Kultúra

Harminc éve nevelgetett szörnyeket engedett szabadjára a karantén

Nagy Balázs
Nagy Balázs
Hosszú szünet után jelentkezik új albummal a Run Over Dogs. Lemezpremier.

A Run Over Dogs új lemezének címe: Now Let The Monsters Shine. Az albumon szereplő mind a kilenc dal a karantén ideje alatt született, egy intenzív alkotási folyamat eredményeképpen, és az anyag korántsem csak címében idézi meg a szörnyeket.

Ezen a lemezen minden szám egy szörny, akit harminc év alatt csendben nevelgettem, mígnem átvették az irányítást fölöttem és velük együtt én is szörnyként éltem az életemet. Az elmúlt öt évben – mióta elkezdtem felfedni az őket féltve óvó titkaimat – frusztrált tinédzserek módjára óriássá gyúrták magukat és a legváratlanabb időpontokban összehangolt csapásokat intéztek ellenem. Ez az időszak visszatekintve egy olyan percnek tűnik, ahol egy turbulenciába került légcsavaros repülőgépen ülök, a csipszes zacskók és a különböző merchandise termékek pedig úgy cirkulálnak, mint a színes Tetris darabok, amik törvényszerűen rossz sorrendben érkeznek egymásra, ezért másodpercenként game over van és új játék kezdődik, újra az életemmel játszom. Ami ennél is rosszabb, hogy amíg én a gépen ültem, olyan ép ésszel felfoghatatlan események sorozata történt a világban, amiről jóérzésű ember sosem gondolta volna, hogy megtörténhetnek. Az én szörnyeim a lemez megírásával leléptek, nélkülem ragyognak tovább, itt az idő, hogy a világ is feltápászkodjon a padlóról, összevarrja felmetszett zsebeit és elzárja a kiapadhatatlannak tűnő szarcsapot.

– összegezte a lemez születésének hátterét az énekes-dalszerző, Czeglédi Szabolcs.

A zenekar egy ideje már nem volt aktív, Czeglédi hosszú posztban írt arról, hogy az utóbbi három évben nem találta a helyét a színpadon zenészként, zeneszerzőként pedig elvesztette az önbizalmát. A dalszerzéshez való visszatérést a járvány hozta el:

Hetekre bennragadtam a szobában, néha random erdőkben sétáltam és életemben először huzamosabb ideig józanul, reálisan végiggondoltam, hogy mi is történt velem az elmúlt 30 évben. A számok megírása után sokkal erősebbnek éreztem magam, hetekig az írás függőjévé váltam és talán érezhető, hogy az utolsóként elkészült dalokat már egy, a korábbinál kiegyensúlyozottabb ember írta. Minden szám felvétele után úgy éreztem, hogy kiveszek egy téglát a táskámból és egyre könnyedebben sétálok haza a stúdióból

– mondja Czeglédi az albumról, amely zeneileg, hangzásában is újat hozott a Run Over Dogs korábbi dalaihoz képest. Erről magatok is meggyőződhettek, ugyanis a 24.hu-n debütáló lemez itt teljes egészében meghallgatható:

:

A korábbi lemezfelvételek folyamán ritkán kísérleteztek a stúdióban, a számokat egyben játszották fel, a cél mindig az volt, hogy minél élőbb legyen a hatás, ezúttal viszont megváltozott a munkafolyamat.  Az új album az RH stúdióban készült – ami egyben a zenekar próbaterme is -, így a nyugodt munkakörnyezet és munkatempó biztosítva volt. Emellett Gál Máté, a zenekar basszusgitárosa és egyben a lemez hangmérnöke, klasszikus dalszerzés helyett sokkal inkább a hangzások kísérletezésével töltötte az idejét, hogy megteremtse a lemez zaklatott atmoszféráját.

A hangszerelésben, a számok dramaturgiájában, szerkezetében kiemelkedő szerepe van Nóvé Somának, a lemez producerének, aki mentalitásban is egy új szemléletet hozott a zenekarba, hiszen a legapróbb részletekben is a tökéletességre törekedett, ami korábban kevésbé volt jellemző a zenekarra.

„Azt érzem, hogy ezúttal sikerült követni és kiegészíteni a zenénket olyan sajátos hangzásbeli hatásokkal, sok esetben nyugtalanító zajokkal, amik a lehető legjobban visszaadják a szöveg, a leírt, kimerevített pillanat zaklatott hangulatát, azonban a szerkezeti és dramaturgiai átgondoltság ezt a szorongó hangulatot több helyen feloldja, aztán újra teret enged neki.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik