A Könyvterasznak adott interjút Nádas Péter nemrég megjelent, Rokon lelkek című könyve kapcsán, melyben szó esett a kötet írásainak egyik legfontosabb kérdéséről, hogy mennyire látunk rá magunkra mások szemén át. Nádas arra a kérdésre, nem jelenti-e a kultúra végét az, hogy a mai közéletet uraló beszéd, gondolkodás legfőbb jellemzője, hogy az ellenségképzésen túl alig foglalkozik a másik szemszögével, válaszában úgy fogalmazott, ez nem a kultúra vége, inkább az egyik fázisa.
Vannak integratív és dezintegratív korszakok egy kultúra történetében, vannak progresszióra és regresszióra hajló korszakok, vannak őrületesen kreatív és dögletesen ósdi vagy manierista korszakok, vannak hiperaktív és statikus korszakok. Most éppen egy hiperaktív, dezintegratív, regresszív, manierista korszakba fordultunk át. Úgymond a káosz kellős közepén időzünk, de még nem a vihar szemében. Mindez közel sem egyedül a mi kis hazánkra áll.
Szóba került az is, hogy egy lehetséges kormányváltás megoldást jelentene-e minderre, melyről az író elmondta,
bizonyára nem lenne rossz a kormányváltás, de önmagában valóban nem jelent megoldást. Hogy egészen személyes legyek, ma én nem tudnám jó szívvel a szavazatomat kinek vagy milyen pártnak adni. Még akkor sem, ha közben befognám az orromat. Mert nem látom, hol vannak a kormányzásra kész ellenzék karakteres pártjai és összetéveszthetetlen, intellektuálisan erős figurái.
Hozzátette, önmagukban bizonytalan személyeket lát, akik nem tudják a saját témáikat megnevezni.
Mintha nem tudnák, hogy egyetlen esélyük a nyíltság. Egy kezemen meg tudom számolni az erős karaktereket.
Nádas arról is beszélt, hogy nem látja, az ellenzéki pártoknak vajon meddig ér el a hátországuk itthon és főleg külföldön, és hogy milyen állapotban van a választói bázisuk.
Felmerültek a kultúra területén elindított változások, az akadémiai kutatóintézetek elvételétől a CEU elüldözésén át a színművészeti egyetem átszervezéséig, melynek kapcsán Nádas arról beszélt, egyértelműen felmérhető a keletkezett kár.
Én már jó öreg vagyok hozzá, több összeomlást és több feltámadást átéltem, s annyit mondhatok, hogy kreatív és dinamikus korszakfordulóknál az intézmények szinte a változás erejétől összeállnak. Ha szellemileg elő vannak készítve a változások. Ez igen súlyos feltétel. A manierista szellem erről nem tud nekünk sokat mondani, mert nem azzal foglalkozik, hogy mi készül vagy miből mi lesz, hanem azzal, hogy mi volt és mit tudna még ebből még többször hasznosítani
– fogalmazott.
