Kultúra

Závada Péter: Úgy tűnik, Magyarországon ismét az erő szült jogot

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A hvg360-nak adott interjút Závada Péter, aki nemrég megjelent negyedik verseskötete, a Gondoskodás kapcsán többek között arról is beszélt, mennyire szűrődik be a politika, de szóba került az SZFE ügye is.

A konkrét versekbe az aktuálpolitika kevéssé szűrődik be, de a hangulatomra rányomja a bélyegét. Egyszerre érzem azt, hogy muszáj részt venni a politikában, és hogy a legjobb volna teljesen kivonulni belőle. Egy biztos: nem szabad ott folytatnunk, ahol a vírus előtt abbahagytuk

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mi nyomasztotta leginkább az elmúlt több mint egy évben, Závada válaszában elmondta, a vírus tapasztalata soha nem látott kihívások elé állított mindenkit.

Túl a gyászon egészen felfoghatatlan számomra, hogy pusztán nyerészkedés céljából komplett országokat lehet megvezetni a halálozási statisztikákat vagy a vakcinák hatásosságát illetően. De nyomasztott az is, hogy nem tudtam meglátogatni a családomat. Vagy hogy nem lehet előre tervezni, fogalmunk sincs, mennyiben fog megváltozni az életünk a vírus hatására. Jó lenne látni, hogy lesz-e újra élő színház, és ha igen, mikor, vagy pedig huzamosabb időre átköltözik az online térbe.

A Színművészeti Egyetem elleni kormányzati támadás és a modellváltás kapcsán Závada elmondta,

az életem során még nem tapasztaltam olyan mértékű rombolást, mint ami az SZFE-n történt.

Hozzátette, amennyire tőle telt, támogatta az egyetemfoglalást, irodalmi felolvasást szerveztek, felszólaltak, őrt álltak több társával.

A kérdés ugyanakkor mára eldőlni látszik. Úgy tűnik, Magyarországon ismét az erő szült jogot.
Most az a feladatunk, hogy a jelenlegi állapotokkal megbirkózzunk. Mindig a kialakult helyzetre kell reagálni.

Az interjúban szóba került az is, hogy Závada 2010-ben úgy nyilatkozott, hogy ha a legközelebbi választáson nem lesz kormányváltás, akkor külföldön vészeli át, amíg megbukik a regnáló hatalom. Végül itthon maradt, aminek egyszerű oka van.

A magyar nyelvvel dolgozom, ami ide köt. Ahhoz, hogy valaki külföldön, magyarul alkotó íróként tudjon működni, előbb a saját hazájában kell ismertté válnia. A nemzetközi siker pedig csak keveseknek adatik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik