Kultúra

Tudták, hogy „Pörgős és izgalmas politikai krimi lett az Elkxrtuk”? Nem? Pedig gyakorlatilag az összes KESMA-lap megírta

Október 21-én került a mozikba az Elkxrtuk, az őszödi beszédet követő 2006-os zavargásokról szólni kívánó, sokáig Gyurcsány-filmként aposztrofált, ám a jelenlegi hírek szerint inkább Dobrev Klárát középpontba állító film, és ahogy az magyar filmek premierje után illik, a hazai sajtó igyekezett mielőbb kritikát közölni róla. Mi is így tettünk.

Kapcsolódó
A Gyurcsány-show nagyvászonra költözött: tucatthriller lett az Elk*rtuk, Dobrevvel a középpontban
Az Elk*rtuknak nem válik hátrányára a propaganda – ez az egyetlen ok, ami miatt a kampányra időzített filmet nem felejtjük el azonnal.

És így tett a veol.hu, a baon.hu, a feol.hu, a vaol.hu, a duol.hu, a Kisalföld, a bama.hu, a Borsod Online, a Délmagyar, a haon.hu, a heol.hu, a szoljon.hu, a kemma.hu, a nool.hu, a szon.hu, a sonline.hu, a teol.hu, de a HírTV, a Médiapiac és a Magyar Nemzet is, éspedig úgy, hogy mindegyik hírportálon ugyanazzal a címmel – Pörgős és izgalmas politikai krimi lett az Elkxrtuk –  jelent meg a filmről szóló kritika. A változatos címlapokat ebben a posztban lehet egybegyűjtve megtekinteni.

A cikkek szövege is jelentős részben megegyezik, a kiindulópont alighanem a Magyar Nemzet cikke volt, és a teljes, közel ötszáz médiumot tömörítő KESMA-birodalomban még bőven van lehetősége terjedni. A filmről az Origo és a Pesti Srácok saját címmel (Világszínvonalú thriller lett az Elk.rtuk: Gyurcsány gátlástalan, hazug hatalmának története és Rendkívül izgalmas politikai krimi lett az Elkxrtuk című film) és szöveggel, de meglehetősen hasonló mondatokkal emlékezett meg.

Hogy a KESMA teljes portfoliója összehangoltan, szerző megjelölése nélkül hozza le ugyanazokat a közleményeket, önmagában nem újdonság, filmkritikák esetében – ami, ugye, véleményműfaj – azonban ez nem jellemző.

A film IMDb-értékelései pedig időközben politikai csatatérré változtak: jelenleg 1,2-n áll a film, de meglehetősen szélsőséges arányokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik