Kultúra

Budapesten rendezik idén a Bocuse d’Or európai döntőjét

A világ egyik legfontosabb gasztronómiai eseménye öt év után tér vissza Magyarországra.

Az elmúlt években hirtelen szárnyra kapó magyar konyhaművészet sorra termeli ki a kitűnő éttermeket, séfeket és díjakat, így a világ egyik legfontosabb séfversenyének európai döntőjét 2016 után idén is Budapesten tartják majd. A húsz országból érkező csapatok közül a zsűri tagjai a fővárosban választják majd ki azokat, akik részt vehetnek a 2023-as lyoni világdöntőn – derül ki a Bocuse d’Or Hungary oldaláról.

A 2016-os európai fordulón győztes, Lyonban pedig 4. helyen végzett, sőt, két különdíjat is besöpört Széll Tamás ennek kapcsán így nyilatkozott:

Megnyerni ezt a versenyt, fantasztikus és felejthetetlen élmény volt. Remélem, hogy a hazai versenyen újabb magyar séfnek lesz lehetősége bemutatkozni az európai mezőnyben. Ráadásul fiatal magyar séfek százai nézhetik majd a legjobbakat, és ismét megismerhet hazai alapanyagokat az európai nagyközönség.

A megmérettetés persze nem csak egy egyszerű esemény, hiszen Magyarország számára mindennél jobb turisztikai reklámot is jelent, sőt, nyomatékosítja helyünket a világ gasztrotérképén – fogalmaz az oldal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.