John MACDOUGALL / AFP
Kultúra

Cannes-ban ért révbe Enyedi Ildikó féltékeny hajóskapitánya

A cannes-i versenyprogramban bemutatott A feleségem története olyan pici rezdülésekkel dolgozik, amelyek követése nagy nézői befektetést igényel, de megéri vele menni. A megható vörös szőnyeges premier másnapján a rendező azt is elárulta, hogyan rímel a saját magánélete a film sztorijára.

Enyedi Ildikó 1989-ben a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díjat nyerte meg Cannes-ban Az én XX. századommal, de azt a második legnagyobb presztízsű Un Certain Regard-szekcióban vetítették, és egészen eddig Mészáros Márta volt az egyetlen magyar női rendező, akinek az alkotásai (az Örökség 1980-ban és a Napló gyermekeimnek 1984-ben) bekerültek a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Tegnap Enyedi Ildikóval kétfősre bővült ez az exkluzív klub.

Enyedi sok-sok éven át próbálta megfilmesíteni Füst Milán azonos című regényét, míg végül az eddigi legnagyobb költségvetésű magyar koprodukcióként sikerült megvalósítania a tervét, a főszerepben európai sztárokkal.

Amikor a tízmillió euróból, négy ország koprodukciójában készült nagyszabású A feleségem története vörös szőnyeges díszbemutatója után a közönség hosszú tapssal ünnepelte az alkotókat, és ott állt a hatalmas vetítőterem közepén a megilletődött Enyedi és könnyes szemű producere, Mécs Mónika, az a magyar női filmesek diadala is volt.

Eljött a szerda esti világpremierre megnézni Enyedi filmjét többek közt az Oscar-díjas Costa-Gavras és a Cannes-ban már sokszorosan díjazott thaiföldi rendező, Apichatpong Weerasethakul, de bevonult a vörös szőnyegen a francia sztárszínész, Mathieu Amalric is, aki ezúttal rendezőként van jelen, a Premiere nevű szekcióban vetítik az új filmjét. De a legnagyobb sztár a vörös szőnyegen kétségkívül Sharon Stone volt, aki nem szokta egyik évben sem kihagyni, hogy valamelyik gálavetítésen mutogassa magát, és ezúttal különösen megadta a módját: virágdekorációkkal tűzdelt terebélyes világoskék tüll estélyiben érkezett, amit láthatóan nem volt egyszerű maga után vonszolni, és leginkább egy esküvői asztaldekorációra emlékeztetett.

Jacky Godard / Photo12 via AFP Sharon Stone A feleségem története cannes-i premierjén

Enyedi és Mécs mellett a film szereplői közül a férfi főhőst, Jakob Störrt alakító Gijs Naber, továbbá Louis Garrel, Sergio Rubini és Luna Wedler vonult be a vörös szőnyegen. A Störr feleségét, Lizzyt megformáló Léa Seydoux nem tudott eljönni annak ellenére, hogy összesen négy idei cannes-i filmben szerepel, mert, mint korábban megírtuk, koronavírusos. Egyébként a hírek szerint teljesen jól van, de nem sikerült egymás utáni két napon negatív tesztet produkálnia, ami a fesztiválos részvétel feltétele volt. Filmbeli partnere, Naber nagyon aranyosan a vörös szőnyegen és a vetítés utáni álló ováció közben is L-et formált az ujjaival, emlékeztetve a nézőket arra, hogy ez Léa sikere is.

Ott a méreg a szemében

A háromórás, komótos, de cseppet sem unalmas film hű adaptációja Füst Milán regényének, amely elsősorban a féltékenység természetét kutatja egy holland hajóskapitány portréján keresztül, aki feleségül vesz egy szépséges és kacér francia nőt. Kezdetben önfeledt együttléteiket az idő előrehaladtával egyre inkább megmérgezi Störr féltékenykedése, amit részben az táplál, hogy munkájából kifolyólag hosszú hónapokra távol van Lizzytől, akit Párizsban jóképű fiatalemberek (elsősorban Garrel figurája, a naplopó Dedin) donganak körbe, részben pedig abból fakad, hogy Störr számára egész végig talány marad a felesége, sosem ismeri ki a nőt, ami szinte az őrületbe kergeti.

Cannes Film Festival A feleségem története

A rendező és operatőre, Rév Marcell rögtön bevezetik Lizzy vélt vagy valós rejtélyességét azzal, hogy nincs nagy belépője, pedig lehetne: Störr és üzlettársa, Kodor (Rubini) egy étteremben ülve azon viccelődnek, hogy az agglegény kapitány feleségül fogja venni az első nőt, aki belép az ajtón, de amikor ez megtörténik, nem a vonzó Lizzy arcát vagy alakját látjuk, csupán a cipőit, ahogyan lépked. Az alkotók végig ehhez hasonlóan finom, nagy nézői odafigyelést igénylő jelzésekkel építik karaktereiket, illetve azt az ívet, amit kapcsolatuk bejár.

Kezdetben a játékosság, könnyedség és humor dominál, amit a viszonylag sok kézikamerás felvétel is támogat, de a hét fejezetre osztott történet hangulata fokozatosan elkomorodik, elnehezülnek a képek és a destruktív érzések veszik át az irányítást. Bár a film kétségtelenül hosszú, nincsen benne üresjárat, Enyedi apró ecsetvonásokkal dolgozik, és mindegyikre szükség van a kép megfestéséhez. Az érzékeny operatőri munkát, a kiváló látványvilágot (Láng Imola) és a kosztümöket (Flesch Andrea) is csak dicsérni lehet, de ez a történet elsősorban mégis egy egészen kis helyen zajlik le: Naber arcán. A holland színész nem látványosan sziporkázó, ám annál lenyűgözőbb alakítást nyújt, tekintete elfelhősödéséből, mimikája kis változásaiból olvashatók le Störr fokozódó agóniájának állomásai. Seydoux-nak talán eggyel könnyebb dolga van, Lizzyként többé-kevésbé ugyanazt a szemtelen-erotikus kétértelműséget kell hoznia végig.

Nem feltétlenül volt a legszerencsésebb, hogy ezt a széles palettán megrajzolt, de értékeit apró részleteiben rejtő filmet a fesztivál végére ütemezték, amikor már mindenki borzasztóan fáradt és talán kevésbé képes a többet követelő darabokat befogadni. De aki hajlandó ráhangolódni arra a filmnyelvre, amivel Enyedi kommunikál, azt megjutalmazza az alkotás a másik ember fájdalmas megismerhetetlenségéről szóló, univerzálisan érvényes történettel.

Enyedinek is van Störr kapitánya

A feleségem története csütörtöki sajtótájékoztatóján Enyedi maga is elemezte röviden, hogy milyen alakításokat követelt meg a film a színészeitől: Seydoux-tól, hogy ne csak titokzatos femme fatale legyen, hanem egy teljes személyiséget jelenítsen meg még akkor is, ha ezt a személyiséget a film végéig a partnere nem képes értelmezni. Naber esetében pedig a színész erőteljes karizmáját emelte ki, ami lehetővé tette, hogy nagy gesztusok nélkül közvetítésen érzéseket. Az utóbbival muszáj egyetérteni: a filmet követő szerda éjszakai tengerparti fogadáson a színész folyamatosan magához vonzotta a tekinteteket annak ellenére, hogy semmi különöset nem csinált, csak halkan beszélgetett a kollégáival.

Cannes Film Festival A feleségem története

Végül Enyedi egy nagyon személyes dolgot is elárult: a magánélete annyiban rímel a regény és a film cselekményére, hogy a Störrhöz hasonlóan magas és testes német férjével, akivel több mint harminc éve házasok, az első közös éjszakán rögtön elhatározták, hogy összekötik az életüket, akárcsak a kapitány, aki az első találkozáskor megkéri Lizzy kezét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.