Ez a maglódi családi ház nagyon nem úgy néz ki, mint egy rapperotthon: amerikai példakép poszterek helyett üres, barackszín falak és görögös gipszszobrok.
Szeretnél égő hordókat a szobámban?
Adjak tüzet?
Utoljára tizenhat éves koromban plakátoltam tele a szobámat, most harmincnégy vagyok, és tetoválásom sincs. Szóval nálam hiteltelen lenne egy hatalmas 2pac-poszter.
A járvány alatt egymásnak estek a zenészkollégák. Te sem maradtál ki az ekézésből. Tavaly májusban az Artisjus szociális támogatási botránya idején Majka az elhíresült Facebook-bejegyzésében téged is indokolatlan pályázónak minősített.
Nem volt tiszta, mekkora összegre lehet pályázni. A kiírás szerint kifejezetten a jogdíjat termelő szerzőknek volt kitalálva a dolog, a forrás pedig az elvileg évente, szociális okokra elkülönített tíz-húsz százalék. Na, gondoltam, a Covid pont egy ilyen helyzetet. Az adatlapra egy koncertünk teljes gázsiját írtam, azt akartam szétosztani a zenekarom tagjai között, hogy az elmaradt húsz koncertből legalább egy árát megkapjuk.
Az mennyi pénz?
Egymillió. Zenészekre, technikusra, fényesre, roadra, sofőrre. A ciki a történetben, hogy végül minden pályázó kapott bruttó százhatvanezret. Majka leírta a posztjában, hogy én nem szorulok rá a pénzre. Privátban felvázoltam neki a történet hátterét, mire elnézést kért, kértem, ezt nyilvánosan is tegye meg, megtette.
Édesapád független kazincbarcikai önkormányzati képviselő volt, fideszes támogatással. Ért amiatt támadás, hogy az állam által támogatott rangos zenei díjakat kaptál ilyen hátszéllel?
Főleg a Covid alatt találtak meg vele. Pedig apám a karrierem előtti időszakban mindössze négy éven át volt helyi politikus, rég visszavonult a közélettől, tanárként éli az életét. Vicces olvasni a kommenteket, hogy a Petőfi Rádió azért játssza a dalaimat, mert fideszes képviselő az apám.
Mióta játsszák a dalaidat?
Úgy tíz éve, amikor megreformálták a Petőfi Rádiót, friss magyar hiphopszámokat is felvettek a repertoárba. Én akkoriban robbantam be a neten az Egyetlen című számommal, a Petőfi felkapta, és a Wellhellóval meg a Halott Pénzzel együtt tolta.
A legújabb dalod a minapi műtétedről szól.
Tanulságos sztori. A Covid alatt, már az itthoni edzések alatt fájni kezdett a derekam, hónapokig nem múlt, aztán idén januárban, amikor már nem tudtam lehajolni, bejelentkeztem magánorvosokhoz. Azt mondták, izomhúzódás, felírtak gyógyszereket, egy se használt. Egyik reggel húztam volna fel a nadrágomat, s mintha villám csapott volna belém, szinte lebénultam. Fél napot feküdtem a földön, a másfél éves gyerekem szerencsére nem fogta fel, hogy baj van. A Covid miatt a mentő nem jött ki, így a szüleim autóztak ide Kazincbarcikáról, és vittek el egy másik orvoshoz, aki MRI-vizsgálatot javasolt, és kiderült, hogy gerincsérvem van, két centiszer hét milliméter. Az gerincsérvben elég nagy. A kórházi orvos azt mondta, járvány alatt ilyennel csak akkor műt, ha annyira szarul vagyok, hogy összehugyozom magam. Injekcióra jártam, nem segített. Három hét telt el úgy, hogy nem tudtam ülni, állni, és apránként teljesen mozgásképtelenné váltam. Mentő persze ekkor sem jött ki, a párom vitt be az Amerikai úti kórházba, ahova négykézláb másztam be. És végre megműtöttek. Nagyon hálás vagyok nekik. Az ottani dokitól tudom, hogy rengeteg embernek van gerincsérve, de amíg nem éri el az ideget, sokan nem is tudnak róla. A felépülési időszakot már itthon töltöttem, szakápolók nélkül, bérelt kórházi ágyban. Örökre a lebénulhattam volna, ha még tovább késik a műtét, és még ennél is durvábban roncsolódnak az idegek. Az operáció előtt így is aláírattak velem egy papírt, hogy tudomásul veszem: előfordulhat, hogy a műtét után nem fogom tudni mozgatni a lábfejem. A legdurvább fájdalmak között, a legnagyobb nyomorban döntöttem úgy, hogy elkészítem ezt a dalt, melynek célja, hogy figyelmeztessem az embereket, ha fáj a derekuk, vizsgáltassák ki magukat.
