Kultúra

Seth Rogen nem dolgozik többé a szexuális zaklatással vádolt James Francóval

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

Seth Rogen és James Franco régi harcostársak, ám ez a kapcsolat most megszakadni látszik, ugyanis Rogen egy, a Sunday Timesnak adott interjúban arról beszélt, hogy a Franco elleni szexuális zaklatási vádak nyomán nem tervez a továbbiakban együttműködni a színésszel. Franco ellen már 2014-ben is felmerültek szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak, 2018-ban pedig több olyan fiatal nő is megvádolta, akik a színésziskolájába jártak, és akiket elmondásuk szerint kifogásolható szexuális jellegű helyzetekbe kényszerített. Franco tagadta a vádakat, az ügyből per lett, amely ez év februárjában zárult le.

Annak idején 2018-ban Rogen még úgy nyilatkozott, hogy a vádak és a per ellenére továbbra is tervez együtt dolgozni Francóval, ám ez végül nem így lett, és a továbbiakban sem tervez újra együtt dolgozni kollégájával, ebben pedig nagy szerepet játszottak a zaklatási ügyek, melyek nem csak a szakmai, de a baráti kapcsolatukra is kihatással voltak. Az interjúban szóba került az is, amikor egy 2014-es SNL epizódban azzal poénkodott, hogy Franco tinédzser lányokat környékez meg, és hogy ma már mennyire bánja ezt a viccet is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik