Kultúra

Budapestre jön a Jethro Tull, de nem játsszák majd a Budapestet

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A koncertet a Budapesti Kongresszusi Központban rendezik majd.

November 12-én újra Magyarországon ad koncertet az 1967-ben alapított Jethro Tull – adta hírül az MTI, aminek frontembere, Ian Anderson az állami hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: a legjobb dalaikat fogják játszani.

A The Prog Years turné repertoárja gyakorlatilag a zenekar teljes pályafutását átíveli, legelső, 1968-as lemezünkről, a This Was-ról ugyanúgy játszani fogunk, mint jövőre megjelenő új albumunkról, a The Zealot Gene-ről

– mondta a rendhagyó módon fuvolán is virtuózzá vált gitáros-énekes, aki a turné nevére is magyarázatot adott: a “progresszív évek” gyűjtőfogalom, amelybe bluesos, folkos, klasszikus rockos, akusztikus vagy nagyzenekari hangzású számaik is beletartoznak.

Sok dolgot fogunk játszani, amit már régen nem adtunk elő élőben, és vannak persze kötelező dalok, ahogy Deep Purple-koncert sem képzelhető el a Smoke on the Water nélkül.

A zenekarnak a koronavírus-járvány miatt számos pályatársukhoz hasonlóan másfél év koncertszünetet kellett tartania, augusztusban azonban Németországban indították újra a turnét, ami egy csehországi állomás után, november 12-én érkezik majd a Budapesti Kongresszusi Központ színpadára.

A fél évszázad alatt összeállt diszkográfiából a Stand Up (1969), a Benefit (1970), a világszerte hétmillió példányban eladott Aqualung (1971), a Thick As A Brick (1972) és a Passion Play (1973) című albumról játszanak majd leginkább, de a 2012-es lemez, a Thick As A Brick 2 néhány dala is elhangozhat.

A Jethro Tull első magyarországi koncertjét még a rendszerváltás előtt, 1986-ban tartotta, de ekkor egyúttal a vasfüggöny mögötti országokat is bejárták, így a térségben ma is komoly rajongótáboruk van – köszönhetően annak, hogy a korban Anderson szerint

a nyugati rockzene jelentette a szabadságérzést, a remény szimbólumát az itt élőknek. Tudom, mekkora kincs volt a hatvanas-hetvenes években, ha valakinek Rolling Stones- vagy Jethro Tull-lemeze volt.

Az MTI kérdésére válaszolva a zenész egy szomorú hírt is bejelentett: az első hazai koncertjük másnapján írt Budapest című dal biztosan nem fog szerepelni a mostani turnén, hiszen nem készült hozzá videóanyag, amelyet a koncerteken a számokhoz vetítenek.

Nagyon szeretem ezt a dalt, de tizenegy perc hosszú, ami nem kedvezett a számlista összeállításánál

– tette hozzá, ezzel pedig nem is igazán lehet ellenkezni.

Álljon azért itt a dal egy korábbi koncerten készült felvétele:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik