Kultúra

Rövidesen védetté válhatott volna, de most mégis folytatódik a várbeli Diplomataház bontása

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A főváros nemrég elindította a védetté nyilvánítás folyamatát, tulajdonosa azonban a bontási engedély birtokában nekilátott a ház eltüntetésének.

Néhány órával ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat egy érdekes dokumentumot tett közzé: listát készítettek a közeljövőben fővárosi védelem alá helyezni kívánt épületekről.

A hoszzú dokumentumot böngészve jól látszik, hogy a fókuszt a két világháború között, illetve 1945 után született modern épületekre helyeznék, reagálva a korszak nívós épületeinek az elmúlt években felgyorsult eltűnésére.

Kapcsolódó
Tucatnyi modern épületet tenne védetté a fővárosi önkormányzat
A lebontani tervezett Diplomata-ház mellett a Hilton, a Körszálló, illetve a Déli pályaudvar főépülete is védelmet kaphat.

A listában a Várnegyed minden második világháború utáni, lakáscélú foghíjbeépítése mellett a Körszálló, a Mátyás-templom melletti Hilton szálloda, illetve számos érték felbukkant – köztük a Szentháromság téri egykori diplomataház (Jánossy György és Laczkovics László, 1979-1981) is, amiről októberben kiderítettük: a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott PADME akarja azt konferenciaközponttá alakítani. Decemberben aztán kiderült, hogy az alapítvány nem elégszik meg az épület kibelezésével, hiszen az átalakítás céljául a Budapest ostroma előtti állapot visszaállítását tűzték ki célul.

Marjai János / 24.hu

December 30-án az épület részleges bontási engedélyt kapott, január elején pedig a várható utód első vázlattervei is felbukkantak, így a bontókalapácsok, illetve munkagépek akár már szilveszterkor megjelenhettek volna a ház mellett, és megkezdhették volna a munkákat.

RAPA Architects, látványterv: Császár Szabolcs / Építészfórum

A magyar építésztársadalom számos tagja – köztük a Huszonkettesek építészcsoport – persze remélte, hogy ez nem fog megtörténni, főleg, hogy karácsony előtt, az épület társtervezője, Laczkovics László örökösének segítségével beadták a fővárosi védelmet kérő beadványt, de ezzel párhuzamosan az I. kerületi Önkormányzat is bekapcsolódott a megmaradásért folytatott küzdelembe, hiszen kérték a Kormányhivatalt:

kezeljék őket partnerként a folyamatban, így a bontási és átalakítási tervek bemutatása mellett, a vonatkozó helyi rendeletnek eleget téve folytassák le a kötelező településképi bejelentési eljárást.

Kapcsolódó
A főváros és a kerület is megmenthetné a modern házat, amit elbontana a jegybanki alapítvány a Várban
A Huszonkettesek Építészcsoport tovább küzd az eltüntetni vágyott épület megmaradásáért.

Ez azóta sem történt meg, sőt, január 12-én elindult a négy évtizedes léte több mint felében Burg Hotel néven, szállodaként működő épület bontása – tudtuk meg a Huszonkettesektől, akik szerda délután arról írtak, hogy

légkalapáccsal dolgoznak a ház eltüntetésén, amit a homlokzat első emeleti szakaszával kezdenek.

Galéria
Vincze Miklós / 24.hu
A január 12-i állapot.

A munkák napnyugtára véget értek, a következő hetekben azonban nyilvánvalóan folytatódnak majd, így a sarokház minden, a védelemre irányuló próbálkozás ellenére a jövőben valóban teljesen átalakul majd.

Kérdés persze, hogy az eredeti struktúrának mekkora része marad meg, a válasz ismerete azonban senkit sem tesz majd boldoggá, hiszen az októberben leállt, majd most folytatódott munkálatok pótolhatatlan értéktől szabadítják majd meg a Várnegyedet. Innen pedig már nincs visszaút.

Az épület történetéről, értékeiről, illetve az ősszel indult ügyének eddigi fordulatairól beszámoló cikkeink itt olvashatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik