Nimsdai Purja neve az utóbbi időben rekordsebességgel árasztotta el a hegymászóvilág berkeit: a nepáli mászó olyan iramban döntögeti a rekordokat, amilyen szélsebes tempóban a hegyeket is mássza, márpedig abban jelenleg verhetetlen. Mindezt úgy, hogy még tíz éve sem mászik. Purja ráadásul igazi Instagram-mászó: a közösségi oldalai csak úgy izzanak a posztoktól, rendkívül vehemensen promotálja magát, már saját márkája és expedíciószervező irodája is van.
Élményeit 2020-ban könyv formájában is megírta – a Beyond Possible egyelőre magyarul még nem jelent meg, de a történet ide is elért, egyáltalán nem meglepő módon a Netflix is lecsapott a világszenzációra: a 14 Peaks: Nothing is Impossible című dokumentumfilm november 29-én került be a kínálatba. A filmet a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és férje, Jimmy Chin karolta fel producerként, akik már egy másik szenzációs, bár teljesen más jellegű mászást is filmre vittek: a házaspár rendezte az Oscar-díjas Free Solót, amely Alex Honnold mászását mutatja be, aki a világon egyedüliként mászta meg kötélbiztosítás nélkül a Yosemite Nemzeti Parkban található sziklamonstrumot, az El Capitant.
Én vagyok a nyolcezresek Usain Boltja
– mondja magáról Purja a filmben, és be is bizonyítja, hogy bár rengeteget beszél az alázatról, és tagadja, hogy az egó vezetné, pontosan tudja, hogy mit ért el, és hogyan használja az emberfeletti teljesítményével szerzett hírnevét. Képességei mellet jó showman is, amit bizonyít, hogy szinte állandóan szerepel – hol műsorokban, hol podcastekben, remek érzékkel üti a forró vasat, hogy saját expedíciós cégét és márkáját is reklámozza.
Bár ma már sapkákra és túlárazott pulcsikra nyomják a nevét, Purja három éve még teljesen ismeretlen volt a hegymászóvilágban, azzal a több mint ambiciózus küldetéssel hívta fel magára a figyelmet, hogy hét hónap alatt kívánta megmászni a világ összes – szám szerint tizennégy – nyolcezer méter feletti csúcsát.
Csak az összehasonlítás kedvéért:
A rosszalló hangok amiatt is felerősödtek, mert Purja mindezt pótlólagos oxigénnel kívánta megtenni, ami a profik között felér egy sértéssel. Napjainkban ugyanis – szakmai szempontból – az számít kiemelkedő eredménynek, ha valaki alpin stílusban, azaz pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül ér el valamit. Messner és Kukuczka mindketten oxigén palack nélkül mászták meg a tizennégy nyolcezrest – igaz, a lengyel sportoló az Everestnél használt palackot. Purja azonban nem foglalkozott a károgó kritikusokkal, palackkal kívánta kicsivel több mint fél éven belül végrehajtani a bravúrt, amelyet végül hat hónap és hat nap alatt teljesített, de még ennél is kevesebb lett volna a kínai állam akadékoskodása nélkül.
A film bemutatja, hogyan lesz egy szegény, mezítlábas nepáli kisfiúból a mászóvilág ügyeletes sztárja. Bár a nepáliakhoz szokás azt a sztereotípiát társítani, hogy laza reggeli tornaként rohannak fel az Everestre, Purja cáfolja mindezt. Bár ő maga tényleg az 8167 méter magas Dhaulagiri lábánál született, egészen 29 éves koráig nem izgatták különösképpen a hegyek. Egy másik álmot kergetett, amelybe legalább annyi energiát kellett beleraknia, mint a hegymászásba. Gyerekkora óta apjához és testvéreihez hasonlóan gurkha akart lenni, azaz nepáliként bekerülni a brit hadsereg legkeményebbnek mondott alakulata közé. Purja megszállott kitartása már itt megmutatkozott: húsz-harminckilós súllyal futott minden reggel húsz kilométert, hogy aztán este munka után a konditeremben fejezze be a napot. A gurkhák közt első volt, aki az elit alakulat még elitebb csapatába, a Special Boat Service kötelékébe lépett, amelynek tagjait elsősorban vízi és nyílt vízi harcra képzik ki.
Purja tizenöt évig volt a brit hadsereg katonája, harcolt a világ több pontján is a lehető legszélsőségesebb körülmények közt, egyszer ráadásul kis híján fejbelőtték harc közben, a fegyvere tompította végül a lövést. Purja brutális elszántsága és nem épp csekély mértékű versenyszelleme, az, hogy mindenkinél jobban akart teljesíteni, már itt kiütközött. Mászni az eltávok alatt kezdett, és olyan hamar a szenvedélyévé vált, hogy hamarosan nem feleségéhez ment haza a missziók közt, hanem új szerelméhez, a hegyekhez. Mindezt a lehető legnagyobb titokban – nem feltétlenül a feleség miatt, hanem az alakulatban betöltött fontos szerepe miatt nem fedhette fel magát.
mA Project Possible névre keresztelt küldetés aztán annyira a fejébe fészkelte magát, hogy búcsút mondott korábbi álmának, és 2018-ban leszerelt. Neve először 2019-ben futott végig a világ címlapjain, ő készítette ugyanis azt a futótűzként terjedő képet, amelyen tömött sorokban állnak az emberek az Everest csúcsa alatt.
A küldetés még a rendkívül optimista névadás és Purja elszántsága ellenére is lehetetlennek tűnt. A hegymászásban kevésbé jártas olvasóknak: egy nyolcezres expedíció közel két hónapig tart a hosszú felkészülést nem számítva, több körös akklimatizáció szükséges hozzá, ráadásul a logisztika és az anyagi vonzat miatt lesz igazán bonyolult a terv. Végső soron az időjárásé a döntő szó: csupán néhány napos időjárási ablak teszi alkalmassá a hegyet a mászásra, és arra, hogy egy ilyen feszített tempójú küldetésben minden klappoljon, nagyon kicsi az esély.
Bár a filmben nem hangzik el, végül mi is volt a pontos anyagi vonzata a küldetésnek, de könyvben a tervezési folyamatnál mond összeget: az első tervek szerint alsó hangon 750 ezer dollárra, azaz közel 250 millió forintra rúg majd a számla – Purja dupla jelzáloghitelt vett fel a házára, de a szponzorok támogatásával együtt is csak az összeg ötödével vágott bele a projektbe annak reményében, hogy a sikert látva újabb támogatókat talál. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy kis híján a kínai államon bukott el a kihívás, amely 2019-en nem adott senkinek mászóengedélyt az ország területén fekvő Shishapangma megmászására, amely az utolsó állomás lett volna. Az ilyen bökkenők után már csak egy feladata volt: épségben megmászni tizennégy olyan hegyet, amelyek évente több tucat áldozatot szednek.
A nepáli mászó saját ambíciói mellett magasztos célokat is kitűzött maga elé: csapatát kizárólag nepáli sherpákból állította össze, ám ő a kereskedelmi mászóktól eltérően nem csupán az igásló és a lótifuti keverékeként kívánta őket a csapatában tudni, hanem egyenrangú partnerekként. A sherpák évtizedek óta segítik a hegymászók munkáját azzal, hogy szó szerint óriási terhet vesznek le a vállukról a felszerelés cipelésével és az út előkészítésével, Purja végre arcot és nevet akart adni a közbeszédben egyszerűen csak leserpázott láthatatlan segítőknek. A filmben részletesen bemutatja csapatát kiemelve mindegyik tag kiemelkedő tulajdonságait, hangsúlyozva, hogy testvérként, együtt valósítják majd meg a lehetetlent – akár másnaposan is. Az egyik csúcstámadás előtt ugyanis Purjának még arra is volt energiája, hogy egy bulival dobja fel az alaptáborban uralkodó szomorkás hangulatot.
Purja alaposan dokumentálta a projektet, a film őt is jegyzi operatőrként, hiszen a lenyűgöző drónfelvételek és csúcsvideók nagy részét ő vagy csapatának tagjai készítették. Épp emiatt a 14 Peaks jelenleg talán a leglátványosabb hegymászófilm, a kietlen hegycsúcsokat pásztázó drónvideók és a fejre szerelt GoPrók képei minden eddiginél közelebb hozzák a kényelmes kanapéban ücsörgő néző számára is ezt a világot.
Miért másznak hegyeket az emberek? Mert jó móka – mondják. Nem hiszek nekik. Egyáltalán nem jó móka. Itt meg kell tanulnod elviselni a fájdalmat, mert ez egy ilyen hely
– mondja a filmben Reinhold Messner, a már említett legenda, aki elismeréssel adózik a fiatal hegymászó teljesítménye előtt.
A film ugyan meglehetősen finoman érzékelteti azt a fajta brutális igénybevételt, amire Messner céloz, és ami a könyvből sokkal jobban átjön: ugyan látványos animációval szemléltetik azt, amikor Purja a nagy magasságbeli agyi ödémától (HACE) jetiket hallucinál, de az általa a hegyről lehozott haldokló mászók esetét is csak érintőlegesen tárgyalja a film – a nepáli mászó már a projekt első állomása, az Annapurna megmászása közben visszament egy bajbajutott mászóért, akiről rádión értesült, de más alkalommal is fordult vissza, és tette félre saját rekordkísérletét azért, hogy más mászókat mentsen. Bár egy százperces dokumentumfilmtől nem lehet elvárni, hogy egy ilyen, szinte minden részletében érdekes küldetés összes izgalma belekerüljön, Purja katonai múltja, a szponzorkeresés tortúrája és az egyik legizgalmasabb kihívásnak tűnő kínai állami tiltás is meglepően gyorsan le van zavarva néhány látványos animációval, mondattal vagy vágóképpel.
Kimaradtak belőle Purja már-már olyan, lifecoachi magasságokba emelkedő tanácsai is, miszerint merj nagyot álmodni, és csak te állsz a saját utadba, bár ez talán nem is akkora baj. A nepáli rekorder érezhetően nem a mászóközösséget célozza meg a könyvvel és a filmmel se, inkább a hétköznapi embert akarja inspirálni – teszi mindezt kifejezetten sikeresen, rajongóbázisa ugyanis egyre nő. A szakmabelieket viszont ez a film sem fogja meggyőzni – bár nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem az ő filmjük a 14 Peaks –, mivel a könyvhöz hasonlóan Purja itt is mindenféle szerénység nélkül, pont olyan önhittséggel prezentálja az eredményeit, ahogyan a mászás Usain Boltjának nevezi saját magát. Ez pedig sokak számára bicskanyitogató.
Míg ugyanis a nepáli mászó sokakat lenyűgöz, addig a hegymászóvilágban meglehetősen felemás a megítélése. A filmben kevesebb helyet kap az a mennyiségű masszív kritika, amellyel lépten-nyomon szembesül, a könyvben rendszeresen odaszúr az őt kritizáló, elsősorban profi mászóközösségnek. Sokak szemében Purja inkább látványos Instagram-sztár, mint kiemelkedő mászó, holott eredményeit senki sem vitatja el tőle, a módszereit megkérdőjelezik. A mászóberkekben az oxigénpalack doppingnak számít, egyszerűen nem vesznek komolyan olyan teljesítményeket, amelyeket ilyen jellegű rásegítéssel érnek el. Erre adott velős választ azzal, hogy 2021-ben a sherpákat vezető csapat élén nemcsak először mászta meg télen a K2-őt – amely a még nem teljesített magashegyi kihívások koronája volt –, hanem ő volt az egyetlen, aki nem használt oxigént. A hegymászással foglalkozó felületeken ráadásul gyakran olvasni olyan helyszíni élményekről, miszerint Purja gyakran egyértelműen saját csapatát és a mindenáron elért sikert helyezi mindenki más érdekei elé a hegyen – épp a K2 expedíció kapcsán vádolták meg azzal, hogy információkat hallgatott el a többi expedíció elől, hogy az ő csapatuk lehessen fent az első.
Akármi is legyen az igazság, a még mindig csak 38 éves Purja érdemei elvitathatatlanok, de ha elvitatná is őket bárki, a közösségi felületeket akkora lelkesedéssel és ravaszsággal használja, hogy ennek segítségével minden eddiginél több emberhez juttatja el a nyolcezresek és a hegymászók világát, még ha ennek hamisságába kevesen is látnak bele. A 14 Peaks: Nothing is Possible ugyan kevésbé szemlélteti jól a projekt valódi nehézségeit, mint a könyve, ez a történet valóban ordít a vizuális megvalósításért. A szédítően gyönyörű és olykor félelmetes felvételektől vagy fázni, vagy mászni támad kedve az embernek, és bár kritikusait nem ezzel a filmmel fogja elhallgattatni,
