Kultúra

A rasszizmusvád miatt mégsem adják ki a KerekMese-könyveket

KerekMese / Youtube
KerekMese / Youtube

Az egyik videójuk kapcsán rasszizmussal megvádolt KerekMese Youtube-csatorna meséiből könyveket terveztek kiadni, ám ezek a kiadványok végül mégsem jelennek meg, a kiadást tervező Kolibri Gyerekkönyvkiadó ugyanis szerződést bontott a KerekMesével – tudta meg a Telex.

A Kolibri három KerekMese-könyvön dolgozott, a Tomi fogat mos, a Tomi és az almafa, valamint a Tomi és a kutyus címűn. A kötetek gyártását viszont a héten leállították, azok kikerültek az előjegyezhető kiadványok közül.

Döntésünket az alkotópáros Tomi családja című videójának tartalma miatt hoztuk meg, hiszen az ellentétes alapfilozófiánkkal, miszerint sem a múltban sem a jövőben nem jelenhet meg nálunk olyan kiadvány, amely alapvető emberi jogot sért vagy sérthet. És bár a három mesekönyv esetében erről szó sem volt, a fent említett videó átlépte ezt a határt

– írta indoklásában Pap Zoltán, a kiadó vezetője.

A KerekMese a Tomi családja című videójával került a viták kereszttüzébe. Ebben a főszereplő kisfiú eljátszik a gondolattal, hogy az ő családja olyan béna, hogy biztosan örökbefogadták. Igen ám, de ekkor Tomi valóban egy örökbefogadó családba kerül, akikről később kiderül, hogy csak „a segélyért” kell nekik a gyerek. Bár a filmben nem hangzik el az, hogy a másik család tagjai cigányok lennének, de az ábrázolásukban a cigányokhoz köthető előítéletek és sztereotípiák jelennek meg. A mese ellen számos civil szervezet felszólalt, ám a készítők azzal magyarázták a videóban látottakat, hogy a történet „minden szempontból a legrosszabb családot ábrázolja, csak így tudtuk megértetni Tomi karakterével, hogy értékelje a szerető családját”. A videót nem tervezik levenni a csatornáról, de átállították a korhatár-besorolását 18 éven felülieknek szólóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik