Kultúra

Hátat fordított Batmannek, majd madáremberként vette be újra Hollywoodot

Charley Gallay/WireImage
Charley Gallay/WireImage
Tim Burton szerint olyan, mint egy harcos, aki táncot lejt a ringben, Inárritu azt imádja benne, hogy tökéletes egyensúlyba tudja hozni komikusi és drámai oldalát, Tarantino pedig annyira a filmjében akarta tudni őt, hogy leitatta. Michael Keaton másodvirágzását éli Hollywoodban, de ő maga nem így fogja ezt fel. Örök öntörvényűként csak azt a filmet vállalja el, amiben kihívást érez, az egyik legnépszerűbb Batmanként is képes volt nemet mondani a milliókat ígérő álomgyárnak. Michael Keaton ma 70 éves.

Michael Keaton korai éveiben komédiásként definiálta magát: egy sor tévésorozatban és vígjátékban bizonyította, hogy a nézői rekeszizmok megmozgatására hajt. A térképre A kispapa című 1983-as film tette fel, nagyon úgy tűnt, hogy egy újabb vígjátékcsillag születik, aki közepesen szórakoztató darabokban ökörködik majd. Keaton azonban még épp időben húzta ki a lábát ebből a mocsárból, éhezett ugyanis arra, hogy drámai szerepekben is megmutathassa magát. Karrierje szempontjából az első fontos fordulópont 1988-ban jött el: ekkor mutatták be előbb a Beetlejuice – Kísértethistóriát, néhány hónappal később pedig a Tisztán és józanul című filmjét. Előbbiben egy őrült lidércként lopja el a showt mindenki elől, utóbbiban végre drámai oldalát is megvillanthatja az elvonóra beépülő szélhámos drogfüggő szerepében. A kettő közül nyilván a Beetlejuice lett a nagyobb siker, amelyben Keaton minden addiginál jobban szabadon ereszthette őrült komikusi vénáját. A színész látható élvezettel ripacskodja túl Tim Burton agymenését, amely annak ellenére egyértelműen az ő filmje, hogy a karakter összesen alig negyedórát tölt a képernyőn. Nem véletlen, hogy bevallottan ez a kedvence saját munkái közül.

A komédiás, aki megunta a nevettetést

A két film azonban nem csak abból a szempontból volt fontos Keaton számára, hogy megmutassa: több egy középszerű nevettetőnél. A Batman-film akkor már előkészületi fázisban volt, a Warner kívánsága pedig az volt, hogy viszonylag ismeretlen színész bújjon a denevérköpenybe. Miután Pierce Brosnan visszautasította a szerepet, Jon Peters producer dobta be Keaton nevét, éppen a Tisztán és józanulban látott kvalitásai miatt. Burton, aki pedig a Beetlejuice-ból már ismerte Keatont, rábólintott. A döntéssel azonban nem volt mindenki elégedett, az érzékenyebb képregényrajongók már látatlanban is utálták Burtont, amiért rá merészelte adni a denevérfüleket, és Keatont, amiért el merte fogadni azt. A Warnert több mint ötvenezer panaszlevéllel árasztották el, arról győzködve a stúdiót, hogy a törekvései ellenére még mindig a komédiás szerepébe beskatulyázott Keaton képtelen lesz felnőni Bruce Wayne teljesen más kaliberű szuperhőséhez:

aki egy évvel korábban még kretén, öltönyös szellemként bohóckodott, az csak ne akarja Denevéremberként büntetni a rosszfiúkat.

A végeredmény aztán mégsem őket igazolta: a Keaton által megformált karakter ugyan különbözött a képregényben megismert Batmantől, hihetően adta át a frusztrált, magányos milliárdos szuperhős alakját. Sőt, a Batman-ranglistán a mai napig a legnagyobb kérdés nem az, hogy ki a legjobb filmes Batman, hanem hogy Christian Bale vagy Michael Keaton volt-e a Batmanek Batmane. A Hollywood Reporter legutóbbi felmérése szerint egyébként ugyan csak egy százalékkal, de az előbbi nyert.

COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner BroWarner Bros / The Guber Peters / Collection Christophel / AFP Keaton mint Bruce Wayne

Keaton még egyszer, az 1992-es filmben öltötte magára a denevérfüleket a Batman visszatérben, sőt a harmadik Batman-filmben is feltűnt volna, ám miután Burton visszalépett a filmtől, Keaton sem kért belőle, nem tetszett neki ugyanis Joel Schumacher forgatókönyve. A Warner ekkor dobta be a pofátlanul magas gázsi taktikáját, azonban Keaton számára még a 15 millió dolláros fizetés sem tudta tetszetősebbé tenni a projektet.

Nem a skatulyák, a pénzes zsákok és a rutinszerepek kellettek neki, hanem a kihívás, ami még egy A-listás színész számára is kockázatos játék Hollywoodban.

Ennek tükrében nem is olyan meglepő, hogy meglehetősen rapszodikus évtizedek következtek a színész karrierjében.

Hová tűnt a Batman után?

A két Batman-film után egyszerre volt rettentő nehéz és pofonegyszerű dolga: immár végérvényesen megérkezett Hollywood A-ligájába, ám ezzel együtt ismét megtörtént a rémálma, és újabb, minden eddiginél masszívabb skatulyába került be. A Batman utáni éra első évtizedében szokásához híven fáradhatatlanul dolgozott: évente több filmben szerepelt, narrált, szinkronizált, rendezett. A filmográfiájának ezen időszakán végigtekintve azonban nagyrészt csupa olyan alkotásokat látunk, melyeket nem biztos, hogy egyből rávágnánk egy Keaton-kvízen. Hollywoodban akkoriban hírhedt volt arról, hogy gond nélkül söpörte le asztaláról a zsírosabb szerepajánlatokat: egy ideig Tom Hanks gyűjtötte utána a lepattanót, merthogy a többi közt az 1984-es Csobbanásból és az 1993-as Philadelphiából sem kért Keaton. Már-már úgy tűnhet, hogy az egyébként kifejezetten excentrikus, öntörvényű benyomást keltő színész szándékosan kerülte a betonbiztos blockbuster-szerepeket.

A Guardiannek adott interjújában az erre vonatkozó kérdésre azt mondta: egyrészt valóban tudatosan próbálta magáról levakarni a Batman-jelet, másrészt ő tényleg csak arra a filmre bólint rá, ami tetszik neki. A Batman 3 forgatókönyvét pocséknak találta, de az olyan, anyagilag és kritikailag sem túl elismert filmek, mint mondjuk az 1994-es Lapzárta és az 1998-as Gyilkos donor valamiért mégis felkeltette az érdeklődését. Begyűjtött ugyan kisebb sikereket: az Élőben Bagdadból című 2002-es tévéfilmért Golden Globe-ra is jelölték, Quentin Tarantino Jackie Brownjában szintén alakított egy kisebb szerepet – amelyre a legenda szerint a rendező egy üveg Jägermeister segítségével beszélte rá –, amiért méltatták a kritikusok, ennek ellenére Keaton karrierje meglehetősen csendesen és alacsonyan szállt, főleg tévéfilmek és kevésbé ismert darabok közt.

Az eltűnésének miértjeit leginkább a színész által adott – és egyébként általa rendkívül utált – interjúkból lehet összelegózni. Ezekből az derül ki, hogy

Keaton karrierjének legfontosabb mozgatórugója a kíváncsiság és a kihíváskeresés, a legnagyobb ellenségének ezzel szemben az unalmat és az egyhangúságot nevezi.

Emellett azt vallja magáról, hogy a már-már megszállott kíváncsisága ellenére nagyon gyorsan el is veszíti az érdeklődését a dolgok iránt. Valószínűleg épp ennek köszönheti, hogy karrierjétől – még ha ez okozott is hullámvölgyeket – messze áll a megalkuvás. Azon kevés színészek közé tartozik, akik akkor is igyekeznek önazonosak maradni, ha ezzel azt kockáztatják, hogy Hollywood kiveti őket magából.

…aztán jött a Birdman

Keaton nagy visszatérését épp egy olyan film hozta meg, amely egy lecsúszott egykori szupersztárról szól, aki ismét visszaküzdené magát a világot jelentő deszkákra. A mellőzés meglepő ereje alcím mintha direkt Keatonre utalna, szinte magától értetődő volt, hogy a nyilvánvaló párhuzam fogja a többi közt eladni a filmet: a kilencvenes évek rég elfeledett sztárja visszatér, hogy ismét bevegye a mozikat. A filmet jegyző Alejandro González Inárritu ugyan később egy interjúban szenvedélyesen kijelentette, ha nincs Keaton, nincs film sem, valójában nem színésszel a fejében állt neki a forgatókönyvnek. Az áthallások ellenére tehát nem az ő történetét vette alapul, ám aztán mégis egymásra találtak – a színész először kérdőre is vonta a rendezőt, hogy az ő életén gúnyolódik-e a film. Jó választ adhatott, mert Keaton végül rábólintott.

20TH CENTURY FOX / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP A Birdbmanben Edward Nortonnal

Inárritu jól tudta, hogy Riggan Thomsont nem játszhatja el más, csakis ő – kihagyott ziccer lenne ugyanis egy rászabott történettel nem visszarepíteni a köztudatba a méltatlanul elfeledett színészt. Keaton ugyanis képes volt arra, amire rajta kívül kevesen: saját érzelmi memóriájából és élményeiből építhette fel a karaktert. Inárritu nagy szerencséjére Keaton meglátta a fantáziát a filmben annak ellenére, hogy először úgy gondolta, nem fog működni. És bár az óriási hírverés kicsit agyonnyomta a Birdmant, a következő évi Oscaron kilenc jelölésből négyet – épp a legfontosabbakat: a legjobb film, rendező, eredeti forgatókönyv és operatőri munka – váltott díjra, Keatonnek pedig meghozta élete első Oscar-jelölését. És ami talán ennél is fontosabb: ismét visszatette a filmes térképre az elfeledett filmsztárt.

Keaton élt is a lehetőséggel, és már nemcsak a tévéfilmes rendezőknek, de azoknak is az eszébe jutott, akik a tipikus Oscar-receptből főztek. A színész bekerült a fontos hozzávalók közé, egy évvel később ugyanis Tom McCarthy Spotlight – Egy nyomozás részletei című filmjében jelent meg, a bostoni oknyomozó újságírókról szóló film pedig el is nyerte 2016-ban a legjobb filmért járó Oscart. Az utóbbi öt évben sorra találják meg őt a főszerepek: 2016-ban a McDonaldsot aranybányává tevő Ray Krocot játszotta Az alapítóban, feltűnt A chicagói 7-ek tárgyalásában és a Dumbóban is.

A Netflixen szeptember 3-án debütált új filmje, a Worth, amelyben Kenneth Feinberg ügyészt alakítja, akit a szeptember 11-i terrortámadások után bíztak meg a kártérítési folyamatok lebonyolításával, októberben pedig a Hulu Dopesick című minisorozatában játszik majd. A szuperhősök világának sem fordított teljesen hátat, szerepelt a Pókember: Hazatérésben is, jövőre pedig a Morbiusban tűnik fel Jared Leto oldalán. A közeljövőben a DC-rajongók legszebb álma is teljesülhet: 30 év után Keaton ismét felkapja az ikonikus denevérjelmezt, és eljátssza a szuperhőst a 2022-re tervezett Flash-filmben.

Mindezek alapján nagyon úgy fest: Keaton receptje bejött. Ugyan néhány évig a partvonalra szorulva, de megalkuvás nélkül érte el, hogy kedvére válogathasson a szerepek közt, és a beskatulyázás veszélye többé ne merülhessen fel az esetében.

Főbelőném magam, ha mindig csak ugyanazt kéne játszanom

– foglalta össze hivatásfilozófiáját a Hollywood Reporternek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik