Kultúra

Irtózatos árat fizettek a ledarált Banksy-képért

Tolga Akmen / AFP
Tolga Akmen / AFP

Az illetékekkel együtt rekordösszeget, 18,6 millió fontot (7,87 milliárd forint) fizetett a győztes licitáló egy csütörtöki londoni árverésen Banksy azon alkotásáért, amit egy képkeretbe épített papírvágó félig csíkokra szabdalt egy londoni aukción három éve.

Kapcsolódó
Hatástalanították Banksy önmegsemmisítő képét
A múzeum nem akar a graffitis újabb tréfájájának áldozatává válni.

A rejtőzködő brit street art művész Girl With Balloon (Lány léggömbbel) című, festékspray-vel készült képe 2018 októberében mintegy 1,2 millió euróért kelt el egy londoni árverésen. Az utolsó licit leütése után az akkori árverés résztvevőinek megrökönyödésére egy képkeretbe rejtett vágószerkezet csíkokra aprította a képet. A művész az árverés után közölte, hogy szándékos volt a kép felszabdalása, amivel megszületett a Love is in the Bin (Szerelem a kukában) című új alkotás. A kép akkor a legdrágábban eladott Banksy-mű lett.

A csütörtöki aukció eredménye új rekordot jelent Banksy esetében. Az alkotó Game Changer (Sorsfordító) című, egy ápolónőt szuperhősként ábrázoló, a britek egészségügyi dolgozók iránt érzett háláját szimbolizáló festmény egy márciusi aukción a járulékos költségekkel együtt 16,76 millió fontért (7,1 milliárd forint) kelt el. A Love is in the Bin esetében az árverést szervező Sotheby’s legfeljebb 6 millió fontos leütési árral számolt.

És csak hogy képben legyünk a cirka nyolcmilliárd forintnyi összeggel: ennyiből építenek Mohácson komplett kikötőt hamarosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik