Az Absolute Proof című dokumentumfilm kapta szombaton a legrosszabb filmnek járó Arany Málna-díjat. Az üzletember Mike Lindell, Donald Trump támogatója dokumentumfilmjével azt akarta bizonyítani, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztásba kívülről beavatkoztak, és elcsalták. Lindell, akik maga is megjelent a produkcióban, a legrosszabb színész díját kapta.
A 41. alkalommal átadott Arany Málna-díjak közül – mellyel a legrosszabb produkciókat és színészi alakításokat díjazzák évente – az ausztrál énekes-dalszerző Sia rendezői bemutatkozása, a Music című zenés film három trófeát is elnyert. Sia a legrosszabb rendező, a filmje főszerepét alakító Kate Hudson a legrosszabb színésznő, a mellékszerepet játszó Maddie Ziegler pedig a legrosszabb női epizódszereplő citromdíját érdemelte ki. Sia musicalfilmje nagy vihart kavart, a rendezőnek többek között azért is szabadkoznia kellett, amiért a produkcióhoz egy nem beszélő autista szerepére nem autentikus színészt (Ziegler) választott.
Sacha Baron Cohen Borat utólagos mozifilm című szatírája két díjat kapott: a filmben megjelenő Rudy Giuliani, Trump ügyvédje a legrosszabb férfi mellékszereplő lett. Szintén díjazták a film egyik jelenetét, melyben nadrágja cipzárjával küzd Maria Bakalova jelenlétében.
A legrosszabb remake vagy folytatás díját a Dolittle nyerte el, a 365 Days című lengyel erotikus produkciónak pedig a forgatókönyve lett Arany Málna-díjas.Idén egy különdíjat is átadtak, a filmipar számára katasztrofálisnak bizonyult 2020 lett a legrosszabb év.
Az Arany Málna-díjakról online szavazással döntött az 1097 főből álló tagság. A díjat és a hozzá kapcsolódó Arany Málna Alapítványt 1980-ban hozták létre a hollywoodi díjszezon ellentéteként. A díjazottakat hagyományosan egy nappal az Oscar-díjak átadása előtt jelentik be. A díj egy golflabda nagyságú, szuper 8-as filmtekercsre helyezett, aranysárgára festett málna, gyakran citromdíjként is emlegetik. A díjazottak ritkán jelennek meg az ünnepélyes díjkiosztón.
(MTI)