Kultúra

Kisfilmeket forgat Reviczky Gábor, hogy a gyerekek ne telefonozzanak állandóan

Gehilio's Garage / YouTube
Gehilio's Garage / YouTube
A színművész a FEOL-nak adott interjújában beszélt az idei, illetve jövő évi munkáiról.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Reviczky Gábor Magyarország rejtett vagy sokszor nagyon is szem előtt lévő, mégsem észrevett kincseiről forgat kisfilmeket. A Reviczkyvel a natúrparkokban címet viselő sorozat részben Fejér megyében forgott, így a FEOL riportere ennek kapcsán beszélgetett vele a csákvári Geszner-háznál – vette észre az Index.

A Tatabányáról indult Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szerint a sorozat még idén elkészül, célja pedig az ország tizenhat natúrparkjának bemutatása:

Nyilván azért csináljuk a műsort, hogy megismertessük az ország lakóival ezeknek a parkoknak a tevékenységeit. Azt, hogy mennyire fontos a természetközeliség, főleg a mostani világban, amikor a gyerekek állandóan telefonoznak. Szeretnénk, hogy legalább egy kis időre ki lehessen venni a kezükből ezt a rossz szokást.

– mondta Reviczky, aki nem csak a természeti csodákat, de az adott környéken élőkkel kapcsolatos érdekes történeteket is bemutatja, legyen szó repülőgépszimulátorról, vagy épp fejlesztésekről:

Találkoztunk olyan polgármester asszonnyal, aki olyan település fejlődését segítette elő, ahol eredetileg mindenki munkanélküli volt. Kicsi állami segítséggel éttermet csinált, van szociális étkeztetés. Fantasztikus dolgokat hozott létre a semmiből, hallatlan akaraterővel és jó csapattal. Olyan érdekességekkel találkozunk, hogy az nem igaz. Alsómocsoládon voltunk, bementünk egy épületbe, ahol egy Boeing 570-es szimulátor volt. Bementem, fel tudtam szállni vele, le már nem – de ezt előre megmondtam. Alsómocsoládon is nagyon fiatal a csapat, agilis a polgármester, aki történetesen pilóta volt valamikor.

Egyelőre nem ismert, hogy az idei évben hat, a következőben pedig tizenkét epizódot elkészítő, pályázati pénzekből dolgozó színész munkái milyen formában, és mikor mutatkoznak majd be, az azonban biztos, hogy néhány forgatási helyszínt kétszer is bejárnak majd – derül ki az interjúból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik