Mohos Márton / 24.hu
Kultúra

Enyedi Ildikó: Ha jelzett a vészcsengő, és a racionalitás irányába mentem, mindig megszívtam

Kamaszkorában szerette meg A feleségem történetét, amikor az osztálytársai Hamvas Béláért rajongtak. „És akkor bumm, beesett Füst Milán, én pedig megtaláltam, amit kerestem” – mondja Enyedi Ildikó, aki több mint harminc évvel az első forgatókönyv-változat megírása után mutathatja be a regényből készült filmadaptációját. Mikor bánta meg, hogy nem hallgatott az ösztöneire? Euróban kifejezve mennyit ér a filmesek közötti bizalom? Mire készül a Freeszfe-n? Interjú.

Több mint harminc éve írt először forgatókönyvet A feleségem történetéből. A forgatókönyv, amelyből végül is dolgoztak, mekkora arányban egyezik meg azzal a legelső változattal?

Érdekes, de egy nagy kanyar után visszajutottam nagyjából ugyanahhoz a verzióhoz. Közben írtam egy más szemléletű, „szerzői filmes” forgatókönyvet, amihez kitaláltam a Füst Milán regényét uraló belső monológhoz hasonlatos vizuális megoldást. Amikor négy éve újra hozzáláttam A feleségem történetéhez, az anyag valahogy ellenállt ennek a látványos szerzői gesztusnak. Úgy éreztem, nem lennék hű a mű lényegéhez, ha ezen az úton mennék tovább. Végül visszatértem a harminc évvel korábbi szemléletmódhoz. Kellett hozzá bátorság, hogy klasszikus módon meséljünk, és elrejtsük a filmben mindazt, ami cseppet sem klasszikus.

Újraolvasta a régi forgatókönyvet, és úgy találta, hogy az mégiscsak jó lesz?

Tulajdonképpen a fejemben volt. Annak idején egy csodálatos brit fordítóval dolgoztam, a mostani változatnál pedig két új, szintén nagyon tehetséges emberrel. Az ő fordításuknál azt éreztem, egyikük megértette a Füst Milán-regény lényegét, a másik minden erőfeszítése ellenére sem. Ezen is látszik, mennyire érzékeny ez az anyag, mennyire nem adja magát könnyen, mint ahogy már a megjelenése idején is sokan félreértették a regényt. Rév Marcell operatőrrel és a színészekkel arra koncentráltunk, hogy a belső pontosság, a belső következetességünk meglegyen.

Interjúnk Rév Marcellel:
Rév Marcell: Nem akarok semmilyen rendszer rabszolgája lenni
Annyira megszerették egymást az Eufória alkotóival, hogy a járvány alatt forgattak egy párkapcsolati drámát. Interjú szorongásokról és tabusértésről a nemzetközi szinten is egyre menőbb operatőrrel.

Emlékszik, mikor találkozott először a regénnyel?

Kamaszkoromban, amikor a virtuális valóságomat az irodalomban találtam meg. Transzállapotra hasonlít, amikor belemerülünk egy regénybe vagy szerzőbe, és rám is ilyen elemi hatással volt Füst Milán. Abban az életkorban mindenkit alapvetően meghatároznak a zenei döntései, az öltözködési döntései, és az én generációmban az irodalmi választásaink is ugyanilyen fontosak voltak, erős öndefiniáló funkcióval bírtak. Nagyon sok Hamvas Béla-rajongó diáktársam volt. Én is nagyon tisztelem őt és az életművét, de azt éreztem, picit másként szeretném felfogni a világot. És akkor bumm, beesett Füst Milán, én pedig megtaláltam, amit kerestem.

A regény főhőse egy hajóskapitány. Gijs Nabert az utolsó pillanatban választotta ki a főszerepre, miután már hetek óta próbált az eredetileg kiszemelt színésszel. Emlékszik-e másik pillanatra a karrierjében, amikor az intuíciója ennyire alapvetően befolyásolt egy filmet?

A Testről és lélekről esetében Morcsányi Géza kiválasztása ugyanilyen volt. Nem csináltam vele próbafelvételt, de azt gondoltam, ő a főszereplőm, és nekem minden feltételt meg kell teremtenem, hogy megmutassam, miért vagyok ennyire lelkes ettől az embertől. Ezt nem tudtam megmagyarázni sem a producereimnek, sem a Filmalapnak, akik kicsit sápadoztak a döntésemtől.

Volt olyan is, amikor nem hallgattam az ösztöneimre. Jól működtek, csak nem hallgattam rájuk. Ez a Bűvös vadász első forgatási napja előtt hat nappal történt, amikor megjelent Budapesten a hónapokkal korábban leszerződtetett főszereplő, én ránéztem, és rájöttem, hogy nem vele kell megcsinálni ezt a filmet.

Az amerikai producerem, nagyon okosan, nem azzal érvelt, hogy a váltással csúszik a forgatás és egy csomó pénzt vesztünk, hanem azt mondta: szegény Gary Kemp! Aki akkor már hónapok óta, nagy odaadással készült a szerepre. Nekem pedig nem volt szívem meghozni ezt a döntést. Valójában nagyon kiszúrtam magammal, az egész stábbal és Gary Kemppel is, hogy őt akkor nem váltottam le. Ha most visszaemlékszem azokra az alkalmakra, amikor jelzett a vészcsengő, és én mégis a racionalitás irányába mentem, azt mindig megszívtam.

Enyedi Ildikó és Gijs Naber, A feleségem története budapesti díszbemutatóján a Corvin Moziban.

Mit mondott Nabernek, amikor kiválasztotta őt?

Már terepszemléztünk, és egy kisbuszban zötykölődtünk Kőbánya felé. Hosszas tépelődés után döntöttem el, hogy beugrom a szakadékba, és titokban veszek egy repülőjegyet Gijs Nabernek, akit egy diákom vizsgafilmjében láttam, totálisan más szerepben. Akkor éreztem meg, hogy ez a színész elképesztő jelenléttel bír, hogy micsoda filmes karizmája van. Megkértem, hogy jöjjön el egy napra Budapestre, de véletlenül egy hónappal későbbre vettem a jegyet. Aztán vettem neki még egyet, és végül találkoztunk az Astoria kávéházban, ami később fontos helyszínünk is lett. Csak Rév Marcit és Mécs Mónika producert avattam be ebbe a tervembe. Azon a találkozón sem csináltunk próbafelvételt, csak beszélgettünk, és ott helyben felkértem Nabert a főszerepre. Már le voltak szabva az eredetileg felkért, csodás norvég színész jelmezei, úgyhogy azok a drága ruhák mentek a levesbe.

A cannes-i bemutató után azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, hogy a színész néhány rossz kritika miatt teljesen maga alá került. Azóta visszanyerte az önbizalmát?

Igen. Ő azért a szíve mélyén tudja, mennyire jó az, amit csinált. De nagyon kemény ez egy színésznek. Kiszolgáltatott helyzet, hogy mire kérik fel, kap-e méltó lehetőséget, hogy megmutassa magát egy-egy szerepben. Gijs nálunk meg tudta mutatni magát, és bár kaptunk nagyon pozitív visszajelzéseket is, érthetően hidegzuhanyként érték a rossz kritikák. Nem irigylem érte. Én még életemben ennyire artikulált, ennyire sokszínűen és plasztikusan játszó színésszel nem dolgoztam, apró rezdülésekkel is rengeteget ki tud fejezni. Mindenki el volt képedve ettől a teljesítménytől a munka alatt és az első vetítéseken. Többen mégis azt írták, faarccal játszik, kifejezéstelenül – olyan is volt, akinek alapvetően tetszett a film, az ő szerepeltetésével mégsem tudott kibékülni. Ezeket a reakciókat nem tudom megmagyarázni,  úgy tűnik, sokunk agyában máshogy van bekötve a szoftver. Ez független attól, hogy valakinek bejön-e ez a film, vagy sem. Én azt látom, hogy ez a pasas színes, finom, karizmatikus.

A Hollywood Reporter interjújában említette, hogy volt, aki azt firtatta, miért nem érvényesül Lizzy nézőpontja is a történetben. Ehhez képest, úgy éreztem, a filmben sokkal inkább egyenrangú figura az övé, mint a regényben, ahol jóformán csak a főhős mániájának kelléke, tehát mégiscsak felnagyította a szerepét. Efelé törekedett?

Nem is annyira felnagyításról, mint inkább funkcióváltásról beszélnék a regényhez képest. Lizzy a filmben kimondatlanul is egyfajta tanító szerepet tölt be Jakab mellett. Olyan ember, aki birtokában van valamiféle alapvető tudásnak az életről, de cseppet sem szokványos zen mesterként nem elmondja, mi a gond, hanem impulzusokat ad a kapitánynak. A regénybeli Lizzy sodródó, tépelődő ember, a mi Lizzynk valami elemit jól tud. Vannak megfejtendő titkai, de több egy titokzatos nőszemélynél. A hosszú, fájdalmas tanítási folyamat során mindig megnyit valamit Jakab előtt, és a végén a kapitányt is eljuttatja egy olyan tudáshoz, ami tágasabb, gazdagabb, mint az a biztonságos, de szűk világ, ami olyan otthonos volt Jakab számára. Ami az interjúban említett elvárásokat illeti: a francia támogatóinktól jött olyan kérdés, hogy miért nem fontosabb Lizzy karaktere a filmben. Ha már nem nő a főszereplő, legalább legyen egyenlően bemutatva a férfi és a nő néző nézőpontja. Ez a film viszont pont egy tradicionális férfi ügyetlen igyekezetéről szól, hogy megértse a női szemszöget, de sehogyan sem sikerül, mert a jól bevált eszközei erre alkalmatlanok.

Csata Hanna / Mozinet

A feleségem története több értelemben is nagyon európai film, mint ahogy az volt majdnem az összes nagyjátékfilmje, a csendesebb és zártabb Testről és lélekről kivételével. Miért vonzódik azokhoz a történetekhez, amelyekben különböző kultúrák, nemzetek képviselői találkoznak?

Az én XX. századomban ráadásul Amerikáig és Szibériáig is elmentünk. Egy szerzői filmesnél minden filmnek nagy tétje van, meg akarunk osztani valami személyest. Ehhez nekem mindig kell valami távolság. Vannak rendezők, akik nagyon direkten önéletrajzi elemekből, hatásokból dolgoznak, de én erre képtelen vagyok. Akár olyan mesei módon, mint Az én XX. századomban, akár máshogy, de meg kell teremtenem a távolságot az önéletrajzi elemektől, hogy szabadon tudjak mozogni, hogy igazán őszinte merjek lenni. Ebben Füst Milán nagyon jó partner volt, mert ő sem a saját környezetét és életét írta meg, holott ez számára is nagyon személyes könyv.

A Testről és lélekről előtt tizenkilenc évig nem rendezett nagyjátékfilmet. A feleségem története előtt csak négy év szünet telt el, de finanszírozási problémák és a járvány is nehezítették a film útját. Melyik filmjének a bemutatását várta türelmetlenebbül?

Ilyet nem lehet kérdezni egy rendezőtől! Mindig az éppen aktuális film a legnagyobb izgalom. A finanszírozás egyébként döbbenetesen gyorsan összeállt. A Filmalaptól megkaptuk a költségvetés felét, és a többi partner is példátlanul gyorsan és sok pénzt tudott mozgósítani egy magyar regény, egy magyar rendező és csapata számára. Szolidáris, klassz, erős koproducereink voltak, totális bizalomban dolgoztunk együtt a külföldi partnerekkel.

Ilyenre az én életemben még nem volt példa. A Testről és lélekről kivételével a filmjeim mind többszörös koprodukciók voltak, és mindig figyelni kellett, a hátam mögött nem vágja-e belém a kést valaki.

Most megható volt, mennyire klassz partnereink voltak, akik egymással is gyönyörűen működtek együtt, és habozás nélkül segítették egymást. Kiderült, hogy a bizalom igenis hatalmas tőke. Nemrég Tarr Erika line producer „forintosította”, mennyit spórolt a produkció azon, hogy tisztességes partnerek egymásban tökéletesen megbízva dolgoztak együtt: körülbelül félmillió eurót.

Mohos Márton / 24.hu

A Testről és lélekről sikere óta újra jár fesztiválokra, visszakapcsolódott a nemzetközi filméletbe. Másnak találja ezt a világot, mint a Simon mágus idejében? Mi változott meg?

Maga a fesztiválcirkusz meglepően keveset változott. Viszont sokkal több a jó film! Nincsen görcs, nem művészfilmek készülnek, hanem szerzői filmek, ami nem egyszerűen más elnevezés – szerintem sokkal egészségesebb és őszintébb, sokszínűbb az összkép. A technika demokratizálódásának melléktermékeként sok friss alkotói energia megjelenhet. Még a kevés pénzből készült első filmek is rendesen meg vannak csinálva. Finanszírozási szempontból a kilencvenes évek katasztrofális volt Magyarországon, csak a kétezres években, a Filmtörvény elfogadása után javult valamit a helyzet. De akkoriban is fájdalmas volt látni, hogy a rossz anyagi lehetőségek miatt tehetséges alkotók filmjei is torzóban maradtak, sok alkotó nem bontakozhatott ki. Itthon is azt látom, mint nemzetközileg: sok a tehetséges ember, és meg is tudják magukat mutatni. Ha másképp nem megy, no-budget eszközökkel.

A Testről és lélekről Oscar-jelölése után kapott pár horrorfilm-forgatókönyvet Hollywoodból. A feleségem története után már beérkezett az első megkeresés egy kosztümös drámára?

Már akkor, amikor még csak csináltuk a filmet, és elterjedt a híre. Elkezdenek működni ezek a címkék, de ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni.

Egyelőre váratnak magukra a hollywoodi munkák?

Igen. Nem is biztos, hogy nekem való az a világ.

Úgy tűnik, hollywoodi megbízások nélkül is elég sok dolga akad. Jövő nyáron Balaton-parti kémthriller-sorozatot forgat Balaton Brigád címmel. Passzol önhöz ez a feladat?

Nagyon szeretek Krigler Gábor író-producerrel dolgozni, jó emlékeim vannak a vele közös munkákról. Játékból ugrottam bele ebbe a sorozattervbe, és csak mostanában kezdtünk el rajta igazán közösen dolgozni. Friss, nem szokványos az, amit tervezünk, remélem, sikerül vele meglepnünk pár embert.

Egy éve ön is beadta a felmondását a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd csatlakozott a Freeszfe közösségéhez. A forgatások mellett mennyi oktatói munkát tud ott vállalni?

Szerettünk volna Gigor Attilával közösen elindítani egy mesterszakos osztályt, de a nagyon szűkös erőforrások idén ezt nem tették lehetővé. Remélem, jövőre megvalósulhat. Ebben a félévben elindítunk egy mesterkurzus-sorozatot, napokon belül kint lesz a felhívás. Az őszi szemeszterben három neves operatőr és három neves rendező tart egy-egy kurzust. Ezt Attilával közösen afféle „kurátorokként” terelgetjük. Ősszel több nekem nem is fér bele, egymás után lesznek a külföldi bemutatói a filmünknek – mindenhova sikerült eladni Európában és sok más helyre is a világban –, sok helyen nem is tudok eleget tenni a meghívásoknak. A következő félévben több időm lesz, szeretnék becsatlakozni aktív résztvevőként is a mesterkurzus tavaszi szemeszterébe.

Sopronyi Gyula / 24.hu Enyedi Ildikó előadása az SZFE Nyílt nap a Titkos Egyetemen című programján 2020. 09. 13-án.

A mostani harmincas generációból sok filmes hivatkozik önre mint olyasvalakire, aki nagy hatást gyakorolt rájuk. Komfortos önnek a mentorszerep?

Nekem volt egy csodálatos mesterem, Erdély Miklós, aki többek között egy nála harminc évvel fiatalabbakból álló művészcsoportot, az Indigó csoportot vezette, és aki az egész lényével, minden cselekedetével folyamatosan kilyukasztotta, rombolta, szétzilálta ezt a bizonyos mester vagy mentor szerepet, ami újra és újra azzal fenyegetett, hogy ráfagy, mint valami szarkofág. Ha máshogy nem ment, akkor provokálta, piszkálta, feldühítette, maga ellen fordította a lelkes tanítványt, hogy visszavezesse őt saját magához, hogy a legfőbb inspirációs forrása saját maga legyen. E mögött a krakéler-természet mögött valódi szemérem és a másik ember mély tisztelete volt, de tudta, ha ezt így adja tudtunkra, az óhatatlanul elsüllyesztené a kapcsolatot valami szirupos és álszent  mester-tanítvány viszonyba. Nekem nagyon más az attitűdöm, nem vagyok ügyes provokátor, de a célom hasonló.

Hadonászok, hogy nehogy rámfagyjon valamiféle merev páncél. Inkább azt igyekszem aláhúzni, amiben tévedek, amit nem tudok, amiben béna vagyok, mert – különösen rendező hallgatóknál – a legfontosabb izomcsoport, amit fejleszteni érdemes, és amit a mai közoktatás kevéssé támogat, az önállóság. Ha erre a pályára lépsz, vakon kell bíznod magadban.

Ki kell állnod azért, ami lelkesít, ami mélyen foglalkoztat, akkor is, ha mindenki hülyeségnek tartja, beleértve az osztályvezető tanárodat, vagy ami még félelmetesebb, a diáktársaidat is. Ugyanakkor hiperkritikusnak is kell lenned magaddal, az ötleteiddel, azok megvalósításával szemben – erre a szigorra viszont megint csak önazonos, magukat ismerő és szerető emberek képesek. Szóval, körülbelül ezt a folyamatot lehet megsegíteni egyfajta edzőként, mindenkinél máshogy. Az, hogy ezt filmek kapcsán tesszük, kicsit olyan, mint a közös szenvedélyünkről beszélgetni változatos formában izgalmas fiatal emberekkel, vagyis igazi ajándék.

A feleségem története francia kiadása alkalmával Füst Milán közli az önéletrajzát. Azt írja: „Nagyon sokat dolgoztam, megéltem jó néhány életveszélyt, és most már fáradt vagyok.” Tud azonosulni ezzel a beszámolóval?

Nem, de Füst Milán már harmincéves kora körül kitalálta magának, hogy ő a nagy hegyi bölcs, egy megfáradt figura. Én nem így működöm.

Örök kezdő vagyok. És cseppet sem fáradt.

Kritikánk A feleségem történetéről:
Boldogtalan, aki egy ilyen nő helyett a tengert választja
Enyedi Ildikó új filmje egy olyan férfiról szól, aki alkatilag képtelen a boldogságra. De mit mond a mai közönségnek egy közel háromórás, kosztümös szerelmi dráma? Kritika A feleségem történetéről.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.