Veiszer Alinda beszélgetőpartnere volt műsorában egy órán át Cserhalmi György – vette észre a Telex. A beszélgetést a színész két híres felszólalásával, az 1989. március 15-én felolvasott 12 pontjával, és a nemrégiben nagy vihart kavart Magyar Művészeti Akadémián mondott székfoglalójával kezdődött.
Míg előbbinél „be volt tojva”, hogy lelövik, a másodiknál nem, nem volt mitől, ugyanakkor nem gondolta, hogy ilyen heves ellenérzéseket vált ki vele.
Az akadémia tagságra, mikor felkérték, éppen kórházban feküdt,
ezt mondtam, hogy ha megúszom a rákot, akkor igen… Az ember ott fekszik egy ágyon, lehet, hogy meghal, és rádöbben, hogy hiú. És baromi jó volt hiúnak lenni azon az ágyon, ahol haldokolni szoktak.
A beszélgetésben aztán a múltba révednek, szóba kerül Cserhalmi anyai nagypapájának testvére, Dálnoki Miklós Béla vezérkari főnök, az ideiglenes kormány miniszterelnöke, mikor elmondja a színész, apja is horthysta volt, nem is kapott munkát a háború után a frontról hazakerülve sokáig. Édesapját nagyon megviselte a világháború, rémálmok gyötörték a későbbi életében, és a család nem beszélt arról, mik történtek vele a fronton. „Nagyapám nevelt igazából” – mondta el erről.
Szóba került aztán 1956. A színésszel kapcsolatban az hírlett, 1956-ban csinálhatott valamit, amiért egy évvel később nevelőintézetbe került. Ezt az interjúban kategorikusan cáfolja, azt azonban, hogy akkor mi vezetett ide, nem akarta elmesélni.
Mert az az életemnek egy olyan pontja, amiről nem szívesen beszélek. Semmi rosszat nem csináltam (…) Mindegy, ott voltam, az a lényeg. És nagyon sokat köszönhetek neki, és visszatartott nagyon sok mindentől (…) Megtanultam, hogy nagyon kemény az élet már nyolcévesen vagy kilencévesen. Úgy kezdődött a reggel, hogy az alsó ágy és a felső ágy egymással szemben, és egy-egy pofon egymásnak, tízig.
Ezután 1968-ról beszélnek, amikor színházával Csehszlovákiában járt, amiért elnézést kért egyszer korábban. Azt nem tudja, hogy ez hazafiasság volt-e a részéről, vagy sem, ahogy azt sem, hol van ő a jelenlegi politikai koordinátarendszerben:
Sehova. Nekem van egy alapelvem, minden fontos és mindenki fontos a világon, csak én nem (…) Azt mondják Árpa Attilára, hogy színész (…) Akkor kérdezem, hogy mi vagyok én. Ha ő azt mondja nekem, hogy ő fontos, akkor mi vagyok én? Akkor nem vagyok fontos, hát nyilvánvaló.
Szóba kerül aztán a rendszerváltás utáni politika bővebben is.
Ha az az oldal mondja a monológját, ahova én tartoztam, és bizonyos értelemben most is tartozom, az mondja a monológját, és az egyre butább, egyre egyszerűbb, egyre primitívebb, akkor mondjunk jó monológokat. Nagyon jókat
– mondja a konzervatív oldallal kapcsolatban, a másik oldal dialógja szerinte „követhetetlen”. „Ha erről szól a dialóg, akkor inkább nem kell. Erre mondja a nép, hogy a kurva anyád.”
Szóba kerül az SZFE is. Vidnyánszky Attilával dolgozott korábban, ráadásul jó munkafolyamat volt, de „Attila elkövette azt a hibát, hogy belerúgott a mestereimbe. Azt én nem engedem”. Az igaz, hogy mestereitől, Székely Gábortól és Zsámbéki Gábortól eltávolodott az idők folyamán, de akkor is ők maradnak a mesterei.
Velük töltöttem az életemet. És azt kérdőjelezték meg, hogy egyáltalán csináltunk-e valamit, vagy csak komcsiskodtunk, marxistáskodtunk. Ezt nem veszem jó néven. Miközben arra is hivatkozik, hogy többek között miattam is jött Magyarországra.
Viszont ezt már személyesen Vidnyánszkynak nem tudja megmondani, mert nincsenek beszélőviszonyban, azt viszont furcsállja, miért nem tudta átadni az új vezetés neki az aranydiplomáját, miért mondták, hogy nem találták a telefonszámát, mikor az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.
A teljes felvételt itt lehet megtekinteni.
