Két gyerekünk van és volt egy harmadik is, őt nyolc napos korában elveszítettük. És aztán évekkel később egyszer egy nagyon édes produkciós sofőrrel mentünk vidékre, a hosszú úton, amikor az ember úgy személyesebb dolgokról is elkezd beszélgetni. Mesélte, hogy egy gyerekük van, és amikor kérdeztem, hogy nem akarnak-e másikat, akkor mondta, hogy ők elveszítettek egy gyereket. És akkor nagyon gyorsan, pár lépésben kiderült, hogy ugyanaz az orvos volt, ugyanabban a kórházban, és utána el is tiltották őt
– idézte fel Enyedi Ildikó a Partizánnak adott interjújában, majd hangsúlyozta, hogy az ilyen műhibákon kívül is nagyon traumatizáló élmény a nőknek az egészségüggyel való találkozás a terhesgondozástól a gyerek megszületéséig.
„Amellett, hogy én a magyar egészségügyben csodálatos emberekkel találkoztam, csodálatos orvosokkal és ápolókkal, de azért ilyen csodálatosak valószínűleg, mert ahhoz, hogy ennek a rendszernek ne legyenek a részei, ahhoz emberi nagyság kell, igazi kiválóság. Durvaságra és lelketlenségre épít ez a rendszer, ez a patriarchális hierarchia, és senki nem beszél arról, hogy a magyar kisgyerekes családok zömében, akkor is, ha nagyon boldog és felszabadult édesanya van, de legtöbbször egy poszttraumás szindrómában lévő ember van a család közepén. Ami a terhesgondozástól kezdve a gyerek megszületéséig végig megy, azoknak a méltatlanságoknak, a semmibe vevésnek, a kioktatásnak a pici szúrásai… ezeket az ember mélyen eltemeti magában, és most is rossz lelkiismerettel beszélek róla. Egy elképesztő traumatizált ember kapja meg azt az elképesztő hormonfröccsöt, meg az életének a legboldogabb hónapjairól van szó, amikor gyönyörű dolgokat él át. És így indul egy család.”
De ugyanezt csinálják a haldoklókkal is a magyar egészségügyben, tehát csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban
– zárta mondandóját, hozzátéve, hogy gyermeke elvesztéséig bizonyos értelemben szinte sérthetetlennek érezte magát, mindenhez volt ereje, még a kudarcok után is, de ez ezzel a veszteséggel komoly sebet kapott.
Enyedi Ildikó beszélt arról is, hogy az egyáltalán nem volt magától értetődő az ő generációjában, hogy Magyarországon marad-e valaki, és, mint mondta, ő is pontosan emlékszik arra a pillanatra, amikor eldöntötte, hogy Magyarországon marad, és ugyanezen döntés miatt jött is vissza később: nem a barátok vagy a közösségek miatt, hanem egyszerűen azért, mert ez az ő hazája. Az interjú a Partizán Youtube-csatornáján nézhető meg.
