Kultúra

Augusztus végén tartják meg a Fishing on Orfűt

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

A korábban is bejelentett pótidőpontban, augusztus 25. és 28. között rendezik meg a fesztivált – közölték a szervezők a Facebookon szerdán. Egyedi Péter, a fesztivál sajtósa március végén úgy nyilatkozott, hogy terveik szerint megtartják a Fishing on Orfűt. Akkor két időpontról, június 16-19-ről és az augusztus végiről beszélt, utóbbit pótidőpontként jelölték meg a biztonság kedvéért.

Hogy végül miért a későbbi időpont mellett döntöttek, arról közleményükben azt írják a szervezők, hogy a júniusi időpontig hat hetük lett volna innentől számítva, ami nem elegendő a professzionális felkészülésre, de más szempontokat is figyelembe kell venniük.

A Fishing bármennyire is emberléptékű és barátságos fesztivál, megvalósítás szempontjából ez egy nagy és összetett rendezvény, amely nagyságrendileg 1000 ember munkáját és életét érinti, normális esetben majd’ egy évig tart a szervezése. A hátralévő idő rövidségén túl számos további szempontot is figyelembe kellett vennünk, ezek közül a legfontosabb, hogy továbbra sincs kormányzati döntés a zenés, táncos rendezvények megtarthatóságával kapcsolatban. És nem csak a megtarthatósággal kapcsolatban, de az esetleges plusz elvárásokról, járványügyi intézkedésekről sem tudunk semmi konkrétat. Ugyanakkor a döntésünket nagyban segítette, hogy a korábbi felmérésünkre adott válaszaitok alapján a túlnyomó többségetek a pótdátumot preferálja, augusztusban szeretne Fishingezni.

A közlemény végén hozzáteszik, ha rajtuk múlik, mindenképpen szeretnének egy új, jóval kisebb és családiasabb három napos rendezvényt tartani a Fishing eredeti, júniusi dátumán. Amennyiben az akkori szabályozások lehetővé teszik, akkor egy még családiasabb kisrendezvénnyel készülnek – írják.

❌ A PÓTDÁTUMON TARTJUK MEG A FISHING ON ORFŰT! ❌

Drága Fishingesek, kedves közönségünk!

Eljött az idő, döntést kellett…

Közzétette: Fishing on Orfű – 2021. május 5., szerda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik