelen van, csak egy a sok közül, amelynek a genetikai sokfélesége alapján tudható, hogy jó pár tízezer éve létezhet a Földön.
– Viszont a mai változatai már sokkal kevésbé veszedelmesek, mint voltak. A veszettséget azért hoztam szóba, hogy beszéljünk Louis Pasteurnek arról a felfedezéséről, amely talán még a pasztörizálásánál is nagyobb áttörés volt. Rájött, hogy a veszettség megelőzésének a kutyaharapást szőrivel elv alapján a legjobb módja, ha a legyengített kórokozóit adjuk be a páciensnek. 1885-ben megalkotta a veszettség elleni vakcinát. Pedig nem volt elektronmikroszkópja, génszekvenálásra alkalmas kütyüje, nem kapott a kormányoktól és Bill Gatestől dollármilliárdokat.
– A természet alapvető törvényszerűségei, amelyeket, hála a modern technikának, már részletesebben le tudunk írni, azért akkoriban is megfigyelhetők voltak. Ezt tette Pasteur is és a vele egykorú mikrobiológusok, közöttük Hőgyes Endre, aki Magyarországon szintén létrehozott veszettségvakcinát, kicsit más eljárással, illetve meghonosította a Pasteur-féle vakcinát is. A régi nagy mikrobiológusok a mikrobák természetes folyamatait követték. Megfigyelték, hogy amikor egy-egy kórokozó átkerül állatról állatra, illetve egyik szervezetről a másikra, menet közben megszelídül, már nem okoz olyan súlyos tüneteket. Sok esetben nem is pusztít, sőt az állat a fertőzés jeleit sem mutatja, a mikrobák ugyanis általában hozzászoknak a gazdaszervezethez. Magam is sokat beszéltem már a médiában arról, hogy a mikrobának, főleg a parazitának nem érdeke megölni a gazdaszervezetet, mert akkor nem szaporodhat. Ezt figyelembe véve készült az első, veszettség elleni vakcina. Pasteur nyulakat fertőzött átoltással addig, amíg a vírus már alig okozott tüneteket. Így született meg az első, gyengített vírust tartalmazó oltás, amivel megmentette egy kisfiú életét, akit egy veszett kutya harapott meg. Pasteur nem csupán sorozatoltást végzett, de lefektette az inaktivált vakcinák alapjait. Ezt először szárításos módszerrel és néhány évre rá fenolos elöléssel tökéletesítette. Edward Jenner feketehimlő- oltásán kívül ezzel a másik jelentős lépéssel kezdődött a modern védőoltások története.
– Manapság a Covidról beszélünk legtöbbet, de ha van „ezüstérmes” a kórokozók között, akkor az elmúlt évtizedben az az Ebola volt. Féltünk is tőle, de szerencsére nem jött át Európába, részben azért, mert Afrikában, ahol felbukkant, túl nagy károkat tett azokban az emberekben, akiket megbetegített. De tényleg megúsztuk, vagy létezhet olyan mutánsa, amelyik ide is el tud jönni?
– Minden egyes víruscsoport saját egyedi tulajdonságokkal bír. Az Eboláról tudjuk, hogy ha valaki átvészeli, bizonyos szerveiben a fertőzés akkor is képes akár több száz napig is megmaradni. Azután szexuális úton terjed, vagy a szem különféle szerkezeti egységeiben, tehát a legkülönbözőbb – mi úgy mondjuk, hogy immunológiailag elzárt – szövetekben el tud bújni, ami komoly kihívást jelent. De az Ebola esetében nem számítunk arra, hogy olyan mértékű változáson képes átesni, mint, mondjuk, egy légúti fertőzés, mint a mostani koronavírus, amely körbejárja a bolygót. Nem kizárt, hogy valaki behurcolja Afrikából a világ más tájaira, ám a Covid-vírushoz hasonló terjedéshez több minden kell.
– Tény, hogy szexuális úton nehézkesebben terjed a fertőzés, mint a levegőben, egy tüsszentés által. Vagy éneklés közben a kórusban. De ezt a betegséget is át lehet adni, elterjeszteni akár Európában is.
– Minél hatalmasabb járványok tombolnak a világ különböző tájain, annál nagyobb az esélye annak, hogy azt máshova is behurcolják. Ma minden járványt komolyan kell venni, a Földnek bármelyik szegletén pusztít. Most, amikor erről beszélgetünk, Nyugat-Afrikában éppen új Ebola-járvány ütötte fel a fejét. Szörnyű hír, az viszont valamennyire megnyugtató, hogy nyolc napon belül ott volt a vakcina, és elkezdték beoltani az embereket. Az oltások segítségével le tudunk győzni fertőző betegségeket, ám a reakcióidőnkön van még mit javítani. De azt gondolom, hogy a tudomány ebben a tekintetben is óriásit fejlődött.
– Korábbi beszélgetéseinkben a denevérek mellett a rágcsálókat említette mint a fertőzések egyik leggyakoribb forrását. Miért éppen a rágcsálók ilyen veszélyesek?
– A veszélyes nem feltétlenül jó szó. Nem maguk az élőlénycsoportok a veszélyesek, hanem az, hogy az emberek belenyúlnak az ökoszisztéma legérzékenyebb pontjaiba. A biológiai sokféleség állandó pajzsként véd minket is olyan veszélyektől, amelyek más fajok életében egyensúlyban léteznek. A rágcsálók és a denevérek azért érdekesek, mert sokan vannak, nagyon sokfélék, és emiatt többféle mikrobát hordoznak magukban és azokban az ökoszisztémákban, ahol előfordulnak. A denevérek vírusai mellett a jövőben a rágcsálók vírusai jelenthetnek kihívást számunkra, erre jó példa szintén Afrikából a Lassa-vírus egyre növekvő problémája. Komolyan kellene venni, hogy a klímaváltozás, a környezetpusztítás egyre közelebb sodorja hozzánk az emberek számára veszélyes vírusokat és az azokat hordozó állatokat. Ennek következtében súlyos járványok várhatnak ránk, olyanok is, amelyekre egyelőre nincs vakcina.
– Szakértők szerint a rágcsálók között a legokosabbak, legtanulékonyabbak a patkányok. Ráadásul igen fejlett a szociális érzékük, nemcsak a kicsinyeiket védelmezik, hanem a betegeiket, öregeiket is. Ehhez képest az emberek között kevés nagyobb sértés van, mint valakit lepatkányozni. Mondhatni, nagyon rossz a sajtójuk.
– Ennek történelmi oka van. A patkányokhoz kötjük a pestis terjedését, amely óriási térségekben, földrészeken egész birodalmak jelentős részét egyszerűen kiradírozta. A kultúránkban a patkány és a járványok fogalma egybeforrt. Ez a népmeséktől a regényirodalom kiemelkedő darabjain keresztül belénk ivódott. Ezek az állatok az ember városiasodásától kezdve évezredek óta mellettünk élnek. És tény, hogy ahol sok ember él, ott ma mindenütt jelen vannak a patkányok a modern nagyvárosokban is. Mindenütt irtják őket, de sehol sem sikerült megszabadulni tőlük. Ebből következik egyfajta mikrobiális közösség is, tehát amikor fertőző betegségek sújtják a patkánypopulációt, azok a bolhák, más élősködő rovarok vagy egyszerűen a patkányok ürülékével/vizeletével átterjednek az emberekre is. Minél nagyobb a baj náluk, annál nagyobb a kockázat ránk nézve is, egyszerű összefüggés.
– Jó, akkor itt egy találós kérdés következik. Tudja-e, hogy 2020 júliusában a Facebook-oldalán melyik állatról írt többet, mint a denevérekről?
– Zavarba jöttem.
– A szúnyogról. Talán mert a koronavírus kissé visszaszorult, sokat írt a „bevándorló” szúnyogokról és azok irtásáról. Az éghajlatváltozás egyik szakértőjétől azt hallottam, hogy Magyarország különös helyzetben van. Miközben a globális felmelegedés miatt a fajok vándorolnak északra, a Kárpát-medencéből az azt körülvevő hegyek miatt nincs menekvés, és hasonló okokból ide is kevesebb úgynevezett inváziós faj jut el. De hogyan jutnak el hozzánk más kontinensek szúnyogfajai?
– Összetett kérdés. Bár ez a téma mostanában a koronavírus miatt háttérbe szorul, de a denevérek mellett én főként a csípőszúnyogok által terjesztett betegségeket kutatom. Az inváziós szúnyogok közül az első számú közellenség az ázsiai tigrisszúnyog, mert ez a legagresszívabban, leghatékonyabban terjedő faj, amelyet az emberiség széthurcolt az egész világba, és máris számos járvány írható a számlájára. Szó szerint ez történt, nekik ugyanis mindegy, hogy a Kárpát-medencében, Szibériában vagy valamelyik afrikai szavannán élnek. Ahová elvisszük őket, ott megtelepednek, és jól érzik magukat. Gyorsan szaporodnak, és idő kérdése, hogy egy turista – erre már több példa is volt – hazajöjjön betegen, és valami trópusi megbetegedést hozzon, amit a szúnyogok terjeszthetnek tovább. Ez nagyon komoly kihívás, ezért beszélek gyakran a szúnyoggyérítés szerepéről. Megengedhetetlen, hogy Magyarországon „kőkori” technológiával próbálnak küzdeni a szúnyogok ellen. Szakértőként úgy gondolom, hogy ezzel a vesztünkbe rohanunk. Az új kihívás új megközelítést kíván. Itt már nem működik az, hogy kémiai szereket permetezünk, és eltűnik a szúnyog, azután nem lesz baj. Sajnos komoly járvány lehet ennek a vége.
– Azt mondja, szeret szúnyogokkal foglalkozni. A veszélyük miatt, vagy a téma bonyolultsága miatt? A denevéreket az expedíciók miatt értem, a szúnyogok kutatása iránti elkötelezettségét viszont kevésbé.
– Pedig a két téma összefügg. A felbukkanó fertőző betegségek és a világban agresszívan terjedő járványok két fő ludasáról van szó. Ha a világ nagy járványainak okozóit keressük, akkor az első öt helyezett között ott vannak a denevérek és a szúnyogok is. Úgyhogy ez mindenképpen érdekes téma.
– Hogyan hurcolják be az emberek a szúnyogokat?
– Elég az is, ha az ember valahol rácsukja a csomagtartót. Ennek a mintázatát is látjuk a tigrisszúnyog esetében. De a nagyobb utakat azért tojás formában teszik meg. Ezeket általában petének hívják, de biológiailag valójában tojás. A tigrisszúnyogokat a használtgumi-kereskedelem hozta el Európába, ami óriási iparág világszerte. A gumiabroncsokat ledarálják, és az így nyert anyagból különféle termékeket készítenek. A játszótéri gumiburkolattól a margitszigeti futókörig mind-mind ebből az anyagból van, és még nagyon sok másra is használják. Az inváziós szúnyogok imádják az autógumik szűk, meleg hasadékait. Belerakják a tojásaikat, és azok így utaznak egyik földrészről a másikra. Inváziós faj lévén, bárhol kelnek ki, azonnal berendezkednek, és kiválóan érzik magukat. A Zika-járvány Közép- és Dél-Amerikában, a sárgalázjárvány Dél-Amerikában, a chikungunya-járvány Olaszországban mind ezekhez a szúnyogokhoz köthetők.
– Azt állítja: korszerűtlenül irtjuk a szúnyogokat. Végül is mi azzal a baj, hogy nyáridőben, amikor leginkább csípnek, repülőgépről valamiféle port vagy folyadékot permeteznek szét ellenük?
– Több gond is van vele. Például az, hogy tüzet oltunk, amikor a tüzet meg is lehetne előzni. 1974 óta létezik a hatékony technológia, az úgynevezett biológiai szúnyoggyérítés, ami arról szól, hogy a szúnyoglárvákat már nem is hagyjuk kikelni. Ráadásul ezt olyan környezetbarát módon tudjuk megtenni, hogy semmilyen más élőlényt se bántson. A repülőről szórt idegméreg viszont a rovarok idegrendszerét bénítja meg, és nemcsak a szúnyogét, hanem minden állatét, ami repül. Ez gyakorlatilag ökológiai mikrokatasztrófát okoz, miközben mindenki tapasztalhatta, hogy amikor tényleg sok a szúnyog, akkor legkevésbé éppen nekik árt. Nekik mindegy, hogy volt-e permetezés, mert másnap megint ugyanannyi van belőlük.
– Viszont egyre kevesebb a méh, ami egyre komolyabb problémákat okozhat. Olvastam, hogy a haszonnövények, a virágok beporzását nemsokára mikrodrónokkal kell megoldani.
– Az a szörnyű igazság, hogy ez nem is a távoli jövő, Kína bizonyos részein már ez a realitás. Európában jelenleg rovarapokalipszis zajlik, Nyugat-Európában a biológiai sokféleséget az ipari fejlődés felőrölte az elmúlt évtizedekben. És későn döbbentek rá, hogy ez mekkora érték volt. A kissé lemaradt országok a vasfüggönyön innen próbálják a jólétet hasonló úton megteremteni, és valószínűleg későn fogják felismerni, hogy ezzel milyen veszteségeket okoznak saját maguknak. Miért beszélek erről? Mert, ahogy már mondtam, a biológiai sokféleség pajzsként véd bennünket a fertőző betegségektől. Nagyon nem mindegy, mennyire ép körülöttünk a természet. Mert ha megőrizzük az épségét, akkor véd minket a betegségektől. Ha megsérül, mi is sérülékenyebbek leszünk a kórokozókkal szemben.
– Terjesztenek-e betegségeket a házi kedvencek? A kutyák, macskák, papagájok? Néha elborzadva látom, ahogy kisgyerekek boldogan ölelgetik a kutyust, puszizkodnak velük, nyalogatják egymást. Ez rendben van?
– Nagyon is rendben van. A kutyákkal közös a történelmünk, vagy harmincezer éve élünk együtt velük. A pandémia közepén talán furcsán hangzik, de fontos, hogy találkozzunk kórokozókkal, például olyanokkal, amelyeket ők hordoznak. Azok a gyermekek, akik kutyussal nőnek fel, sokkal jobban felkészült immunrendszerrel érik el a felnőttkort. Például ritkábban allergiásak. A steril környezet nem tesz jót az emberi szervezetnek. Veszélyes vírusokra, amilyen a Covid, nincs szükség, de baktériumokra, mikrobaflórákra nagyon is. Különösen, ha azokat olyan élőlények hordozzák, amelyekkel sok ezer éves vagy tízezer éves közös múltunk van.
Barát József – Kemenesi Gábor: Vírusvadászat – A SARS-CoV-2 regénye
Cser Kiadó, 2021.
