Kit érdekel, hogy ki lesz a következő James Bond, ha Nicolas Cage lesz az új Drakula? Castinghír idén még nem ütött akkorát, mint az, hogy az Oscar-díjas színész is felragasztja majd a vámpírfogakat a Universal készülő filmjében, a Renfieldben. Ahogy a címe is mutatja, ezúttal a vámpír cinkosán lesz a hangsúly, akit Nicholas Hoult kelt majd életre, de nincsen Renfield Drakula nélkül, így került a képbe Cage.
A színész az utóbbi időben furcsánál furcsább szerepeket vállalt: a Pigben ellopott disznója miatt indul megtorlókörútra, míg a Prisoners of the Ghostlandben bőrszerkóban aprítja a japán démonokat egy műfajilag nehezen behatárolható posztapokaliptikus horrorwesternben. A színész nemrég a Varietynek azt nyilatkozta, hogy fél Hollywoodtól, és a Pigben játszott karakteréhez hasonlóan ő is kivonult az álomgyárból, hogy remeteként éljen. Ehhez a magatartáshoz pont passzol az új szerepe, hisz Drakula se éppen tömegrendezvények sztárja. Ráadásul van is már egy kis rutinja a vámpírkodásban: az 1988-ban bemutatott A vámpír csókja nemcsak az univerzális you don’t say-mémet adta a világnak, hanem Cage reklámguruból lett vámpírját is.
Izgalmas kérdés, hogy vajon Cage-ből milyen Drakula lesz, hisz a filmtörténet megszámlálhatatlanul sok Drakulája már kikövezett egy utat a karakter előtt, ráadásul azt is bebizonyították, hogy nem csak egyféle Drakula létezik. Bár mindez találgatás, Cage vélhetően nem az ellenállhatatlan és sármos, és nem is a rémisztően jéghideg vonalat viszi tovább – erre enged következtetni az is, hogy a Renfield forgatókönyvét a Rick és Morty egyik írója, Ryan Ridley készíti, azaz inkább a fekete humor mellé tennénk le a voksunkat.
Bár az egész Drakula-mítosz Bram Stoker 1897-ben megjelent regényéből ered, a mára kialakult Drakula-képhez képest merőben más karaktert találunk a könyvben. A regénybéli grófot első találkozáskor Jonathan Harker egy fehér bőrű, harcsabajszos öregemberként írja le, aki csupa feketét visel, rendkívül udvarias és művelt. Ehhez képest a popkultúra részeként ismert Drakula egy sármos, lehengerlő arisztokrata jellegzetes fekete eleganciájával.
Az összes filmbéli felbukkanásával több könyvet lehetne megtölteni, így a Drakula-filmográfia olyan fontosabb állomásai álljanak most itt, amelyek nem csupán a legismertebbek, de elemeiben újra is értelmezték a gróf alakját – avagy tekintsük végig, hogyan lett a kopasz, nagyfogú rémalakból mostanra sármőr!
A patkányszerű rém – Nosferatu (1922)
Az, hogy F. W. Murnau 1922-es filmjének nem Drakula, hanem Nosferatu lett a címe, csupán a jogi csatározásoknak köszönhető: Bram Stoker örökösei perrel fenyegetőztek, így lett Drakulából Orlok gróf. A német expresszionizmus – és úgy általában véve az egész horrortörténet – egyik legfontosabb alkotását viszont teljesen mindegy hogy hívjuk, a műfaj és a vámpírmítosz egyik alapköve. A Max Schreck által alakított vámpír távol áll a stokeri Drakulától és a manapság az emberek tudatába épült karaktertől is: kopasz, szörnyszerű alak hatalmas fogakkal és karmokkal, közelről sem az a kifinomult öregúr, amint az a regényben olvasható. Érthető módon a regénytől eltérő alak inkább vadhajtás lett, később teljesen más irányba vitték a karaktert, bár Werner Herzogot pont Murnau Drakulája ihlette meg.
A lehengerlő arisztokrata – Drakula (1931)
Nem véletlen, hogy nem kopasz rémnek öltöznek ma sem azok a gyerekek, akik Drakulák akarnak lenni az álarcosbálokon: a ma népszerű Drakula-figurát Tod Browning betonozta be a nézők agyába Lugosi Béla képével. Ebben a gróf már nem az ablakokban állva vagy a körmei árnyékával hozza a frászt az emberre, hanem egy lehengerlő arisztokrata, aki elsősorban intelligenciájával és sármjával keríti hatalmába áldozatait. A híres köpenyt is Lugosi Béla kanyarította először magára – ez a regényben szintén szerepelt, a Nosferatuban már nem –, és ez ma már szintén elvitathatatlan attribútuma a gróf alakjának.
A hórihorgas erőember – Horror of Dracula (1958)
Az amerikai siker után naná, hogy a briteknek is kellett egy saját Drakula, akit meg is találtak Christopher Lee szerepében. Első ránézésre Lee Drakulája is követi a Lugosi-vonalat egy magas, hátranyalt hajú, brit úriember szerepében, hogy aztán nagyon hamar kibújjon belőle a vörösszemű, véres szájú szörnyeteg. Bár a filmben Lee viszonylag keveset szerepel, eléri, hogy hihetetlenül fenyegető jelenléte akkor is érezhető legyen, amikor nincs a képen. Ő az a Drakula, aki nem fél bemocskolni a kezét, roppant testi erejét is beveti a támadásokban, amit megsokszoroznak a színész testi adottságai is, Lee ugyanis két méter magas volt. Az összhatás olyannyira bejött a nézőknek, a stúdiónak és a színésznek is is, hogy még nyolcszor bújt a köpenybe Drakulaként.
Vissza a kopasz rémhez – Nosferatu, az éjszaka fantomja (1979)
Bár a hetvenes évekre már mindenki fejében a Lugosi és a Lee-féle alak jelentette Drakulát, Werner Herzogot inkább a murnaui vonal izgatta, és filmjével visszanyúlt inkább Nosferatuhoz. A Klaus Kinski által alakított gróf ismét egy kopasz, rágcsálószerű lény, a rendező azonban nemcsak a tar fejjel és a kikandikáló fogakkal akart rémisztgetni, inkább kitárta Drakula lelkét: a vámpírlétből fakadó pusztító magányt, a félelmet, a saját maga iránt táplált megvetést. Werner Nosferatuja épp ezért legalább annyira dráma, mint horror: ha nem is kedveljük meg tőle túlzottan a gyilkos grófot, árnyalja legalább annyira a karakterét, hogy szánnivalónak és már-már emberinek mutatja a szeretet iránt vágyakozó vámpírt.
Az érzelmes divatdiktátor – Drakula (1992)
Francis Ford Coppolát sem a vámpírfogak és az öncélú rémisztgetés fogta meg elsősorban a történetben, hanem a gróf érzelmesebb oldala. Az 1992-ben bemutatott Drakulában Gary Oldman elvesztett szerelme miatt szenved, a gyászban megkeresedett gróf csendben szenved kastélya magányában. Coppola nemcsak mély érzelmekkel ruházta fel a grófot, hanem új megjelenéssel is. Oldman Drakula-szekrényében már sokkal színesebb ruhatárat tudhatott magáénak a fekete öltönyök és vörös szegélyű köpenyegen kívül: Coppola igazi divatdiktátort csinált a grófból. Az emberek közt igazi viktoriánus eleganciával vegyül el cilinderben és kék napszemüvegben, a több méter hosszú, giccses palástnak tűnő piros köntöse pedig már egyszeri nézés közben is a néző retinájába ég.
Az ondolált hajú bájgúnár – Dracula 2000 (2000)
Patrick Lussier filmje minőségében nem is állhatna távolabb a lista többi tagjától a bődületesen ostoba történetével, amelyben vámpírvért szívó piócák, magát Drakula vérével életben tartó Van Helsing és egyéb marhaságok vannak, viszont Gerard Butler által sikerült megteremteni az ezredfordulós Drakula ZS-kategóriás bájgúnár verzióját. Aki nem mellesleg maga Iskarióti Júdás, csak hogy maradjunk a hülyeségek vonalán. Butlerre a titokzatos sármőr szerepét bízták, aki könnyedén csábít és hajigál nőket jobbra-balra roppant testi erejének köszönhetően. A Júdás-párhuzam miatt pedig a készítők szükségének érezték azt is beleerőltetni, hogy még az ilyen mocskos lelkeknek is lehet esélye a megbocsátásra, mert ugye minden szörnyeteg szíve mélyén ott lakozhat a jóság.
A törökverő mártír – Az ismeretlen Drakula (2014)
Aki azt hiszi, hogy a Drakula halott és élvezi a legmeghökkentőbb adaptációja a vámpírtörténetnek, az valószínűleg nem látta Az ismeretlen Drakulát. A Universal stúdiónál 2014-ben érezték úgy, hogy ideje a teljes vérfrissítésnek Drakula-fronton, és teljesen új olvasatban tálalták a gróf történetét. Aki itt már nem is gróf, mert végképp összemosták a Drakula-figura egyik ihletőjének tartott Vlad Tepes erdélyi fejedelemmel, aki példás családapaként és jóságos uralkodóként próbálja megóvni népét a gonosz török hordáktól. A film üzenete szerint a világnak néha nem egy mezei hősre van szüksége, hanem egy még annál is magasztosabb célok által vezérelt hősre: olyanra, aki képes szörnyeteggé válni, hogy megmentse hazáját. Vlad Tepesből azért lesz vámpír, hogy irtsa a törököt, és mivel 2014-et írunk, egy kupa vámpírvér nemcsak a metszőfogait tolja előre az ínyéből, hanem már denevérré változós trükkökkel is bír. A középkori Batman nem véletlenül nem lett siker – hiába ért véget cliffhangerrel a film, senki sem csodálkozott rajta, hogy fel sem merült a folytatás ötlete.
A fennkölt bohóc – Drakula (2020)
Az ismeretlen Drakula kudarca ismét évekre elpakolta a gyártók látóteréből a gróf koporsóját, amikor jött az ötlet: sorozatban kéne újraértelmezni Stoker rémalakját. A BBC és a Netflix által sugárzott darabhoz megnyerték azt a Claes Bangot, aki az Arany Pálma-díjas A négyzettel robbant be a köztudatba. A három másfél órás részből álló sorozat sajátos értelmezés szerint fordítja ki már-már paródiaszerűen a vámpírmítoszt, miközben mégis tisztelettel bánik a stokeri hagyományokkal. Bang Drakulája egyszerre sármosan arisztokratikus és komolytalanul vicces, ahogy egyszerre ötvözi a paródiát a hagyományos vámpírtoposzokkal. A sorozat ugyan nem lett hibátlan, arra legalább jó bizonyíték, hogy még mindig van mit elmondani a grófról, csak tudni kell jó irányból megragadni a több mint százéves történetet.
Nicolas Cage leigazolásával a legnagyobb kérdés az, ezúttal milyen irányba tolják a Drakula-szekeret. A forgatókönyvíró, na meg persze a színész habitusa és az utóbbi időben mutatott szerepvállalásait tekintve nagy valószínűséggel nem egy véresen komoly, klasszikus Drakula köszön majd vissza a filmben – igaz, ezúttal nem is ő lesz a középpontban.
