Több mint ígéretes projektnek indult a The Tiger Rising története: Kate DiCamillo 2001-ben megjelent gyerekkönyvére szemet vetett a filmipar, ráadásul világsztárokat is sikerült megszerezni hozzá: Dennis Quaid és Queen Latifah is szerepet kapott benne. Nagy szó ez egy olyan produkció esetén, amelynek az összköltségvetése 10 millió dollár, a The Rising Tiger ugyanis indie filmként, alacsony büdzsével készült. A Hollywood Reporter kiderítette, hogy miért is volt ilyen alacsony ez a költségvetés, és min spóroltak pontosan. Egy szóval összefoglalva: mindenen.
És miért foglalkozik az egyik legnevesebb filmes lap egy olyan alacsony költségvetésű filmmel, amelyet sosem mutattak be? Azért, mert négy olyan ember neve is szerepel a film IMDb-adatlapján, akik érintettek az utóbbi időszak legnagyobb filmes botrányában: Ryan Donnell Smith, Allen Cheney, Emily Hunter Salveson és Ryan Winterstern egyúttal annak a Rustnak a producerei, amelynek forgatásán Alec Baldwin véletlenül megölte a film operatőrét, Halyna Hutchinst.
Smith 2020 februárjában – a film ekkor már az utómunka fázisában volt – kapott egy gyűlölködő, névtelen levelet vélhetően az egyik stábtagtól, amelyben többek közt ennyi állt:
Teljesen gusztustalan, hogyan bántatok a The Tiger Rising stábjával. Nem fizettétek ki sem a vállalkozókat, sem az egészségügyi és nyugdíjjuttatásokat se. A stáb túlnyomó részének szüksége volt erre a munkára azért, hogy megmaradjon a betegbiztosításuk, és most mégsincs nekik. A lelkünket is kidolgoztuk ezért a filmért, és részetekről ez a hála
– állt benne.
A producer nem kívánt nyilatkozni a lapnak, csupán egy közleményben tudatta, hogy minden esetben kifizetésre kerülnek a beígért bérek, és ugyan azt elismerte, hogy a The Rising Tiger esetében voltak anyagi bökkenők, a szakszervezetekkel szoros együttműködésben dolgoznak a megoldáson. A problémákért a produkció bérszámfejtő cégét hibáztatja, amely a forgatás közben bontotta fel a szerződését velük.
A lap több érintett illetékest is megkérdezett, az egyik közülük az a Deborah Giarratana, aki amellett, hogy a film egyik producere, az alkotást rendező Ray Giarratana felesége is. A nő úgy vélte, hogy csupán egy elégedetlen stábtag nyavalygásáról, egyáltalán nem általános vélekedésről van szó. Sőt, név szerint idézte több stábtag, például a másodrendező szavait, aki szerint „csodálatos élmény” volt a film, de olyan visszajelzést is kapott, hogy ez volt néhány embernek élete legjobb filmforgatása. Rájuk hivatkozva azt is elmondta: mindenki ki lett fizetve, senkinek nem tartoznak.
Teljesen mást állít azonban Kaylene Carlson, aki szintén produceri minőségben vett részt a projektben, státusza pedig máris komolyabb kontextusba helyezi a történteket. Amint egy vezető is felszólal a másik oldal javára, nem lehet lesöpörni az asztalról annyival a problémát, hogy csak néhány stábtag nyavalyog.
Én vagyok azoknak a stábtagoknak a hangja, akiket átvertek. Tudniuk kell, hogy vannak még emberek, akik ki mernek állni értük
– nyilatkozta a nő a lapnak.
Carlson több stábtaggal beszélt, többek közt válaszolt annak az ismeretlen feladónak is, aki a már idézett levelet küldte. Többen arra panaszkodtak neki, hogy hiába fejeződött be a forgatás 2019 decemberében, azaz lassan két éve, azóta sem kapták meg a beígért juttatásokat, sokan pedig a betegbiztosításukat is elveszítették, mivel mint kiderült, nem jelentették be őket. A már említett bérszámfejtő cég – amely a céhekhez volt köthető, így biztosítva a szakszervezeti tagok érdekeit – idő előtti kiesése rendkívül nehéz helyzetbe hozta a dolgozókat, főleg a biztosításukra vonatkozóan. Carlson szerint még őt magát is hitegette Smith azzal kapcsolatban, hogy megoldották a dolgozók juttatásainak kérdését egy másik céggel, de mint utóbb kiderült: ez sosem történt meg. A bérszámfejtő cég kiesésével a produkció lett felelős a kifizetésekért, 2020 decemberében két tucat dolgozó a cég irodájához vonulva követelte, fizessék ki őket. A mizéria az utómunkálatok során is folytatódott: az egyik részleg vezetője fel is mondott arra hivatkozva, hogy nem bírja nézni ezt a hanyagságot, amit a produkció a stábbal művel.
Az egyik hangtechnikus, Miguel Barbosa névvel is vállalta saját kálváriáját: állítása szerint öt hónapjába telt, mire sikerült a 12 ezer dolláros fizetését kisajtolnia a produkcióból. Egy ponton annyira frusztrálóvá és bizarrá vált a kommunikáció közte és munkaadója közt, hogy komolyan elgondolkodott: egy nagy átverésben vett részt. Végül azt követően jutott hozzá pénzéhez, hogy az Instagramon sikerült elérnie a film rendezőjét.
A The Rising Tiger szemléletes példája annak, mi történik a független filmes berkekben – állítja Rob Legato, veterán filmes, akinek volt szerencséje olyan gigamozikon is dolgozni, mint a Titanic vagy Az oroszlánkirály. Az effektekért felelős szakember rendezőként is ki akarta próbálni magát, így a független filmes, alacsony költségvetésű filmek terepét is ismeri. Úgy véli, hogy sok befektető önmagában nem is az alkotás miatt fog filmgyártásba, hanem azért, hogy így jussanak állami adókedvezményekhez és adójóváírásokhoz. Ennek köszönhetően a The Tiger Rising 2,5 millió dollárt zsebelhetett be.
A kollégáim nagy része azért vállal egy projektet, hogy jó filmet csináljanak. De mindig lesz néhány olyan fekete bárány, akik általában nem a filmkészítői közösség tagjai, hanem inkább azok a vállalkozó típusok, akik a könnyű pénz ígéretével szállnak be, és becsapják a stábtagokat. A legfontosabb, hogy még a szerződés aláírása előtt észrevegyük, melyikkel van épp dolgunk.
Az esetet a szakszervezeti passzivitás iskolapéldájának is tartja. Az ilyen jellegű filmek és a dolgozók érdekeit képviselő szakszervezetek szoros összefonódásban működnek: egy kis költségvetésű filmhez sztár kell pénzmágnesként, ahhoz viszont együtt kell dolgozni a szakszervezetekkel. Kate Fortmueller, a University of Georgia egyetem hollywoodi munkajogra szakosodott professzora szerint a szakszervezeti dolgozókban mindig is ott volt és ott is lesz az a szorongás, hogy mi van, ha legközelebb nem kapnak majd munkát, és emiatt nem lépnek fel a visszaélésekkel szemben keményebben.
A The Tiger Rising a producerként már említett Cheney és Smith újonnan alapított cége, a Thomasville Pictures első produkciója volt. Cheney korábbi cége már érintett volt néhány éve egy sikkasztási ügyben, amelyet azonban Cheney apja, a Thomasville National Bank vezérigazgatója elsimított. Szintén ez a cég gyártotta a Kevin Baconnel és Machine Gun Kellyvel készített One Wayt, amelyet 2022-ben mutatnak be a tervek szerint, és aminek egyes stábtagjai a Buzzfeed értesülései szerint a mai napig nem kapták meg juttatásaikat. A One Way rendezőasszisztensei között találunk egy ismerős nevet is: az a Dave Halls dolgozott a filmnek, aki átadta Baldwinnak a töltött fegyvert, és akire már a One Way forgatásán is panaszkodtak a stábtagok. Ezek után már nem meglepő, hogy a Thomasville Pictures-t ott találjuk a tragédiába forduló Rust produkciós cégei közt, ahol ugyancsak zúgolódtak a stábtagok kifizetetlen órákra és rendkívül hanyag munkakörülményekre hivatkozva.
Carlson, aki maga is otthagyta a produkciót 2020 februárjában, úgy gondolja, hogy egyelőre nincs megoldása ennek az ördögi körnek:
Amikor a dolgok rosszra fordulnak, az emberek inkább némák maradnak, mert félnek a megtorlástól vagy a pereskedéstől, a szakszervezeteknek és az egyéb mozgalmaknak – amelyeknek épp az a dolguk, hogy megvédjék ezeket az embereket – meg van kötve a kezük. Létezik innen kiút?
Ha kiutat nem is jelent, Halyna Hutchins tragédiája minden eddiginél erősebben ráirányíthatja a fókuszt nemcsak a filmes fegyvereket érintő szabályozás hibáira, hanem arra is, hogy sokan a független filmes terepet kizárólag nyerészkedés céljára használják ki, olyan emberek megélhetésével – és életével – játszva, akiknek ez a szakma a szenvedélyük.
