Kultúra

Nyilvánosságra került az Eszenyi-ügy vizsgálati anyaga, de sok részt kisatírozott a Főváros

Bíró István / MTI
Bíró István / MTI

Lengyel Tamás több oldalnyi dokumentumot közzétett Facebook-oldalán, amelyet a Fővárosi Önkormányzattól kért ki. Ezek annak a vizsgálatnak a dokumentumai, amely elvileg az Eszenyi Enikő ellen felhozott vádakat hivatott tisztázni: ti., hogy a Vígszínház korábbi igazgatója valóban visszaélt-e hatalmával a színészek kárára.

Kapcsolódó
Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Lengyel egyébként Járai Máté, szintén a közösségi médiában feltett kérdésérétől (hogy ti. Szabad-e szeretni Eszenyi Enikőt?) inspirálva írta meg bejegyzését.

A vizsgálatról általánosságban azt írta Lengyel:

A panaszosok a mai napig nem ismerhették meg a vizsgálóbizottság álláspontját. A főváros nem hajlandó elárulni, milyen megállapításra jutott az ügyben, a megküldött jelentésből pedig az érdemi részeket személyiségi jogokra hivatkozva kisatírozza, így személyes adatnak minősül az is, ha szeretném megtudni a vizsgálóbizottságnak mi a véleménye arról, ami velem történt.

Járai Máténak pedig azt üzente Lengyel Tamás: „Örülök, hogy neked, és a társulat többi tagjának nem kellett átélnie mindazt, amit nekünk. Remélem, soha többet nem fog megtörténni senkivel, ami a Vígszínházban történt. Jó, hogy kölcsönös bizalommal, nyitottsággal és szeretettel tudtatok fordulni egymás felé mindazok után, amit olvasni és hallani lehetett.” De – teszi hozzá –  „amíg az ügy lezáratlan, amíg a 71 panaszos nem kap választ, hogy mi is történt, szerintem azt is meg kell vizsgálnod, milyen másodlagos jelentése és hatása lehet egy ilyen kérdésfelvetésnek.”

Kapcsolódó

A Lengyel Tamás Facebook-oldalán közzétett jelentés főbb megállapításai közül a többségből valóban hiányzik a mondat egy, esetleg jó része. Erre álljon itt egy példa:

az elégedetlenségüknek hangot adókat rendszeresen (…) de sor is került. (sic!)

Vannak azonban értelmezhető mondatok is az anyagban, például ezek:

  • A színházban nagyon rossz, kifejezetten nyomasztó légkör uralkodott, amely az elmúlt években egyre csak rosszabb lett.
  • az ügyvezető által vezetette produkciók próbafolyamata különösen megterhelőek voltak.
  • (…) nagy volt a fluktuáció. Ez különösen az ügyvezetői titkári és rendező asszisztensi pozíció esetében volt látványos és követhetetlen.

A Lengyel Tamás által kikért anyag itt olvasható el.

Kapcsolódó
Lengyel Tamás: Egész más dolgokon szorongok, mióta apa lettem
Nem az a baj, ha nem értünk egyet, inkább az, ha egy véleménykülönbség miatt elkezdjük kirekeszteni egymást, és már szóba sem állunk a másikkal – mondja Lengyel Tamás színész. Miért kezdett megnyilvánulni közéleti kérdésekben? És milyen visszatérni a színpadra? Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik