Kultúra

RTL Klub: Az új törvénnyel csak késő este, 18-as karikával lehetne bemutatni a Szomszédokat, a Jóbarátokat vagy a Harry Pottert

Ellenzéki pártok, civil szervezetek vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett az RTL Klub Magyarország is tiltakozik a kedden a parlament elé kerülő, a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényjavaslat ellen.

Mint írják, a csatorna számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de társadalmi szerepvállalásában is. „Azt is valljuk azonban, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia, ezért aggasztónak tartjuk, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadság védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is” – jegyzik meg közleményükben.

Úgy vélik, a tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban.

A tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja.

Kitérnek arra is, hogy a szabályozás a médiapiac minden hazai szereplőjének jelentős gazdasági károkat okoznak, és minden állampolgár számára megnehezítené egyes tartalmak elérését, de ennél is fontosabb, hogy tulajdonképpen kirekesztené a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, ezzel ellehetetleníti a velük szemben a társadalomban élő negatív sztereotípiák elleni küzdelmet.

„Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink közössége sokszínű, ahogy a társadalom is, így számos nem heteroszexuális dolgozónk és nézőnk is van. Így miattuk is tiltakoznunk kell az ellen, hogy a tervezett törvény miatt a többségitől eltérő nemi identitású embereket csak olyan kitételekkel és olyan késő esti idősávban lehetne ezentúl bemutatni, ahogy például horrorfilmek szereplőit” – zárul a közlemény.

Kapcsolódó
Orbán visszatért a gonoszsághoz
A bátor emberek az erősebb ellen harcolnak. A gyávák és gonoszak a náluk gyengébbe kötnek bele. A hazugok pedig még azt is mondják utána, hogy a gyenge erős volt, ezért becsüljük meg, hogy le tudta győzni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik