Mohos Márton / 24.hu
Kultúra koronavírus

Elmarad az idei Sziget Fesztivál

A szervezőknek dönteniük kellett, most jelentették be hivatalosan, hogy az idei Sziget Fesztivált nem tartják meg a járvány miatt, a 2022-es Szigetet viszont már most elkezdik szervezni. Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője az alábbival indokolta a döntést:

Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk.

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni »nagy visszatéréshez« méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

Kapcsolódó
Hivatalosan is lemondták: idén nem lesz sem Balaton Sound, sem VOLT
Megpróbálták a nyár végére tolni a fesztiválokat, de végül nem találtak jó megoldást.

A Sziget Fesztivál – a többi nagy, hazai fesztiválhoz hasonlóan – tavaly is elmaradt a koronavírus-járvány miatt, és a két nagy társfesztivál, a Balaton Sound és a Volt már márciusban bejelentették, idén se tartják meg a rendezvényt. A Sziget azonban a másik két fesztivállal ellentétben augusztusi rendezvény, ezért a szervezők még reménykedtek az utolsó pillanatig, ám valószínűsíthető volt, hogy a nagy számú külföldi vendégre támaszkodó fesztivál megrendezése komoly akadályokba ütközne még az idén.

Kapcsolódó
Csaknem a teljes zeneipart kifelejtették a nyitásból
Nyitnak a mozik és a színházak, de koncertet továbbra sem lehet tartani. Nagyobb kiszámíthatóságra, azonnali segélyre és áfacsökkentésre lenne szükség, hogy a zeneipar talpra állhasson.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.