10. Stranger Things
Biztosan vannak, akik ettől a ténytől rémesen öregnek érzik magukat, de felnőtt egy generáció, amelyik a Stranger Thingsből ismeri Winona Rydert. A nyolcvanas évek bizonyos sci-fi világait és zenei stílusait megidéző, egyszerre horrorisztikusra és nosztalgikusra hangolt sorozatba voltaképpen Ryder is a felelevenített évtized egyik kellékeként került be. A méltatlan feladathoz képest szép teljesítmény tőle, hogy nem önmaga paródiáját adja, hanem, némi meglepetésre, egy teljesen normális nőt sikerül eljátszania.
Az általa alakított Joyce-nak az első évadban jut kulcsszerep, amikor megmagyarázhatatlanul eltűnik a kisfia. A halálra rémült, összezavarodott és már-már gyászolni kezdő nő szerepében Ryder volt az, akivel igazán azonosulni lehetett a csodabogár kisgyerekekkel benépesített és kissé túl sematikus kisvárosi miliőbe helyezett sorozatban.
9. Kisasszonyok
Greta Gerwig pompás adaptációja kissé elhalványította a Louisa May Alcott klasszikus ifjúsági regényéből készült korábbi film emlékét. Ezt nem szabad hagynunk. Az 1994-es feldolgozásban ugyanúgy benne volt a korszak fiatal színésznőinek színe-virága: Ryder mellett Claire Danes és Kirsten Dunst külön-külön is elvitték volna a hátukon a filmet, hát még együtt, sőt Gabriel Byrne-nel, Susan Sarandonnal, valamint Christian Bale-lel kiegészülve!
Ryder játssza az írói ambíciókat dédelgető Jo Marchot, az öntörvényű és határozott nővért, aki pont e tulajdonságai miatt túl modernnek számít a 19. századi, puritán kisvárosban. Felnőttként sokat kell küzdenie azért, hogy boldog lehessen, de a családja megtartó erejével sikerülhet neki. Gillian Armstrong rendező egyes németalföldi festők stílusát idéző, sűrű és sötét otthoni életképekbe helyezi hamvas hősnőit, és mondanunk sem kell: Ryder figurájának életvidámsága és tisztasága valósággal kiragyog ebből a Vermeer-képekre emlékeztető, gyertyafényes miliőből.
8. Drakula
Apropó, sötétség: Ryder a kilencvenes évek elején magától értetődő választásnak tűnt a Drakula Mina Harkerének szerepére, akinek engedelmes kisasszonyként a rém unalmas Jonathan oldalán lenne a helye, de megkísérti őt az éjszaka hercegének életveszélyes vonzereje. Maga Ryder kereste a lehetőséget, hogy együtt dolgozhasson Francis Ford Coppolával, miután annak előző filmjéből, A Keresztapa 3-ból az utolsó pillanatban kénytelen volt kiszállni. Ő mutatta meg az eredetileg tévés adaptációként tervezett Drakula forgatókönyvét a rendezőnek, emiatt készülhetett el a korszak nagy presztízsű rémfilmjeinek legfontosabb darabja, előkészítve a terepet Kenneth Branagh Frankensteinjének és a Jack Nicholson-féle Farkasnak.
A Drakula minden túlzása, olykor szinte paródiába hajló gótikus pátosza ellenére lenyűgöző filmélmény, tele Gary Oldman, Anthony Hopkins vagy akár Monica Bellucci kaliberű sztárokkal, akik látványosan élvezik a szerepüket. A nagy rémüldözésben szinte el is feledkezünk róla, hogy Mina Harker története valódi súllyal bír. Ryder azonban egy-egy hirtelen elsötétülő tekintettel képes emlékeztetni rá, hogy Mina tragédiáját érdemes komolyan vennünk.
7. Fekete hattyú
Ryder a kétezres évek elején eltűnt a szem elől – erről listánk hatodik helyezettjénél térünk majd ki részletesebben –, és nagyjából ötéves kihagyással tért csak vissza a mozifilmekhez. Az akkoriban forgatott filmjei közül voltak remek darabok, amiket kevesen láttak (mint a Richard Linklater rendezte Kamera által homályosan), és nézhetetlen hülyeségek is (Darwin-díj – Halni tudni kell!), de Ryder jelentéktelen epizódszerepet is vállalt J. J. Abrams Star Trekjében.
Mellette, illetve a Portman-hősnő anyját alakító Barbara Hershey mellett Rydernek csak a harmadik legfontosabb női szerep, a reflektorfényből kipenderített balerináé jutott, a színésznő mégsem szürkült el partnernői mellett. A Fekete hattyú a főszereplők tehetségéhez méltó pszichothriller, amely nem Ryder karakteréről szól, de ő is nagyon kellett a sikeréhez.
6. Észvesztő
Szegény Winona Ryder nagyon maga alatt lehetett az ezredforduló környékén. Nem elég, hogy hírhedt bolti lopása miatt – drága ruhákat emelt el egy Beverly Hills-i áruházból begyógyszerezve – a bulvárlapok és a felháborodott erkölcscsőszök kereszttüzébe került, de filmes karrierje is, részben a bűncselekmény miatt, vészesen megingott. Az Adam Sandler-féle A kismenő blődlije után évekre vissza is vonult a mozifilmektől.
Mindenki egy nála fiatalabb, 24 éves színésznő sztárrá válását ünnepelte: Angelina Jolie-ét, aki rögtön Oscar-díjat is kapott női mellékszereplőként, miközben Rydert még csak nem is jelölték. Tényleg Jolie-é a látványosabb szerep, és mai szemmel is hihetetlen energiák munkálnak az alakításában, de Ryderrel sincs az égvilágon semmi probléma. Ő játssza az egyetlen normálisnak tűnő nőt a történetben, miatta gondolkodunk el épek és őrültek társadalmilag konstruált határsávjának kérdésén, amiről a film szólni próbál. Keserű irónia, hogy egy évvel később éppen a bolti szarkaként leleplezett Rydert próbálta meg számos újság bolondnak beállítani.
5. Ollókezű Edward
Egy újabb film, amelyben Winona Ryder karaktere képviselte a normalitást a kisírt arcú, pengeujjú sadboi, nem mellesleg akkori barátja, Johnny Depp oldalán. Ryder szőke parókája röhejes, de hát az egész film röhejes, pont ez a lényeg. Tim Burton az ötvenes évek Technicolor-színű családi melodrámáinak gótikus paródiáját igyekezett leforgatni, meglehetősen közel kerülve egy Ed Wood-trashfilm tónusához négy évvel Ed Wood című filmje előtt. A mából visszatekintve érhetetlen, Burton hogyan kaphatott pénzt ennyire kattant filmekre a kilencvenes évek elején – jól emlékszünk még a Batman visszatér szatirikus horror-szuperhős őrületére is –, de az egyik lehetséges magyarázat, hogy mindenki el volt ájulva a rendező fétisszínésznőjévé avanzsált Ryder vadóc ártatlanságától. Első közös munkájuk, a Beetlejuice sem rossz, de a Burton–Ryder együttműködés csúcsa kétségtelenül az Ollókezű Edward.
4. Heathers – Gyilkos játékok
Listánkon ettől kezdve csak különleges, nehezen beskatulyázható mesterművek szerepelnek, és közülük is az egyik legfurcsább a Gyilkos játékok. Addig világos, hogy a nyolcvanas évek népszerű iskolai tinivígjátékainak gonosz humorú paródiájáról van szó, amelyben három Heather keresztnevű hárpia terrorizálja az osztálytársakat – a Bajos csajok című, szintén kiváló Lindsey Lohan-vígjáték nyilvánvalóan nem készült volna el a Gyilkos játékok nélkül –, de azon már egy kicsit felhúzzuk a szemöldökünket, amikor a Ryder játszotta hősnő új pasija sorban elkezdi kivégezni a gonosz lányokat.
A fiút, a beszédes nevű (James Deanre utaló) J. D.-t Christian Slater játssza, az évtized tinifilmjeinek egyik ikonja, aki soha korábban nem volt ennyire fenyegető jelenség a vásznon, és azóta sem nagyon. Valójában nem a Heatherök, hanem ő a történet igazi főgonosza, igazi mérgező férfi, aki előbb megbabonázza, majd gyötörni kezdi barátnőjét, Veronicát is. Rydernek a tágra nyílt szemű rajongást, az érzelmi kiszolgáltatottságot, majd a nehezen kivívott függetlenség magabiztosságát is el kellett játszania, miközben a film utolsó harmadában menekül az életéért. Messze az övé volt a legnehezebb feladat ebben a filmben, és olyan hibátlanul oldotta meg, hogy közben még ellenállhatatlanul menőnek is találtuk őt.
3. Az ártatlanság kora
Martin Scorsese a kilencvenes évek elején tőle szokatlan témához nyúlt: Edith Wharton 1920-as regényét filmesítette meg, amelyben csupa gusztustalanul gazdag ember ügyködik azon, hogy még gazdagabb legyen, és e cél érdekében az érzelmeiket is el kell nyomniuk magukban. Így aztán hiába kerül túl közel az excentrikus Olenska grófnőhöz, Newton Archernek, a feltörekvő jogásznak végül a kedves kis May Wellandet és az unalmas burzsoá fényűzést kell választania.
Ám felmerül a kérdés, hogy a naiva May (Ryder) valóban olyan együgyű és ártatlan-e, mint amilyennek látszik. Wharton regénye és Scorsese adaptációja is a társasági, társadalmi szerepek szigorú rendjéről és az elit képmutatásáról ad pontos képet.
2. Nyakunkon az élet
Winona Ryder fűzőben, csipkében, neglizsében, gyertyatartóval: persze, imádjuk a gótikus Winona képeit is, de a színésznő nemcsak ezzel az imázsával lett sztár, hanem a nyolcvanas évekbeli X generáció üdvöskéjeként is. Ryder volt a kisvárosi lány, aki sokra vitte; aki nem szívta szét az agyát, mint a grunge-os menő fejek, de nem is csatlakozott az öltönyös-kiskosztümös, vállalati rabszolgának szegődött yuppie-k seregéhez.
Sehol nem mutatta meg ezt szebben, mint a Nyakunkon az élet csodálatos közérzetfilmjében. Na, és ki volt a társa a nagy nemzedéki önfelfedezésben? Természetesen a másik sztár, akit a mai napig irigyel Hollywood a szabadsága miatt: Ethan Hawke.
1. Éjszaka a Földön
Szerényen, visszafogottan meghúzódik listánk élén egy film, aminek nincs összefüggő története, és amiben Winona Ryder összesen húsz percet szerepel. Ő Corky, a lepelszerűen bő férfiingbe bújt, hátracsapott baseballsapkában vagánykodó taxis, aki éjjel a reptérről a szállására fuvarozza a városba érkező Gena Rowlandset. Ez a film az Éjszaka a Földön, Jim Jarmusch remekműve, amit rengetegen imádnak, de kevesen tudják megfogalmazni, hogy miért. Végül is a film éppen hétköznapiságával tüntet.
De koncentráljunk csak Ryder történetszálára! „Maga aztán nem fél sötétben vezetni. Nekem nem menne, nem látok a sötétben” – mondja Corkynak a kosztümös üzletasszony. „Ez nem olyasmi, ami csak öregeknek van?” – kérdez vissza pimasz ártatlansággal a taxis lány. Rowlands karaktere próbálja elmagyarázni neki, hogy nem, de sem őt, sem minket nem győz meg. Winona Ryder ebben a filmben nemcsak a fiatalokat képviseli, hanem mindenkit, aki meri vállalni önmagát, aki nem akar másoknak megfelelni. Aki nem fél vezetni a sötétben.
