Kultúra

Nemcsak Hello Kitty-t, de Micimackót is lemásolták az észak-koreaiak

Daily NK
Daily NK
Egy egyetemi professzor könyvet írt egy Dél-Koreához tartozó szigetcsoporton partra vetett szemétről.

Az elmúlt hetekben egy érdekes kötet megjelenésének híre járta be a dél-koreai internetet: az egy egyetemi professzor, Kang Dongvan munkájaként született könyv címét leginkább Észak-koreai szemetet szedni öt Sárga-tengeri szigeten-ként lehetne lefordítani, tartalma pedig semmivel sem több annál, mint amit a cím ígér, hiszen a tudós tizenhárom hónap alatt begyűjtött anyagának segítségével mutatja be Észak-Korea eddig ismeretlen oldalát.

Az északi partokhoz közel fekvő, de a déliek által kézben tartott öt Sárga-tengeri szigeten – ezt az angol nyelvű térképeken Five West Sea Islands néven találjuk meg – 2020 szeptembere és 2021 októbere közt talált, hétszáznyolc termékhez kapcsolódó csomagolóanyagok vizsgálata során Dongvan talán kicsit sem meglepő megállapításokat tett, hiszen kijelentette:

számos olyan esetet talált, ahol a kommunista diktatúra apró változtatásokkal egyszerűen lemásolt egy, a világ számos pontján, vagy legalább a déli szomszédnál jól ismert terméket.

Daily NK

A legtöbbek számára szeméttelepre való maradványok elemzésével a férfi a csomagolástechnológiáról, a gyárak állapotáról, a különböző gyártók grafikai arculati elemeiről, az élelmiszeriparban használt adalékanyagokról, illetve a mindennapok fontos részét képező propagandáról is következtetéseket vont le.

A kötet tucatnyi kategóriára osztja a leleteket, sokukat pedig képen is bemutatja – köztük a 2016-ban Kim Dzsongun által is meglátogatott Phenjani Búzalisztgyár termékét, ami a csodás nevű Galaxis cukorka epres krémmel töltve névre hallgat, hiszen annak csomagolása egyértelműen a fején masni és virág helyett szívet hordó japán Hello Kitty-t mutatja:

Daily NK

A példa nem egyedi, hiszen a Szonhungi Élelmiszerfeldogozó Üzem banáncsipszén Micimackó álldogál, az instant tésztalevesek egyikének színei, illetve logója – egy kedves tehén – is jórészt megegyezik a délen közkedvelt társáéval.

A dolog persze nem véletlen, hiszen a nemrég k-popot hallgató embereket kivégző Észak-Korea piaca jórészt zárt, a külföldi cégek pedig hiába indítanánk pereket az egyértelmű lopások miatt, azok biztosan nem érnének célt, kártérítésre pedig nem számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik