Március közepén futótűzként hasított végig a magyar interneten a hír, miszerint a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) könnyűzenéért felelős miniszteri biztosként is működő vezetője, Demeter Szilárd a Hajógyári-sziget déli részén álló, korábban a Vizoviczki-féle szórakoztatóipari birodalom részét képező épületekben, az egykori hajógyári csarnokokban, illetve Hadrianus császár palotájának romjai feletti területen hangolja újra a tágabban értelmezett magyar popkultúrát.
A Petőfi Irodalmi Ügynökség a következő öt évben huszonhárom milliárd forintot költhet majd a római kori örökségének köszönhetően két évvel ezelőtt még kis híján világörökségi területté vált, majd a kormány utolsó pillanatban való visszatáncolása után mégiscsak beépíthetővé vált szigetrészre.
A felmerült – egy kiszivárgott belső levelezés szerint az A38 hajó felúsztatását is magában foglaló – terv megvalósítása értelemszerűen jókora akadályokba ütközik, hiszen a kormánynak jó eséllyel a vírushelyzet után sem lesz lehetősége megfelelő összeget fordítani a terület rehabilitációjára, illetve a kialakuló negyed állami zsebből való fenntartására.
A munkák ettől függetlenül most egy lépést haladtak előre – derül ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke, a 2019-ig Óbudát is vezető Bús Balázs hétfőn megjelent Facebook-posztjából, amit a Népszava vett észre.
A politikus által Európában is egyedülállóként emlegetett leendő központ projektje új fejezetéhez érkezett – olvasható a szövegben –, hiszen elindult a közbeszerzés
A Sziget Fesztivál bejárataként használt K-hídnak egyértelműen mennie kell, hiszen a nevét rácsozatáról kapott, helyét 1955-ben elfoglalt átkelőhely – ami korábban az ideiglenes (1946-1953) déli összekötő vasúti híd egyik darabja volt – soha nem kapott nagyobb felújítást, így nyilvánvalóan rég csereéretté vált, a korábban itt működött szórakozóhelyek látogatói által használt H híd (1968) leendő szomszédja esetében azonban felmerül néhány kérdés, hiszen a látványtervek szerint itt egy, a rakpart, illetve a HÉV vágányai felett nyújtózó kétszintes híd születik, ami a negyed kapujának szánt Fő téri Zichy-kastélyt, illetve annak közvetlen környezetét kötné össze a szigeten lévő galériákkal, próbatermekkel, koncerthelyszínekkel, illetve vendéglátóhelyekkel.
A hidak nem vadonatújak lesznek – mondta a Budapesti Fejlesztési Központot vezető Vitézy Dávid az Indexnek: a szakember arról beszélt, hogy a közel hetven évet szolgált déli összekötő vasúti híd április közepén bontani kezdett, a gyalogos- és kerékpáros forgalmat kiszolgálni tudó részeit költöztetnék majd a sziget és Óbuda közé.
A helyszínek felmérése, illetve az elemek újbóli felhasználhatóságának vizsgálata azonban még nem fejeződött be, így a két átkelőhely a látványterveken látható formában való megvalósulása még nem vehető biztosra.
Egy óriási előny azonban szól mellette:
– olvasható Vitézy kedd reggeli Facebook-posztjában, amiből a kétszintes, liftet is magában foglaló híd tervezőinek neve is kiderül.
A Speciálterv Építőmérnöki Kft., és a NAUTES Építésziroda közösen készítette el a látványterveket: előbbi felüljárók és hidak – köztük számos autópályahíd – tervezésével, illetve felújításával vette ki a részét az elmúlt húsz év hazai változásaiból, a NAUTES pedig építészeti és belsőépítészeti munkák mellett számtalan látványterv elkészítésével, illetve dizájnkommunikációval segítette a különböző projekteket.