Kultúra

Jövő nyáron kezdődik Enyedi Ildikó első önálló sorozata, a Balaton Brigád forgatása

A Németországban, illetve a Balatonnál forgó epizódokat itthon az RTL Klubon mutatják majd be.

A Hollywood Reporter szerint a Testről és lélekről, illetve A feleségem története Oscarra jelölt rendezőjének új munkája, a nyolcrészesre tervezett Balaton Brigád előkészületeihez nemrégiben egy francia, illetve egy német televíziós csoport, az Európa legnagyobbjának számító Newen Connect, illetve a berlini Flare Entertainment csatlakozott, jövő nyáron pedig a forgatás is elindulhat a Balatonnál – vette észre a HVG.

Enyedi ezúttal egy hidegháborús kémtörténetet visz a képernyőkre, aminek ötletét előbb az HBO korábbi kreatív producere, Krigler Gábor, illetve felesége, Krigler Tóth Emőke által vezetett Joyrider néhány hónappal ezelőtt mutatott be a Berlinale Co-Pro ötletfórumán (ezt követően a HVG interjút is készített velük), remélve, hogy ezzel külföldi forgalmazók, illetve a megszületésben segítő cégek karolják fel az 1986-ban játszódó Balaton Brigádot, aminek középpontjában

a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi egy, a valóságban is létezett Balaton-parti egységének vezetője, Berndt Reider áll majd.

Joyrider

A csoport célja, hogy megakadályozza a part mentén pihenő keletnémetek Nyugatra való disszidálását, az ügynökök arról azonban nem tudnak, hogy Reider maga is a menekülésen gondolkodik, hogy családjával a vasfüggöny boldogabbik oldalán próbáljon szerencsét, remélve, hogy ezzel nem csak az életük válik majd jobbá, de

így úszóként tehetséges lányukat is megvédhetik a szocialista állam doppinggépezetétől.

A jövőben jórészt német nyelven forgó Balaton Brigádnak egyelőre nincs német írója, illetve rendezője, az azonban biztos, hogy jövő nyáron a Balaton partján megkezdődik a forgatás.

Az alkotók, illetve a hozzájuk most csatlakozó cégek persze addig sem ülnek majd tétlenül a karosszékeikben: a munkákhoz most csatlakozott Flare addig is német tévécsatornákkal tárgyal a jövőbeli bemutatás lehetőségéről, a Newen pedig a nemzetközi forgalmazásra helyezi a hangsúlyt, így szeptember 2-án, a franciaországi Lille-ben tartandó Series Mania nevű rendezvényen máris nekifut a feladatnak.

A minisorozat Magyarországon is bemutatkozik majd:

a vetítés jogait az RTL Klub már korábban megvásárolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik