Kultúra

Az orosz színház megújítója vezetheti a színházrendezői szakot az SZFE-n

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Anatolij Vasziljev orosz rendező lesz szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakosainak osztályvezető mestere – jelentette be közleményében az SZFE. 

Anatolij Vasziljev nemcsak Oroszország, de a világ színházi életének is meghatározó alakja, akinek iskolateremtő rendezői, pedagógiai, színházelméleti munkássága több évtizedet ölel fel. Az általa rendezett különleges színházi előadások stílusa a 80-as évek sajátos realizmusától a 90-es évek teátrális kísérletein keresztül a 2000-es évekre a letisztult metafizikai színház, egyfajta kortárs misztériumszínházig ível

– írják, hozzátéve:

Bízunk benne, hogy hallgatóink felejthetetlen élménnyel és tudással gazdagodnak a vele töltött időszak alatt, ellesve minél többet abból a titokból, mely a mestert oly egyedivé teszi.

A közlemény szintén ismerteti a rendező rövid életrajzát is: „Anatolij Alekszandrovics Vasziljev a Szovjetunióban született, a Rosztovi Állami Egyetem kémiai karán végzett. 1973-ban rendezői oklevelet szerzett az Állami Színművészeti Intézetben (GITIS), ahol először Igor Popov festőművésszel és jelenetíróval dolgozott együtt. Ez az együttműködés Vasziljev szakmai életének nagy részében folytatódott. Vasziljev 1988-ban elnyerte az orosz Sztaniszlavszkij Prémium díját, 1989-ben Franciaországból megkapta a Művészet és Irodalom Lovagrendjét, 1990-ben a Premio Europa Nuove Realtà Teatralit, az Európa Színházi Díjat Taorminában, Olaszországban. 1993-ban megkapta az Oroszország tiszteletbeli művésze díjat, majd 1995-ben a Stanislasky Alap prémiumának díjazottja a színházi pedagógia fejlesztésében nyújtott hozzájárulásáért. Igor Popovval együtt megkapta az Oroszország 1999. évi állami díját az irodalom és művészet területén a moszkvai színházi iskola létrehozásáért, valamint a 2001-es Nemzeti Prémium Triumph díjat. 2012 decemberében megkapta a rangos olasz UBU díjat, a Velencei Pedagógia-sziget projektje (2010–2012) miatt. 2016 márciusában Vasziljevet az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete (ITI) felkérte, hogy a Színház Világnapja alkalmából fogalmazza meg gondolatait.”

Az egyetemtől tavaly szeptemberben teljes osztályok távoztak az SZFE körüli átszervezések miatt. Csak a színházrendezői szakról két teljes osztály hagyta ott az intézményt, és folytatta tanulmányait a Freeszfe Egyesület közreműködésével Európa különböző művészeti egyetemein.

2015-ben Vasziljev rendezői irányítása alatt játszott volna Törőcsik Mari a nyolcvanadik születésnapi ünnepségén, ám hiába kezdték meg Az öreg halász és a tenger próbáit, végül a színésznő egészségügyi állapota nem engedte meg, hogy színpadra állhasson. A rendező személyesen jelent meg a tavaly meghalt színészlegenda emlékestjén is, ahol anekdotákat mesélt Törőcsikről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik