Kultúra

Már száz éve is tudták, hogy sosem lesz nyugtunk a mobiltelefonok miatt

A brit Daily Mirrorban 1919 tavaszán megjelent illusztráció mindent elmond a XXI. századról.

Az utóbbi évtizedekben a sci-fik világán kívül is egyre többször került szóba az időutazás, amiben ma is sokan hisznek – köszönhetően az évszázados épületek modern kiegészítéseinek (így a salamancai űrhajósnak), illetve az évszázados fotókon és idős festményeken feltűnő, a ma a mindennapok szerves részének tűnő tárgyakkal könnyen összetéveszthető részleteknek.

A témának 2015-ben hosszú cikket is szenteltünk, megcáfolva a legnépszerűbb elméleteket, Nagy-Britannia egykor a középosztályt megcélzó lapja, a Daily Mirror 1919. március 5-i száma azonban erősen beletrafált abba, hogy az emberiség milyen komoly problémával szembesül majd száz évvel később:

a mindig a legrosszabbkor csörögni kezdő mobiltelefonokkal.

Daily Mirror, 1919. március 5.

A nagy siker miatt a következő években többször is újra közzétett rajzokon tipikus XXI. századi élethelyzetek láthatók, hiszen mindig épp akkor keres minket valaki, mikor

a busz után rohanunk, tele van a kezünk, esik az eső, vagy valamilyen eseményen veszünk épp részt.

Száz éve azonban az az eshetőség végképp sci-finek tűnt, hogy csak némán rezeg a kütyü nadrágzsebünkben, ettől függetlenül tény, hogy kevés kínosabb pillanat létezik annál, mikor több száz ember hallgatja a csengőhangunkat egy klasszikus koncert közepén:

Abba pedig már bele sem merünk gondolni, hogy mi történik, ha egy esküvőn épp a vőlegény öltönyében lévő telefon csörren meg – természetesen teljes hangerőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik