Senki sem lehet próféta a saját hazájában – szól a bibliai gyökerű mondás, ami nekünk, magyaroknak, számos másik népnél többet jelent, hiszen tudósaink és művészeink jó része Nyugat-Európába vagy épp a tengerentúlra való távozása után vált világhírűvé. Az ő élettörténeteiket meséli el az Ismeretlen magyarok címen futó sorozatunk, aminek mai epizódjában Gári Gyula (más források szerint Samu Gyula néven született) – vagy ahogyan élete jó részében ismerték, Giulio Gari – pályáját mutatjuk be.
A századfordulón még csak alig nyolcezres szebeni kisvárosban, Medgyesen 1909. szeptember 9-én született Gari életében már tizenévesen fontos szerepet kapott a zene, énekhangját ezidőtájt már a milánói Verdi Konzervatóriumban csiszolta.
Az iskola befejezése után a szíve hazahúzta, visszatért tehát Erdélybe, ahol először a kolozsvári magyar színpadon találkozhattak vele a nézők: 1937. január 1-jén Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjének Szu-csong hercegeként debütált, kisebb körben azonban már két héttel korábban, a városi zsidó ifjúsági szervezetek hanuka-estjén kápráztatta el az egybegyűlteket.
Tenorkarrierje azonban itt nem indult be, ezért visszatért Olaszországba, ahol az alig néhány évvel korábban felújított, Róma városa által fenntartott Teatro Reale dell’Opera társulatának tagja lett. A sevillai borbélyban Tito Schipát helyettesítve beugró fiatal énekesre azonnal felfigyeltek, így Donizetti Lammermoori Luciájában rövidesen hosszabb távon is bizonyíthatta a tehetségét. Gari olaszországi sikereiről a korabeli magyar sajtó is megemlékezett.
Itt, az olasz fővárosban érte a második világháború, aminek középpontjából értelemszerűen minél messzebb akarta magát tudni, így harmincadik születésnapja után az Egyesült Államokba emigrált, ahol pillanatokon belül az NBC rádiójában bukkant fel, és a társaság szimfonikus zenekarával együtt adott elő klasszikus operarészleteket.
A fegyverzajtól hangos évek egy részében a Saint Louis-i operaház művészeként dolgozó, majd az amerikai hadsereg tagjaként rövid ideig Németországban harcoló Gari 1945-ben a megalakulása óta Halász László által vezetett New York City Operához szerződött, ahol a nézők kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1952-ig láthatták a színpadon. Itt először Richard Wagner A bolygó hollandijának Kormányosaként nyűgözte le a publikumot és a sajtót – a zeneszerzőként is magasan jegyzett kritikus, Virgil Thomson szerint már első itteni előadásán
1946-ban Gari feleségül vette Lela Mae Flynn énekesnőt, majd friss házasként a Karib-térséget és Latin-Amerikát is bejárta – a Havannai Szimfonikus Zenekarban Beethoven Kilencedik szimfóniáját segített színpadra vinni, Guatemalában pedig az opera húszéves szünet után való újraindításában vett részt.
Garit 1952-ben megkereste a világhírű Metropolitan Opera, ami végül egészen 1961-ig a második otthonává vált, hozzásegítve őt a legemlékezetesebb munkáihoz, hiszen itteni huszonkét szerepe közt olyan, a világhírűvé válásában fontos darabok is akadtak, mint Richard Strauss Saloméjának Narraboth-ja, Muszorgszkij Borisz Godunovjának Grigorij-a, illetve Verdi Don Carlosának címszerepe.
A rövidesen a legjobbjak közt emlegetett, lenyűgöző teherbírása, felkészültsége és energiája miatt legendává vált énekes számtalan siker – köztük több magyar vonatkozású mű, így Kodály Psalmus Hugaricusának a Carnegie Hallban való bemutatója – után, 1961-ben nyugdíjba vonult, a következő években pedig már csak vendégszerepléseket vállalt.
Színpadi munkái mellett a hangfelvételek is karrierje fontos részét képezték, hiszen koncert- és oratóriumi énekesként számtalan alkalommal állt a mikrofonok előtt, sőt, tanárként egy egész generációnyi ígéretes tehetséget fordított az opera felé:
Legendás teherbírása az idő előrehaladtával sem csökkent igazán, így mindezekkel párhuzamosan manhattani saját hangstúdióját is fenntartotta, sőt, egy New York-i templomban kántorként is szolgált.
Gari Gyula 1994. április 15-én, nyolcvannégy évesen tüdőgyulladásban hunyt el New Yorkban. Nevét ma egy, özvegye által 2002-ben életre hívott alapítvány, a The Giulio Gari Foundation őrzi, aminek fő célja a pályakezdő énekesek támogatása. Az alapítvány a mai napig működik, és sokat tesz azért, hogy Gari Gyula neve fennmaradjon a nemzetközi sajtóban.
