Június végén ismertetik Ghislaine Maxwell, Jeffrey Epstein kerítője és volt barátnője büntetését, akit egy New York-i esküdtszék december végén bűnösnek talált kiskorúak rovására elkövetett szexuális bűncselekményekhez kapcsolódó vádpontokban, írja a bírósági dokumentumokra hivatkozva az mti. Alison Nathan bírónő június 28-án 11 órára tűzte ki az ítélethirdetés időpontját.
Arról ugyanakkor továbbra is vita zajlik, hogy újratárgyalják-e az ügyet, miután kiderült, hogy az egyik esküdt szexuális erőszak áldozata volt, és a tanácskozás során ezt a többiek előtt is felfedte, befolyásolva ezzel esküdttársait. Maxwell ügyvédjei – akik korábban jelezték védencük fellebbezési szándékát – emiatt az ügy újratárgyalását követelik.
Maxwellt az ellene felhozott hat vádpontból ötben találták bűnösnek. A hatvanéves nőre szakértők szerint több évtized várhat rács mögött.
A vád szerint Maxwell 1994 és 2004 között Epsteinnel együtt kiskorú lányokat toborzott, szexuális „játékokra” készített fel és molesztált az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. A jellemzően szegény sorsú, kiskorú lányokat pénzzel és állásígéretekkel hitegetve csábították magukhoz. Ghislaine Maxwell – aki az 1991-ben rejtélyes körülmények között meghalt brit sajtómágnás, Robert Maxwell lánya – végig tagadta a vádakat. Ügyvédjei azzal érveltek, hogy védencüket bűnbaknak használják, miután Epstein már nem él. Szerintük az áldozatok rosszul emlékeznek a történtekre, és pénzügyi haszon reményében sározták be a nőt.
Mint ismeretes, Epsteint a manhattani ügyészség 2019 júliusában több tucat lány és nő szexuális kizsákmányolásával vádolta meg. A férfi később öngyilkos lett a börtönben. Epsteint korábban már elítélték egy tizennégy éves lány ellen elkövetett szexuális bűncselekményért. Maxwellt 2020 júliusában tartóztatták le az Egyesült Államok északkeleti államában, New Hamsphire-ben, ahol egy kies házban bujkált. Egy szövetségi bíró elutasította, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen.